Nyomtatás2. A Fenséges beszéde

<-- Vissza a tartalomjegyzékhez

 

 

1. Ajtókhoz közeledve
körbe kémlelj,
ügyelj éberen,
bizony, így lépj be:
mert ki tudja,
nem tanyázik-e már
ellenség odabent.

2. Üdv, ház gazdája!
Íme, vendég jött,
hol jut neki hely?
Mert gyorsan tegye,
aki gyújtogatással
szítaná a szerencsét.

3. Melegre vágyik,
ha megtér kintről,
átfagyott térddel,
étel, tiszta gyolcs
várja, hegyek
hazatért vándorát.

4. Vízre vágyik,
érkezvén étkezéshez,
törölköző kell s törődés,
mely szavait fogadja,
ha szólni kíván,
készséggel meghallgassák.

5. Megértést áhít
a messziről érkező,
könnyebb otthon élni,
kísérik gúnyos szemek,
ki nem ismerős idegenben,
s eszesekkel él együtt.

6. Tehetségét senki
túl sokra ne tartsa,
nem szánalmas a szegénység;
ha a betérő vendég
bölcs, nem beszédes,
ritkán járhat rosszul,
hiszen a józan észnél
hívebb barátot
bajosan lel bárki.

7. Vérbeli vendég
vacsorára érkezvén,
érzi: értelme élénkebb,
figyelme feszültebb,
szemelvén szemlél,
hadd tudja ki a ház titkát.

8. Sorsa szerencsés,
ki maga szerzi
hírét és becsületét;
hálátlan sors,
ha boldogulásod
másokon múlik.

9. Sorsa szerencsés,
ki maga-serénye
jó hírrel s józanul;
mások tanácsa
gyakran térít
téves utakra.

10. Különb terhed
ily úton mi lenne,
mint éles elméd;
kincsnél többet ér,
becsületet hoz s hírt
a bölcsesség bárhol.

11. Különb terhed
ily úton mi lenne,
mint éles elméd;
silány métely viszont
a mértéktelen sörivás,
kórnál keservesebb.

12. Nem üdve a sör,
hiába hinnék sokan,
az emberfiának;
aki vedeli,
végül nem bírja majd
lebírni önmagát.

13. Agyfosztó szajkó
száll fel a sörből,
elménk elrablója.
E madár tolla
körém is terült már
kertjén Günnlödnek.

14. Sör részegített,
rútul berúgtam
a bölcs Fjalarnál;
mégis kegyes a sör,
ki-ki visszakapja
tőle az eszét.

15. Fontolt s bölcs
legyen a vezér fia,
heves a harcban;
hadd lenne a férfi,
holta napjáig
vidám és vakmerő.

16. Álságos öröklétet
áhít az ostoba,
retten a harctól:
hanem az öregség
nem hagyja békén,
bár kímélte a lándzsa.

17. A bárgyú ember
bámul a vigalomban,
vagy báván begubózik;
adj neki italt,
akkor láthatod,
fénye miféle.

18. Az tudja csak,
aki sok utat járt,
távol tájakat,
miféle erőkkel
kormányozza kedve
az eszes embert.

19. Körbejáró kupát
soká ne szorongass.
Szavad is mértékkel mérd;
senki se neheztel,
ha idejében
indulsz nyugovóra.

20. A falánk ember
fal ész nélkül,
felfordul belé;
bölcsek körében
a hörcsögbendőt
harsányan kikacagják.

21. Tudja a nyáj,
mikor kell megtérnie
haza a legelőről;
hanem a dőre
étvágya határát
habzsolva nem érzi.

22. A kedélytelen
és a nyomorult
mindent kinevet;
nyűg, ha nem tudjuk:
magunk sem vagyunk
mentesek a hibáktól.

23. A dőre dúl-fúl,
magában, éjten-éjt,
mindenen elmélkedik;
és mire reggel lesz,
maga még roskatagabb,
minden marad a régiben.

24. Az oktalan ember
így okoskodik:
a mosoly már barátság;
nem látja a balga,
mily ferde szemmel nézik,
ha a bölcsek közt bóbiskol.

25. Az oktalan ember
így okoskodik:
a mosoly már barátság;
nem tudja a balga,
mily kevés híve lesz
a törvénytanácsban.

26. Az oktalan ember
azt hiszi, attól okos,
ha meghúzódva méláz;
ám fogalma sincs,
mit feleljen,
ha sarokba szorítják.

27. Az oktalan ember,
ha bárhova betér,
bölcsebb, ha hallgat;
tudatlanságát
nem fogják tudni,
ha nem jár el a szája;
de a balga, bárgyún,
még azt se tudja:
túl sokat beszél.

28. Bölcsnek tartják,
ki talpraesetten
tudakol és felel.
És ami történt,
ami szóbeszéd tárgya,
el nem titkolod többé.

29. Fecsegő, aki
ostoba szavait
szabadon ontja;
a nyelv pereg,
és nyakra-főre
dől a dőreség.

30. Ne nézz epésen
senki emberfiára,
bármi furcsa vendég;
van, aki úgy bölcs,
hogy meg se kérdik,
és megússza ép bőrrel.

31. Bölcsnek tartják,
ki a kigúnyolt
vendéget kerüli;
ám aki gúnyol,
tudja-e, önmaga
alatt vágja a fát.

32. Hányszor megesik,
hogy hű barátok
víg asztal mellett
csúnyán összecsapnak;
örök a viszály,
míg ember az ember.

33. Kora reggel
sose lakj be rogyásig,
legföljebb rokonhoz menvén;
mégsem ülhetsz ott,
mint a mulya bendő,
mely korog, de kérni nem bír.

34. Bármi közel lakik
a rossz barát,
betérned kerülő út;
ám javadra útja
a jóbarátnak,
bármi messzire ment el.

35. Ha valahol vendég vagy,
illemmel időzzél,
siess búcsúzni;
bizony, kiútálják,
akit kedveltek,
ha már terhes a háznak.

36. Házad, hol élsz s hálsz,
szilárd hely, bármi szűk;
magad ura maradhatsz
faháncs kunyhódban
két kecskével:
különb ez a koldusbotnál.

37. Házad, hol élsz s hálsz,
szilárd hely, bármi szűk;
magad ura maradhatsz,
mert szívszaggató,
ha koldulnod kell
minden kis maradékért.

38. Fegyvered mindig
magaddal hordjad,
ha utad akárhol:
bizony, ki tudja,
távolban hol lehet
lándzsájára szükség.

39. Ma bőkezű, ha nyájas:
boldog ajándékával,
bárhogy kapja;
a vagyonos is örül,
ha adományhoz jut;
de jutalmat sohase siettess.

40. Javakhoz jutottál:
javadra, ha fukarság
férge nem ront,
fájdalmaktól óvhat,
ha szeretteidnek szánod,
mit ellenséged is elvehetne.

41. Fegyverrel s vérttel
vidítsák egymást a barátok,
hordható holmikkal;
ki adja s aki kapja,
alapos kötésnek
örvendhet örökkön.

42. Barátnak barátja légy,
adományt adománnyal
hálálj híven.
Gúnyt fizess meg gúnnyal,
s ne maradj fösvény,
fizetvén gonoszért.

43. Barátnak barátja légy,
s barátod barátjának
szintén szívese;
ám aki ellened,
egyetlen hívét
se szíveld soha.

44. Tudd, ha jó barátod van,
javad várhatod tőle,
bízhatsz benne bízvást;
oszd meg vele elméd,
adj néki ajándékot,
könnyelműn ne kerüld.

45. Tudd, ha oly embered van,
kiben nem bízol,
mégis javadra látod,
juttass neki jó szót,
magadban légy szilárd,
álnoknak álsággal törlessz.

46. Ha tudsz még társat,
kiben nem bízhatsz,
akiben kétkedsz,
nevess, ha nevet,
szavad legyen számító,
s nem vesztesz a vásáron.

47. Voltam ifjú is egykor,
egymagam éltem,
utam el-elvétettem;
társat találtam,
hozzám hasonló férfit,
szívem gazdagon szárnyalt.

48. A nagylelkű ember
élvezi jól az életet,
ritkán görnyeszti gond;
de az oktalan szív
szorong csak mindentől,
megcsalják, fél a fukar.

49. Ruhámat kint a réten
két fa-emberre adtam,
ettől ők előkelőnek
érzik magukat,
máris lenézik
mind a mezítelen lényt.

50. A köves fennsíkon
a fenyő kiszárad,
nem védi vértezete;
vajon az az ember,
akit senki se szível,
meddig tengeti életét?

51. Hamis hívekkel
az összhang öt napig
lobogva lángol,
ám hatodnapon
a lelkesedés kihúny,
a hamu füstje fojtó.

53. Sokat sose adj,
kellő kevésnek is
dicséret a díja;
darab kenyérrel,
korty itallal
igaz társra találhatsz.

54. Csekély tenger habja
csekély homokot túr,
csepp az emberi elme;
más-másképp jár az ész,
ki-ki magának okos,
az emberiség egyenetlen.

55. Mérsékelten elmés:
ez az eszményi ember,
s nem a túl okos;
mert az boldog,
aki nem tud többet,
mint ami épp a boldogság.

56. Mérsékelten elmés:
ez az eszményi ember,
s nem a túl okos;
mert sose boldog,
aki sok bölcsességet
szívott a szívébe.

57. Az eszményi ember
mérsékelten elmés,
s nem túl találékony.
Aludjon bár nyugodtan,
avagy nyugtalanul:
sorsát ki sejtené.

58. Tűz tüzet szit,
láng lángot lobbant,
ég, míg el nem enyészik.
Emberi szóból
születik a tudás,
tompultságból a tudatlanság.

59. Korán kelj,
ha más vagyonára vágyol,
vagy életét áhítod.
A lomha toportyán
s a lusta ember
csak lesheti a prédát.

60. Korán kelj,
ha kevés a szolgád,
rád vár a szorgalom.
Ki reggel tétlen,
tékozol az rémségesen.
Már a fürgeség fél siker.

61. Tisztálkodj, lakj jól,
így lovagolj tingbe,
légy bár kopottas.
Gúnyád bármi szegényes,
ne szégyelld sose,
lovadat se nézd le,
girhes gebe, az sem nagy baj.

62. Leszegi fejét a sas,
lop, szomját lohasztani
ős óceán vizéből.
Így lopakszik, sokaságban,
kit útja arra szólít,
szószólója mégis kevés.

63. Boldogulj, ha kérdezel,
csakúgy, ha válaszolsz,
s ki-ki bölcsnek vél.
Vigyázz, amit tudsz,
társad meg ne tudja:
egy világ tudja, mit hárman.

64. Hatalmát, erejét
a megfontolt ember
mérje mértékkel.
Hamar megérti,
ki a bátrakkal ismerős,
hogy mások is bátrak.

65. Gyarlón elejtett
szavaidért, ember,
gyakran megfizetsz.

66. Hol túl korán érkeztem
egy-egy tanyára,
hol meg túl későn.
Sok sör éretlen volt még,
sok elfogyott épp.
Nem várt vendég nem jöhet jókor.

67. Meghívnak olykor,
s épp nincs étvágyam,
vagy böjtre vágyom.
Jóbarát házában
két sonka kalimpál,
s én eggyel is ellaknék.

68. E föld fiának
legtisztább teste
a tűz, a napfény,
az ép egészség,
s hogy élhessen is
ily tisztesség teljén.

69. Bármi kór keserítsen,
nem korlátlan a balsors:
fia feledteti ezzel,
barát bátorítja amazt,
vagyon vígasztalja,
élni marasztja a jó mű.

70. De a legjobb mű: élni,
s ha tehetjük, békén;
tehened lesz, csak te légy.
Láttam tüzet már én
gazdag feje felett,
futott, s künn várta a vég.

71. Kemény lovas a sánta,
nyájat hajt a kezetlen,
a süket serényen harcol.
Nyájasabb a vakság,
mint a máglyafény,
a görcs, mint a gödör.

72. Jobb, ha van fiad,
bármikor jön is a világra,
halálod után akár:
mert az út mentén
ritkán áll sírkő,
mit nem apának emeltek.

73. Két küzdő fél, egy eredet.
A nyelv vesztője a fejnek.
Minden köpeny ránca
rontó kezeket rejt.

74. Várja az éjszakát,
akit vár éji szállás;
az evezők kurták,
az őszi éj hosszú,
az idő állhatatlan,
öt napig nem hű,
hát még egy hónapig.

75. Nem tudja az oktalan,
mennyi ocsmányság
oka a vagyon.
Ez gazdag, az szegény;
azt ne gúnyold,
ezt ne szégyenítsd meg.

76. Jószág veszendő,
jóbarát veszendő,
jómagad is veszendő vagy;
de a jó hír és név,
ha kivívtad egyszer,
el nem vész, jussod örökre.

77. Jószág veszendő,
jóbarát veszendő,
jómagad is veszendő vagy.
Valami nem veszendő:
a veszett hírnév,
halálod után is vár.

78. Láttam sok jószágát
Fitjung fiainak,
s koldussá lettek, íme.
A vagyon veszendő,
mint szemezés, veszedelmes,
barát, de bízhatatlan.

79. Szerez az oktalan is
jószágot vagy szerelmet,
ettől elégedett,
olcsó bölcsességgel
ámítja önmagát;
kevélyen botorkál.

80. Ismeretre vágyva
rúnákat vallass,
isteni rovás mind,
a Magasságos műve,
Fimbultul festése,
helyes, ha hallgatsz rájuk.

81. Napod dicsérd, ha elmúlt,
nőd, ha elégett,
kardod, ha kipróbáltad,
lányt első éje után,
jeget, ha partra jutottál,
sört, ha már habja sincs meg.

82. Szél ha fúj, fát vágj,
vizet járj jó időben,
sötétben suttogj a lánnyal,
a nappal szeme számos;
hajóorr hasítson örvényt,
védelmet adjon a pajzs,
kard pengéje csapást,
csókot a lány.

83. Tűznél kortyold söröd,
jégen korcsolyázz,
végy sovány lovat,
sűrű-rozsdás kardot,
csikód a háznál neveld,
kutyád a hóban csaholjon.

84. Férfi ne higgyen
lány szavának,
asszonyi szónak;
lágy szívüket
fazekas formálta,
csupa csalárdság lakja.

85. Lendült hullámnak,
lobbanó lángnak,
vonító ordasnak,
vészes varjúnak,
gyürkőző vad kannak,
gyökértelen fának,
nyugtalan víz árnak,
nyiszorgó kondérnak,

86. röppent nyílnak,
robajló zajlásnak,
éji fent fagynak,
fonódó kígyónak,
ágyban asszony szavának,
széttört kardnak,
medve víg kedvének,
vezér vérének,

87. beteg borjúnak,
büntetett szolgának,
völva jóslásának,
vérben fekvő embernek,

88. hamar vetésnek
ne higgyen senki,
koraszülött kölyöknek,
- vetést idő igazgat,
esze vezérel kölyköt:
mindkettőre veszély vár -

89. bátyád gyilkosának,
botolj bele bárhol,
leégett háznak,
szélvész lónak,
hiszen mi haszna,
ha lábát töri,
sohase hidd,
hogy ezekben bízhatsz.

90. Szép nők szerelme,
ha szívük csalárd,
csúszós jég a jelesnek;
betöretlen csikóval
bajlódsz így, vesztedre,
vad ló, levet;
vagy mint kemény viharban
a kormánya vesztett hajós,
vagy mint ki rénre vadászna,
s olvad alatta a rézsű.

91. Kereken kimondom,
tudom, minek tagadnám,
forgandó a férfi is,
asszonyról szépen szólva
leggonoszabb a gondolat,
s rászedjük a számító szívet.

92. Szép szóval szolgálj,
adj ajándékot
asszony szerelméért,
alakját magasztald,
mert azé a szép,
aki teszi a szépet.

93. Senki szerelmét
ne szapuljátok,
kül-színe bármi.
Mit az ostoba ócsál,
boldogság az a bölcsnek,
a szép szerelmes kül-szín.

94. Senki bolondságát
ne szapuljátok,
sok a botor s a balga.
Szerelmi szenvedélytől
a bölcs bolondul:
csak esendő az ember.

95. Az ész érti csupán,
mi szunnyad a szívben,
rokon rejtekén;
mi lehet rosszabb,
mint ha az okos ember
örökké elégedetlen.

96. Magam meséltem mindezt,
szerelmesemre várva,
súnyva a sásban;
szívem-lelkem volt ő,
végül mégsem lett enyém
eszes arám.

97. Billing lányát láttam,
aludt az ágyán
a napfehér nő;
hitvány hívság
a vezér öröme,
ha a vér vágya nem övé.

98. "Alkony óráján, Ódin,
légy itt megint,
a lány tied lesz;
hiú a szándék,
ha a találkáról
nemcsak ők ketten tudnak."

99. Térültem vissza,
véltem szerelmet,
vezér szíve-lelke,
vártam, szavamra
engedékeny lesz,
enyém lesz egészen.

100. Ahogy odaértem,
láttam, az összes harcos
harciasan éber,
velük égő fáklyák,
villódzó fények,
veszélyre figyelmeztetők.

101. Benéztem megint,
másnap hajnalban;
mind húnyt a háznép,
de a szép nő helyén
egy szuka hevert,
szíjazva az ágyra.

102. Némely nőszemély,
csak nézd meg s fontolj,
csalárd a férfival;
velem is az volt
a fortélyos némber,
hogy nászra csábítottam;
lám, szégyenemre lett csak
az eszes leányzó,
ám enyém nem lett.

103. Légy vidám a házadban,
ha vendége van a háznak,
légy nyílt és nyájas,
így ismerszik meg
az eszes ember.
A bárgyú botorság
szívósan szótlan,
ily csend örök ismérve
a csökött ostobaságnak.

104. Jártam az idős óriásnál,
most jöttem meg;
némaság ott nem sokat ér.
Érdekemben szóltam
sok ékes szóval
Szuttung termes szobáin.

105. Günnlöd unszolt, üljek le
szép arany székre,
mézsörrel kínált;
hálátlan háláltam
vendégelő vonzalmát:
szenvedélyes szívére
fájdalom forrt.

106. Rati szája
sziklákon rést vág,
szabad utat enged;
alul s felül óriások
vonulásának útja:
veszedelme fejemnek.

107. Javamra vált,
amit általa nyertem
- a bölcs birtoka nyugodt -,
hogy fölhoztam Ódrerirt,
és odavittem,
hol Ázgard trónja áll.

108. Ám alig hiszem,
hogy óriás-országból
visszatérhettem volna,
ha a gyönyörű Günnlöd
gondjába nem vesz,
s karom nem ölelheti őt.

109. Másnap már Fagy-Óriások
indultak Ódinhoz,
a Fenségeshez tanácsért,
termeibe a Fenségesnek.
Tudakolták: Bölverk
megtért-e az istenekhez,
vagy megölte volna Szuttung.

110. Emlékszem, esküdött Ódin,
esküt tett gyűrűjére;
gyarló az elme, ha hisz.
Szuttungot így tévesztvén,
távozott a lakomáról,
könnyek közt hagyta Günnlödöt.

111. Itt az idő, szólni
látnoki székből
Urd forrása felett.
Figyeltem s fontoltam,
figyeltem s forgattam elmémben
emberek szavát,
rúnák titkairól,
tanácsot nem titkolva
magasságos Házban,
házán a Fenségesnek
fülemmel hallottam mindezt:

112. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
éj idején ne kószálj,
ha ellenség nem környez,
vagy ki nem űz a szükség.

113. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
varázslónő karjában
ne végezd napod,
ne fonódjon rontva rád.

114. Egyetlen intése elég,
és feledsz tőle mindent,
a tinget s a vezér tanácsát;
ételre nincs éhed,
vágyra vágyakozásod,
súlyos álomba süppedsz.

115. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
másnak asszonyát
magadnak ne akard,
kényedre ne késztesd.

116. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
hegyekbe föl vagy fjordokba,
hosszú útra indulván,
útravalóval fölszerelkezz.

117. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
gonosz ember
gondjára ne bízzad
balsorsod hírét, soha,
hiszen a hitvány
a szív bizalmáért
szégyent hoz rád hamar.

118. Vétkes asszony szava
végzetes sebet ejtett,
fájó nyomot hagyott
láttam, egy férfin.
Fondorlatos nyelve
nyomorultul hozta halálát,
valótlan váddal.

119. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
tudd, ha jó barátod van,
akiben bízvást bízhatsz,
könnyelműn ne kerüld,
mert gyom nő az úton,
magas fű és dudva,
ahol nem lép derék láb.

120. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
szerezz magadnak jóakarót,
meghitt szavakkal,
van oly varázslat,
mely egy világot ér.

121. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
jóviszonyt jóbaráttal,
ha romlania kell,
sose te ronts meg;
szenved a szív,
ha nincs, aki gondját
megossza gonddal.

122. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
otromba fajankóra
ostobán ne fecséreld
szellemes szavaidat.

123. Hitvány embertől
hiába reméled
jóságod jutalmát,
de a derék társ,
dicséretével,
gyakran javadra tehet.

124. Vérünket váltjuk,
valahányszor eszmét
cserélünk egymással;
ezért gonosz
a csalárdság:
ha barát a barátot
szavaiért szidja.

125. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
három szó is végzetes,
ha hitvánnyal váltod;
gyakran győz a gyalázatos,
ha a legjobbakra lesújt.

126. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
csizmadiának ne menj,
ne menj bognárnak,
vagy csak magadat szolgáld;
mert ha szorít a csizma,
vagy a szekérrúd csálé,
szitok száll a fejedre.

127. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
ahol gonoszra lelsz,
tudd, hogy a gonosz műve;
ellened, el ne engedd.

128. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
más baján ne vidulj,
társadat balsorstól védd,
tégy vele jót, ha tudsz.

129. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
csata ha dúl,
föl ne nézz dőrén,
föld fiait ne lásd,
szerencséd el ne szálljon
balvégzettől bűvölve.

130. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
ha asszonyt kívánsz,
hogy kedved leld benne,
szólj vele szépen,
igérj neki igaz jót,
szavadnak is állj aztán,
ha így jársz, jól jársz majd.

131. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
óvatos légy, ne gyáva;
gyarlóság nem oltalmaz.
Óvakodj főleg a sörtől,
más feleségét ne kívánd,
fontos a harmadik kérés:
távoztasd tolvajodat.

132. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
csalás és csúfság
utast s vendéget
utadon ne várjon.

133. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
ha bent vagy a házban,
honnét tudhatnád,
miféle vendéget vársz;
a legkülönb is ékes
különb-különb hibákkal,
a leghitványabb sem
holmi semmirekellő.

134. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
az ősz igazmondót becsüld,
botorul ne nevesd ki,
öregek tanácsa
gyakran hajt hasznot,
hányszor mozdulnak
megfáradt arcok,
ránc-rótta állak,
fáradt, fittyedő ajkak
fontos szót szólni.

135. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
vendéget jól vendégelj,
rászorulót el ne riassz,
házad tárt hajlék legyen.

136. Reteszed jól járjon:
így az erős nem enged,
de a barátot bebocsátja.
Karpántot ajándékozz,
vagy nyavalya-kívánság
töreti nyomorult tagjaidat.

137. Mondom néked, Loddfáfnir,
szavam megfogadd,
hasznodra lesz híven,
javadra szolgál mindig:
ha sört vedelsz,
a föld ereje védjen,
ez oltja sör tüzét,
tűz távoztat kórt,
tölgyfa székrekedést,
gabona szeme bűbájt,
bodzafa házi haragot
- a hold minden viszályt -,
férget a hangafű,
rossz sorsot a rúna,
föld állja útját az áradásnak.

138. Függtem, tudom,
a szélfútta faágon,
kilenc éjen át,
dárdával átverve,
Ódinnak áldozva,
áldozva magam magamnak,
odafenn a fán,
gyökere hol támad,
titok mindeneknek.

139. Kenyérrel nem kínáltak,
ivótülökből inni;
fürkésztem mélységeket,
megleltem rúnáim,
rikoltva mind felszedtem,
földre visszazuhantam.

140. Kilenc varázsdalt
vettem a híres
Böltor fiától, Besztla atyjától,
ihattam az ízletes,
Ódrerir érlelte
édes mézsörből.

141. Most érlelődtem.
Bölcsességem bővült,
tudásom tágult,
szavamból szó lett,
a szót tett követte,
tett a tettből
fakadt, fáradatlan.

142. Lelni fogsz rúnákra,
fejthető rovásjelekre,
faragott, erős jelekre,
varázserejűekre,
mind Fimbultul festése,
istenek műve,
mind vezér-isten véste,

143. ázoknak Ódin,
álfoknak Dáin,
törpéknek Dvalin,
Ászvid az óriásoknak,
magam műve is egy-egy.

144. Tudod-e faragás titkát?
Tudod-e fejtés titkát?
Tudod-e párok titkát?
Tudod-e próbák titkát?
Tudod-e áhítás titkát?
Tudod-e áldozás titkát?
Tudod-e halálok titkát?
Tudod-e hála titkát?

145. Inkább ne áhíts,
de túl sokat ne áldozz,
az adomány viszonzást vár
túl sok halálért
a hála túl kevés mindig.
Így rótta rúnába Tund
ember-emlékezet előtt,
mikoron útra kelt,
mikoron újra megtért.

146. Tudok varázsigéket;
ilyet vezér asszonya,
se más emberfia nem tud.
Segítség - ez az első,
mert ez megsegít,
bajban és bánatban,
bármi betegségben.

147. Íme, a második ige:
föld fiainak jó,
javasemberré tesz.

148. Íme, a harmadik ige:
ha az ellenséges erő
már végemet hozná,
ez kardja élét veszi,
és nem fog a fegyver,
a csonka, csorba vas.

149. Íme, a negyedik ige:
ha kezem-lábam megkötik
ellenséges harcosok,
bűvös szavakat szólok,
máris megszabadítanak,
lábam lánca lehull,
kezem kötele kibomlik.

150. Íme, az ötödik ige:
ha ellenséges dárda
érne el, dúlva,
elérem én előbb,
röptében megállítom,
szememmel szétroppantom.

151. Íme, a hatodik ige:
gyökérbe rótt rúna
rontásától véd meg,
rosszakarómra száll
vissza a gyarló szándék,
őt emészti, nem engem.

152. Íme, a hetedik ige:
ha társaim feje fölött
lángolni látom a termet,
lobogjon bárhogy a tűz,
megbűvölöm, erővel,
mely ebből az igéből árad.

153. Íme, a nyolcadik ige:
mindenki hasznára,
mert ha a harcosok közt
köz-gyűlölség gyúl,
e szavakat szólván,
gyökerestül legyűröm.

154. Íme, a kilencedik ige:
ha az ár gyötri hajómat,
s kormányozni keserves,
a szilaj szeleket
csitítja szavam,
s már csöndes a vad víz.

155. Íme, a tizedik ige:
ha látok bűvös nornákat
lovagolni a légen át,
csak egyet intek, így,
s nem lelik már az utat,
keresnék, házuk hol van,
zavartak és ziláltak.

156. Íme, a tizenegyedik ige:
ha régi társak élén
riadónk harcba hív,
visszhangos pajzsba rikoltok,
vonuljatok kevélyen,
dicsőséggel a kardon,
dicsőséggel a harcból
térjetek vissza, társak.

157. Íme, a tizenkettedik ige:
ha bárki akasztott
függ a fa ágán,
rúnát rovok szavammal,
és ő már szökken,
talpon terem,
szemembe néz, szólít.

158. Íme, a tizenharmadik ige:
ha egy ifjú harcost
meghintek vízzel,
mindenekkel megküzd,
nem pusztul a porban,
kard nem küldi halálba.

159. Íme, a tizennegyedik ige:
ha emberek előtt
isteneket néven idézek,
sorolom sorján mindet,
ázokat és álfokat,
tisztelik tudásom.

160. Íme, a tizenötödik ige:
Tjódrörir törpe dala
Delling ajtaja előtt:
erőt az ázoknak dalolt,
álfoknak birtokot,
Ódinnak bölcsességet.

161. Íme, a tizenhatodik ige:
ha gyors eszű nőt nézek,
gyengéd kedvemre valót,
eszén fordítok elébb ügyesen,
így a fehér karú hölgy,
hamar fel is enged.

162. Íme, a tizenhetedik ige:
ez, ha a lány habozna,
lábáról leveszi hamar.
E dalok,
Loddfáfnir,
legyenek örök igéid:
igaz szavuk megfogadd,
hasznodra lesznek híven,
javadra, bármiben jársz.

163. A tizennyolcadikat
nem hallja tőlem senki,
se lánya, se asszonya;
- mert amit magad tudsz,
senki más, az a legtöbb; -
ezért ezt a varázs-szót
az tudja csak tőlem,
kit karommal ölelve védek,
vagy húgomnak hívok.

164. Szólt a Magasságos ekképp,
szent Csarnoka megzengett,
föld fiának üdvére,
óriások sarjának vesztére,
dicső, aki elmondta,
dicső, aki elértette,
javára, ki ebben jár,
üdv, ha hallgattad híven.

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár