Nyomtatás30. Gudrún bujtogatása

<-- Vissza a tartalomjegyzékhez

Gudrún, miután Attilát megölte, a tenger partjára ment. A hullámokba gázolt, hogy ott veszne, elmerülni azonban nem bírt, s az ár végezetül az öblön át Jónakr király földjére seperte őt. Jónakr nőül vette Gudrúnt, fiaik voltak Szörli, Erp és Hamdir. Ott nevelkedett Szvanhild is, Szigurd leánya; eljegyezték a nagyhatalmú Jörmunrekk-kel. Ennél élt Bikki, ő tanácsolta akkor, hogy Randvér, a király fia vegye el Szvanhildet...

Maga Bikki számolt be erről a királynak, aki felköttette Randvért, Szvanhildet pedig paripákkal tipratta halálra. Amikor Gudrún erről tudomást szerzett, hivatta fiait, és bosszúra bujtotta őket.

 

 

1. Viszály hírét vettem,
vészhozó, baljós
beszéd fakad fel
a konok bánatból,
bujtogat a kemény szív,
gyilkos tettre a gyarló,
szilaj szóval szít bosszút
fenséges fiaiban Gudrún.

2. "Hitvány henyélők,
tétova tétlenek!
Véretek nem bolydul
a sok víg beszédre?
Szívetek szép nénjét,
a gyönge gyermeket
szilaj lovak elé
lökette Jörmunrekk,
tombolva tiporták
fekete, fehér, szürke
paripák gonosz patái
gót hadi úton.

3. Gunnar mögött, görcsfiak,
messze maradtok,
bátorságtok botorkál,
Högnire nem hasonlít;
bár merészek volnátok,
mint bátyáim voltak,
vagy lenne vad lelketek,
hun fejedelmi fajta."

4. Nem hallgathatott Hamdir,
a nemeslelkű hős:
"Hajdan te Högnit
aligha magasztaltad,
midőn az alvó Szigurdot
felverte álmából.
Finom ágytakaród
vakító fehérét
vörösre festette
legyilkolt férjed vére.

5. Bátyáid bosszulása
bút és bánatot
hozott rád, e hívság,
hogy fiaid veszejtetted;
végezhetnénk most együtt,
közös erővel
a megtorlás művét,
Jörmunrekkért jajongók.

6. Hozd hát a hun
harci mezt hamar,
megmételyeztél minket,
menjünk viszályt vitatni."

7. Gonosz kacajjal Gudrún
a kincstárba elindult,
ládákból előkerült
hadijelvényes sisak,
sok súlyos páncéling,
pompázhattak fiai,
felajzott fejedelmek,
viadalra vágtatók.

8. Nem maradt néma Hamdir,
a derék dalia:
"Anyja aligha látja
többé Lándzsa-Njördöt,
nyomorult tetemére
gót földön görnyedhet.
Te fogsz majd inni
értünk, fiaidért,
a halotti toron,
a holt Szvanhildot szánva."

9. A gond-gyötörte nő,
Gudrún, Giúki leánya
lassan, kínban
leült a küszöbre,
könnyes arccal
sorolta akkor
siralmas sorsát
szüntelen szóval.

10. "Három tüzet tudtam,
három tűzhelyet tudtam,
három fejedelmi férj
vitt házába híven,
Szigurdot szerettem
mind közül leginkább,
kegyetlen bátyáim
vele végeztek.

11. Seb, gyújtogatóbb,
nem gyötört még senkit;
a sors ennél is szörnyebb
szenvedésre szánt engem:
fejedelmi fivéreim
Attilához adtak.

12. Heves hun fiúkat
hívtam magamhoz titkon,
tomboló bosszúszomjam
borzalmakat kívánt:
hogy a Niflung-fiak
feje porba perdüljön.

13. A partra lementem,
nornák ellen lázadván,
ne tiporjon törvényük,
szabad legyek örökre;
nem húzott le az örvény,
a hatalmas hullámok
partra sodortak,
érthettem: sorsom élet.

14. Harmadszor is királlyal
háltam - különbnek
képzeltem a jövőt,
valami jobbat vártam;
világra hoztam
jogos utódokat,
Jónakr fejedelem fiait.

15. Serény szolgák sürögtek,
úrnőjük lányom, Szvanhild,
kit legjobban szerettem
minden gyermekem közül:
gyönyörűsége volt
szobám világának,
szép nap fénye, tündökölt
tiszta fenséggel.

16. Adtam rá aranyat,
remek, ékes ruhákat,
gonddal bíztam a gót
fejedelmi férfira;
legszörnyűbb sérelmem
így sújtott, leányommal:
levágták Szvanhild
fényszín fürtjeit
paripák patái
törték-tiporták.

17. Legfájóbb szégyenem
Szigurd lemészárlása:
ágyban végeztek vele,
nem állhatott ki hős mód;
hanem az igazi iszony
Gunnar galád vége volt:
mérges hüllők marták
halálra hideg vermen;
leggyűlöletesebb
gyötrelme lelkemnek:
hogy a magasztos mellkas
szívét kiszakították.

18. Emlékem számos szörnytett...

19. Szigurd, nyugtalan lovat,
farkas-színt, nyergelj,
fennen száguldjon,
hozd ide heves iramban;
leány itt nem lakozik,
se fiak asszonya,
aki Gudrúnt arannyal
üdíthetné, gondűző.

20. Megemlékszel, Szigurd,
mint szóltunk mi ketten,
mikor az ágyban együtt
voltunk egymással:
te engem, vakmerő,
Hélből is megkeresel, hős,
miként én magam hozzád
hatolok Midgardból.

21. Jarlok, jól megrakjátok
a tölgyfa máglyát,
tartson magasra engem
az egek alatt!
Égesse ki a tűz
a keserves keblet,
bomoljon szét a szívet
szorító bánat."

22. Megannyi hős harcos
élete édesüljön,
megannyi szép hölgy
szíve édesüljön,
megannyi kín könnyüljön
e siralmak sorjáztán.

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár