Óriások

Az óriások (ó-norvégül jötün) a mitológia szerves részét képző lényei, akik már a világ megteremtésében is fontos szerepet játszottak. Az óriások ősatyja a Niflheimban olvadó jégből megszületett Ymir (vagy más néven Aurgelmir/Brimir/Bláinn) a fagyóriás. Ő tőle származik az óriások nemzettségbe.

Mikor a teremtő istenek Odin, Vili és Vé az univerzum megalkotása érdekében megölték az ősóriást, a vére (amelyekből később a tengerek és óceánok keletkeztek) elárasztotta Niflheimot. Az áradásba minden addig élt óriás belefulladt Bergelmir és az ő felesége kivételével, akiknek sikerült egy kivájt fatörzsben átvészelni a katasztrófát. A két túlélő később letelepedett Jötunheimben ahol aztán benépesítették a világot.

„A jósnők egy szálig
Vidólftól születtek,
Vilmeidtől származik
megannyi boszorkány,
ám a jósok sorra
Feketefejűtől,
az óriások egytől-egyig
Ymir ivadékai.”
(Hyndla-ének, 32.)

„Temérdek téllel
e formált föld előtt,
eljött bömbölő Bergelmir;
tomboló Trúdgelmir
volt az óriás atyja,
ajzott Aurgelmir az őse.”
(Vaftrúdnir-ének, 29.)

Az óriások között vannak akik félelmetesek, erőszakosak és förtelmes kinézetűek (mint Thrívaldi, akinek kilenc feje volt). De vannak olyanok is, akik nagyon is emberi formájúak. A legismertebbek(akiket az istenek közé sorolnak) Loki és Skadi. Nem ritka, hogy az óriások és az istenek valamilyen szorosabb kapcsolatba kerülnek egymással. Ilyen Freyr szerelmének története. (Esetükben a szerelem nem volt kölcsönös és Freyr erőszakkal kelt nászra az óriásnővel. Azon kevés alkalmak egyike, ahol végső soron az óriásnő volt az áldozat, és nem az istenek vagy az emberek – a szerk.) Rajtuk kívül még számtalan hasonló esetet ismerünk. Thor és az óriásnő Járnsaxa (akiknek gyermeke Magni) vagy Odin és Jörd (Thor szülei).

Az óriások többsége általában ostoba, viszont vannak köztük igazán bölcsek (Vaftrúdnir) és ravaszak (Loki) is. Az utóbbihoz tartozik Utgard-Loki, akihez egyszer Thor, két szolgálója és Loki is ellátogatott. Egyeseknek különleges állataik is voltak, mint az Asgard falait építő óriásmester lova, amely hatalmas terhet tudott cipelni magával. Mások képesek voltak alakot változtatni (mint Thjazi, aki alkalomadtán sas képében járta a világot).

Jötunheimben a kő- és a fagyóriások, Muspellheimben pedig a tűzóriások éltek. A tűzóriások nemzettsége ugyancsak visszanyúlik az univerzum teremtéséhez, viszont a Ragnarökön kívül nem maradt fent róluk egyéb történetbeli említés.

Annar

Nott („éjszaka”) második férje. Közös lányukat Jördnek („föld”) hívták.*

*Mivel világosan nem említik azt, hogy Annar milyen lény lehetett, ezért csak feltételezhető hogy óriás (hiszen a lánya is óriás – a szerk.). A neve a törpék között is fellelhető.

Angrboda

A nevének jelentése „bánathozó”. Loki szeretője, és egyike a legismertebb óriásoknak. Jötunheimben egy saját csarnoka is volt, amelyet „Angrboda csarnokának” neveztek. Ő adott életet a három legendás szörnyszülöttnek: A Holtak Úrnőjének Helnek, a Midgard tengerében élő világkígyónak Jörmungandrnak és Tyr karját leharapó óriásfarkasnak Fenrirnek. A Hyndla-énekben így írnak róla:

„Lokinak farkas fia
lett Angrbodától,
Szleipnir, a Suhanó,
sarja Szvadilfaritól;
a legszörnyebb volt
a varázsló banya,
Bileiszt bátyjának
borzalmas szülője.”

„Falt Loki a szívből:
félig sülten lelte,
sistergő zsarátnok közt,
kicsinnyé zsugorodva;
Loptr terhes lett
a torz nőszemélytől,
e némber öröke
az összes óriáslény.”

Audr

Nevének jelentése „bőség”. Nott („éjszaka”) és az ő első férjének, Naglfarinak a fia.

Aurboda

Gymir felesége és Gerdr anyja.

Aurvandil

Groa férje. Amikor Thor Groához ment, hogy a fejébe szorult fenőkő szilánkját kivetesse, akkor elmesélte az óriásnőnek, hogy egyszer keresztül vitte az Élivágaron a férjét a hátára akasztott kosár segítségével. Mivel kilátszott az óriás ujja, ezért az megfagyott, amit aztán letörve, a Mennydörgő felhajított az égre, így az ragyogó csillaggá vált. Ezt nevezték el később Aurvandil Nagylábujjának.

Baugi

Gilling fia, Suttung testvére. Egy napon Odin (Bölverk néven) a költészet italának egy csepp kortyáért cserébe munkát vállalt az óriásnál. Baugi beleegyezett, és azt mondta hogy megpróbálja meggyőzni a bátyját a fizetséget illetően. Ahogy megegyeztek, Bölverk végigdolgozta az egész nyarat, és ahogy eljött a tél, elmentek hogy Suttungtól kérjenek a mágikus italból. Suttung viszont megtagadta, hogy egy cseppet is adjon a főzetből.

Ekkor Bölverknek az az ötlete támadt, hogy Bauginak fúrnia kéne egy lyukat a hegy oldalába, amely a költészet italához vezet. Miután a lyuk elkészült, Mindenek Atyja kígyóvá változva bejutott a hegy mélyébe…

A történetért folytatásáért látogass el ide: A költészet itala

Beli

Az óriást Freyr szerelmének története kapcsán említik. A pontos szerepét vagy a harc előzményeit nem tudjuk pontosan, csak azt, hogy Freyr egy szarvasaganccsal végzett vele. (Bár Odin elmondása alapján akár puszta kézzel is legyűrte volna az óriást – a szerk.).

Bergelmir

Fagyóriás, Thrudgelmir fia és az ősóriás Ymir unokája. A feleségével együtt ők voltak az egyetlen túlélők, amikor Ymirből kiáramló vér elárasztotta Niflheimot. Egy kivájt fatörzset használtak csónaknak az áradás idején. A Jötunheimben élő óriások nemzettsége tőlük származik.

Bestla

Bolthur lánya, Borr felesége, és a három teremtő istennek, Odinnak, Vilinek és Vé-nek az anyja.

Borr

Buri fia Bestla férje. Három gyermekük született: Odin, Vili és Vé.

„Majd Bur fiai
földet fakasztottak,
megformálták híven
a híres Midgardot;
délről nap verte
a külszín kövét,
zsendült mélyről
növények zöldje.”
(A völva jövendölése, 4.)

Bolthur

Bestla apja.

Byleistr

Loki és Helblindi testvére. Fárbauti és Laufey fia.

Eggther

„Ült a sír halmán,
hárfa húrját verve
az óriásnőt őrző
víg Eggdér.
Feje fölött, bitófák
erdejében vad,
vörös kakas
kiabált, Fjalar.”
(A völva jövendölése, 42.)

Fárbauti

Laufey férje, Loki, Helblindi és Byleistr apja.

Gang

Ölvaldi fia, Thjazi és Idi testvére. Apjuk halála után a három testvér úgy osztotta fel egymás között a nekik járó örökséget, hogy mennyi arany fért bele a szájukba.

Geirröd

Gjalp és Greip apja. Thorral való harcáról itt olvashatsz: Thor és Geirröd harca

Gerd

Gymir és Aurboda leánya és Freyr felesége. Kapcsolódó történet: Freyr szerelme

Gilling

Fagyóriás. Suttung és Baugi apja, Gunnlod nagyapja. Feleségét és őt két törpe (Fjalar és Galar) ölte meg.

Gjalp & Greip

Geirröd lányai.

Gríd

Vidarnak, a bosszú istenének anyja. Az óriás Geirröd elleni harcban azzal segítette Thort, hogy több különböző mágikus tárgyakat adott neki. Ezen tárgyak között szerepelt egy pár vaskesztyű és egy bot is, amelyet Grídarvölrnek neveznek.

Groa

Javasasszony, Aurvandil felesége. Ő volt az aki megpróbálta kiszedni a Mennydörgés Istene fejébe ragadt fenőkő szilánkját. Ez sikerült is volna, ha Thor nem tereli el a figyelmét a férjéről szóló történettel, aminek köszönhetően a fenőkő végleg benne maradt az isten fejébe.

Gunnlod

A tűzóriás Suttung lánya. Ő őrizte a költészet italát, amely Kvasir véréből készült. Kapcsolódó történet: A költészet itala

Gymir

Gerd apja.

Helblindi

Fárbauti és Laufey fia, Loki és Byleistr testvére.

Hrungnir

Hatalmas kőfejű óriás, aki a legerősebbek közt volt ismert. Szíve és koponyája is kőből volt. Egy nap fogadást kötött Odinnal, hogy az ő lova, Gullfaxi gyorsabb mint Sleipnir. A versenyt végül Mindenek Atyjának lova nyerte, de mire az óriás észbe kapott volna, Asgardban találta magát ahol az istenek azt mondták, hogy csatlakozzon velük egy italra.

A sok ivás olyan agresszívvá tette, hogy Thorral is összecsapott, aminek eredményeképpen a fenőkövét a Mennydörgőre hajította. Habár Thor pörölyével kivédte a támadást, a fenőkő egy repülő darabja a fejébe fúródott.

„Tór szólott:
Hrungnirral hozakodsz elő,
az otromba óriással,
kőszikla koponyával:
dúlt-fúlt a dühös legény,
fejét mégis levágtam,
magát a földre terítettem.
Te mit tettél, Szürkeszakállú?”
(Hárbard-ének, 18.)

Hugi

A gondolat megtestesítője. Kapcsolódó történet: A világszéli király

Hymir

Egy alkalommal Thorral együtt kihajóztak az óceánra halászni. Üstje olyan óriási volt, hogy az istenek ebbe főzték a mézsört. Kapcsolódó történet: Thor és a Világkígyó

Hyndla

Jósnő, akit Freyja azért látogatott meg, hogy kiderítse emberi szeretője, Ottar valódi kilétét. Kapcsolódó Edda-vers: Hyndla-ének

Hyrrokkin

Hátasa egy óriási farkas, kantárként viperákat használt. Ő eresztette utolsó útjára Baldur hajóját.
Kapcsolódó történet: Baldur halála

Idi

Ölvaldi fia. Thjazi és Gang testvére.

Ölvaldi

Thjazi, Idi, és Gang apja. Amikor Ölvaldi meghalt, rengeteg aranyat hagyott örökségül. Ahhoz, hogy a három testvér egyenlően szétossza az örökséget egymás között, mindannyian ugyanannyiszor tömték teli a szájukat az arannyal.

Járnsaxa

Aegir lánya. Thortól két fia született, Magni és Módi.

Laufey

Fárbauti felesége, Loki, Byleistr és Helblindi anyja.

Logi

A tűz megtestesítője. Kapcsolódó történet: A világszéli király

Modgudr

A Gjöll folyón átívelő híd, a Gjallarbrú őrzője. Nevét Baldur halálának történetében említik, amikor Hermod át akart kelni a hídon, hogy eljusson a Helbe.

Narfi

Nott („éjszaka”) apja.

Rind

Odinnal lett egy közös gyermekük, Váli néven. Rindet olykor istennőként vagy emberi hercegnőként is említik.

„Rind szüli Válit
e roppant világra,
Ódin fia felkél,
egy napot élt, s öl;
öldöklő kezét
meg se mossa majd,
borzasan viszi máglyára,
emészteni, Baldr ellenét.
Nem szívesen szóltam,
elhallgatok eztán.”
(Baldr álmai, 11.)

Skrymir

Az illúziók mestere, a legravaszabbak óriások egyike. Utgardban élt, ismert nevei még Fjalar és Utgard-Loki.

Loki:
„Keleti utaddal
ugyan senkinek
soha ne kérkedj;
kesztyű-hüvelykben
kuporgott a hős harcos,
Tórnak aligha tartotta magát
(…)
Bízom hosszú életben,
bármint hadonászol
kemény kalapácsoddal;
megfékezett már téged
Szkrímir kötele is, tudom,
étket alig érinthettél,
éhség emésztett, esztelen.”
(Loki csúfolkodása, 60. 62.)

Kapcsolódó történet: A világszéli király

Surtr

Muspellheim uralkodója. Az Istenek Végzetekor ő vezeti az (tűz)óriások hadát, hogy elpusztítsa a világot. Személyesen Freyrel kerül szembe, ahol aztán megölik egymást.

„Megremeg Yggdraszill,
a magas kőris,
jajdul agg törzs s ág,
szabadul az óriás.
Hél útjára rettegve
hágnak a hősök,
míg Szurt lángja
mindent elnyel, felemészt.”
(A völva jövendölése, 47.)

Suttung

Gilling fia, a költészet italának elrablója. Lánya, Gunnlöd őrizte a mágikus italt, amelyet később Odin szerzett vissza.

„Jártam az idős óriásnál,
most jöttem meg;
némaság ott nem sokat ér.
Érdekemben szóltam
sok ékes szóval
Szuttung termes szobáin.”
(A Fenséges beszéde, 104.)

Thjazi

Skadi apja, Ölvaldi fia, Gang és Idi bátyja. Lakhelye Thrymheim. Loki segítségével elrabolta Idunt, a fiatalság almáinak őrzőjét. Kapcsolódó történet: Idun aranyalmái

Thökk

Loki átváltozott formája. Megtagadta, hogy megsirassa Baldurt, így az isten nem térhetett vissza az élők közé. Kapcsolódó történet: Baldur halála

„Thökknek nincs könnye, se gyásza:
Baldurt nem bánja.
Nekem nem használt élve, se holtan,
A halott maradjon, ahol van. ”

Thrudgelmir

Fagyóriás, az ősóriás Aurgelmir (Ymir) fia, Bergelmir apja. Volt egy öccse, és egy idősebb nővére.

„Temérdek téllel
e formált föld előtt,
eljött bömbölő Bergelmir;
tomboló Trúdgelmir
volt az óriás atyja,
ajzott Aurgelmir az őse.”
(Vaftrúdnir-ének, 29.)

Thyrm

Az óriások egyik királya. Egyszer ellopta Thor pörölyét, amelyért cserébe a szépséges Freyja istennő kezét kérte. Az ármányos Loki segített Thornak, hogy visszaszerezze a kalapácsát. Kapcsolódó történet: Mjölnir elrablása

„Ült Trym, a tomboló,
ült a dombon,
óriások fejedelme,
szukájának font arany pántot,
símogatta paripájának
sűrű sörényét. ”
(Trym-ének, 6.)

Ymir

A ősóriás Niflheim olvadó jegéből kelt életre. Tőle származtatják az óriások nemzettségét. Amikor Odin, Vili és Vé megszületett, megölték Ymirt, és a testéből megalkották a világot:

„Ymir húsából
hasították a földet,
véréből vették a tengert,
hegyekké csontjait törték,
hajából csomóztak erdőt,
eget koponyája kerít.

Szempilláiból alkották
a szíves hatalmak
Emberhont az emberfiaknak;
háborgó felhőket
habartak agyvelejéből,
létével lettek mindenek.”
(Grímnir-ének, 40-41.)