Nyomtatás28. Attila-ének

<-- Vissza a tartalomjegyzékhez

 

 

1. Küld gyors követet
Attila Gunnarhoz,
gyakorlott lovast,
Knéfrödöt, lóhalálban.
Ő Giúki udvarába,
Gunnar csarnokába,
körkörös padokhoz,
érkezik pompás sörhöz.

2. Gyanúsan hallgató
harcosok ittak ott
szomjoltó italt,
szorongva hun haragtól.
Knéfröd szólt akkor,
a hangja metsző,
dél daliája,
díszhelyről mondta:

3. "Küld üzenettel Attila,
lovam attól űzött,
zihál, zabláján tajték,
tört sötéterdőn át;
így hívunk, Gunnar,
ivópadjainkhoz, ime,
sisakotok sasorra
Attilához elérjen.

4. Pajzsot ott próbálhattok,
kemény kőrisdárdákat,
vár vert arany sisakok
s hun hősök sokasága,
sok kényes kengyelruha,
tunika, teli-piros,
lobogós kopja,
dobrokoló paripa.

5. Adná Attila néktek
a gazdag Gnita-mezőt,
délceg dárdákkal,
díszes hajóorrokkal,
roppant kincset,
Danprnál szállást adna,
híres sűrűt,
sötéterdőnek hívják."

6. Gunnar ezt hallván
Högnihez fordult:
"Fiatal harcos, mit szólsz
ily jeles ajánlatra?
Kincsről nem hallottam
ott, Gnita-mezőn,
mely a miénket
fényével felülmúlná.

7. Van hét tágas,
kardokkal teli termünk,
minden markolat
kovácsolt arany;
paripám parázs,
pengémnek nincs párja,
íjam ívesen hajlik,
harci ingem sugaras;
sisakom, pajzsom pompás,
Kjár örökhagyása,
közülük eggyel se ér fel
az összes hun érték."

8. "Vajon mi végre küldött
a hölgy karpántot,
farkasszőrrel befonva?
Intelem volt ez így.
Farkasszőr fonódik
karpánt vörösére,
farkas csapásán
visz lovunk lába."

9. Nem unszolta Gunnart
rokon, tanáccsal,
se rangos tanácsosok,
se urak nem sürgették.
Szólt akkor Gunnar,
királyi szóval,
termén sörivásnak,
töretlen, serényen:

10. "Fel, fel, Fjörnir,
harcosok arany kupáit
hozd, küldd körbe,
kézről-kézre járjon.

11. Farkasra szálljon
a Niflung örökség,
szürke öregre,
ha veszne Gunnar.
Fekete medvék tépjék
tépő fogakkal,
ebek élvezzék,
ha Gunnar elvesz."

12. Erős férfiak vezették
országunk vezérét sírva,
búcsút vett erős lelkük
utódok udvarától.
Így szólott Högni
ifjú sarja ekkor:
"Bölcsesség, jó szerencse
járjon bátor szívetekkel."

13. Dombokat dúltak
a paripák patái,
szilajon szökkentek,
fúrtak sötéterdőt.
Hunföld hullámlott,
kemény kedvüktől,
ostortól rettegőket
hajtottak harsfüvű réten.

14. Feltűnt Attila földje,
az őrtornyos mély
- Bikki daliái álltak
erőd erdős őrhelyein.
E déli nép hajlékát
fa palánkok védték,
fényes dárdák, pajzsok,
támasztva deszkáknak.
Lándzsákon lobogók.
Ott Attila bort ivott
ősi csarnokában,
őrök kémleltek künn,
Gunnart várták a hunok,
hada mily szándékkal jön,
jót hoz-e, fenyegetést-e,
fejedelmükre harcot.

15. Nővérük vette észre,
hogy a terembe toppantak,
két testvérbátyjához
szép, józan hangon szólt:
"Gunnar, jössz gúnyra,
mit ér gazdagságod,
ha a hun álnokul támad?
Távozzatok tüstént!

16. Bátyám, jöttél volna
jó harci vértben,
sasorrú sisakban
Attila honába.
Nyeregben ülnél,
napfény özönében,
sápadt holttestek mellett
sírnának a nornák,
hun nők nyomorúsága
támadna miattad,
magát Attilát
kígyók vermébe vetnéd;
most ez a verem vár
rád és Högnire."

17. "Nincs már mód, nővérem,
Niflungokat megidézni,
nagy messze innét,
a rajnai Wormsnál,
minden igaz hívem,
hadrontó harcosom."

18. Gunnart legyűrték,
így verték láncra,
Burgundiak igaz urát,
moccanni se bírjon.

19. Högni hét hunt
ölt meg hű kardvasával,
nyolc nyomorultat
űzött tomboló tűzbe.
Ekképp védje magát
ellenség várán
mind, aki hős,
mint a bősz Högni.

20. Megkérdezték a hőst,
gót király Gunnart,
akarja-e arannyal
megváltani életét.

21. "Hozzátok elébb
Högni szívét kezembe,
kivájva melléből,
metsző pengékkel,
pihenjen itt vérben,
vezéri méltósággal."

22. Akkor kihasították
Hiatli szívét,
tálalták vérzőn
Gunnar tenyerére.

23. Szólt akkor Gunnar,
hősök hadvezetője:
"Szíve ez kezemben
a hitvány Hiatlinak,
Högni szívére
nem hasonlít e hús,
remegve nyugszik,
s még nyomorultabbul
reszketett nemrég,
nemtelen boltján."

24. Nevetett Högni,
hogy szívét hasították:
a szívós harcos
sírást nem ismert.
Tálra tették vérzőn,
vitték szívét Gunnarhoz.

25. Szólt Gunnar, a dicső,
Niflungok nagy ura:
"Szíve ez kezemben
hős Högninek,
hitvány Hiatliéra
e hús nem hasonlít,
rezzenetlen itt,
így vert vérrel,
mikor még mellében,
nagy volt ott is nemrég.

26. Attila, ettől fogva
távol légy ember-szemtől,
akár a kincstől,
amely enyém,
egyedül az enyém
a Niflungok titka,
titkok telje,
mert Högni halott.

27. Kétség kísért mindig,
míg mindketten éltünk,
ez már nem emészt,
mert egyőnk elenyészett.
Rajna, áradjon e víz,
ember-viszály aranyán,
isten-fakasztotta folyó
Niflungok nagy örökén.
Hömpölygő habokon át
csillanjon csak a kincs,
karját hun sarjaknak
sose ékítse."

28. "Szekeret, szilajul!
Végzetére, vigyétek."

29. Attila ott lovagolt,
hullámlott lova sörénye,
harcosok kísérték,
közöttük gördült Gunnar.
Hősök nővére, Gudrún,
könnyekkel küzdött,
törten, kihalt teremben.

30. "Attila, téged rontson,
amit Gunnarral tettél,
gonosz esküszegésed;
hamis szavakat szóltál
felragyogó fényre,
Ódin ősi ormára,
álmok állványára,
Ull gyűrűjére."

31. Vitték vesztére
kincs tudóját,
harcosok vezérét,
taszították halálba.

32. Élve a vezért
verembe taszították,
tekergő kígyók közé,
sok kéz ásta
gödör mélyére.
Gunnar, magányán,
gyűlölvén, verte
hárfája húrjait.
Így őrizze kincsét
a derék küzdő,
dacolva bárkivel.

33. Indult Attila akkor,
haza, gyors lován,
álnok gyilkosság
orv elkövetője.
Éledt az udvar
lelkes lovagokkal,
fegyverzörgéssel,
megtérő férfiak zajával.

34. Gudrún serényen
állt Attila elébe,
díszes serleggel
várta a vezért:
"Egyél és igyál, uram,
termed asztala terül;
Gudrún kezétől
kimúlt gödölyéinkkel."

35. Attila sörös kupái
az asztalon, sorban,
karimáig itallal,
így gyülekeztek a hunok,
telt a terem,
nagybajszú bátrakkal.

36. Lángoló arccal töltött
italt az ittasoknak
az erős asszony;
étküktől undorodva,
szörnyű szégyenről
így szólt Attilának:

37. "Fiaidat falod,
kardosztó, szívüket,
testükből kivájva,
majszolod szépen mézzel.
Te büszke, bűnös mód
emberhúst emésztesz,
sörhöz kínálod,
serényen kapkodják.

38. Hiába hívnád
térdedhez eztán
Erpet vagy Eitilt:
vigasságos véreid
nem látod többé
trónolni középen,
az aranykezűeket,
lándzsát faragni nem fognak,
lobogó sörényt vágni,
lovon vágtatni."

39. Morajlás támadt,
a terem megbolydult,
férfiak jajdultak,
díszruhás daliák -
csak Gudrún nem sírt,
háta nem görnyedt,
így vesztette véreit,
elébb nagy erőseket,
aztán Attilának
szült két zsenge szépét.

40. Árasztott akkor aranyat,
vetett fényességes,
vörös gyűrűket
az egybegyűlteknek.
Elszabadult a végzet,
villogott a fém,
fosztotta Gudrún
a gazdag szentélyt.

41. Attila elbódult
a bűvös italtól,
fegyvertelen volt,
nem védte magát:
gyakran játszott így Gudrúnnal,
édesebb volt a nász,
ha a nemesek nézték,
öröm és ölelés.

42. Gudrún gyors tőre
tömérdek vért ont,
vöröslik a kerevet;
eloldja a kutyákat,
szolgákat riaszt,
csóvát a terembe röpít,
tomboló tűzzel fizet
csellel rontott fivéreiért.

43. Lángok martaléka
minden lakomázó,
Gunnar gyilkosai,
a cinkos cenkek.
Omlottak ódon gerendák,
szikrát hányt a szentély,
Budlungok barlangja,
ropogó hasábok közt
hulltak a hun nők,
életük elemésztődött.

44. Elfogy ezzel az ének;
bátyjait bosszulandó,
nő így nem öldököl már,
mint Attila asszonya.
A nép három nagyját,
királyt, hármat
küldött halálba,
fényt, majd fénye kihúnyt.

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár