Nyomtatás31. Hamdir-ének

<-- Vissza a tartalomjegyzékhez

 

 

1. Siralom-sűrű sarjadt
a ház küszöbénél,
keservet hozván,
áldatlan, az álfoknak;
gyötrelmet gyötréssel,
sebeket sajgással
kelt föl kora reggel,
riaszt borúra a bánat.

2. Nem ma esett ez,
nem tegnap történt,
temérdek idő
telt el azóta,
aligha adódott
bármi is előbb ennél:
felbujtotta Gudrún,
Giúki leánya,
ifjú legény fiait,
bosszúra, szép Szvanhildért.

3. "Húgotokat, halljátok,
Szvanhildnak hívták,
szilaj lovak elé
lökette őt Jörmunrekk,
tombolva tiporták
fekete, fehér, szürke
paripák gonosz patái
gót hadi úton.

4. Rajtatok kívül
a királyi házból,
halljátok, fejedelmek,
senki sem él már e földön.

5. Magamra maradtam,
egy szál nyomorult nyárfa,
rokonom rég nincs sehol,
fosztott fenyő, állok;
életem édessége,
fának lombja, lefonnyadt,
mint a villám-vágta,
tegnap még teljes törzsről."

6. Szólt erre a hős Hamdir,
szavát hallatta ekképp:
"Hajdan te Högnit
aligha magasztaltad,
midőn az alvó Szigurdot
felverte álmából;
felültél ágyadban,
gyilkosok gyönyörére.

7. Kényes, szép szövésű
kéklő-fehérlő tiszta
ágytakaróid áztak
férjed vörös vérében.
Fejedelmed mellett
magad virrasztottál,
szikkadtál Szigurd nélkül,
Gunnar gonoszságában.

8. Attilának ártasz, hitted,
Erp halálával,
Eitil vesztével -
végül mind visszaszállt rád.
Vigyázzon a szilaj szív,
ha sújt a sebző,
mást ölne vasával,
mégis önmaga végzete."

9. Szólt ekkor Szörli,
esze jól vágott:
"Nem vágyom anyánkkal
vitába szállni;
egy szót megengedj,
meg nem állhatom mégsem:
mire készülsz most, Gudrún,
gyász mi gyötör majd?

10. Búsulj bátyáidért,
fiaid fennszóval sirasd,
kegyetlen sorscsapás
közeli rokonaid éri.
Kettőnkért érzel majd
gonosz fájdalmat, Gudrún;
meg fogunk halni, tudod te,
távol e helytől."

11. Lángoló haraggal
lovagoltak a legények
vad hegyek felé,
elhagyták szirtjeiket,
szilaj méneken száguldván,
a halált bosszúra hívták.

12. Találkoztak jártukban
jövendő tudójával.
"Lássuk csak, serteperte,
mit segíthetsz minékünk?"

13. Válaszolt a más-vére,
mondotta, serényen
segíti rokonait,
mint lábat a másik láb.
"Mint segíthet serényen
láb a másik lábnak?
Egy test két karja
egymásért külön mit tehet?"

14. Erp szólott ekkor,
még egyetlen egyszer,
pompásan megülvén
porverő paripáját:
"Utat mutatni a nyúlnak
ugyan ki tud, nyeregből?"
Mondják, merész beszédű,
félelmes fattyú volt ő.

15. Kivonták akkor
vérontó kardjukat,
vagdostak vélük,
Hél őrzője örvendjen;
erejük egy harmaddal
fogyatkozott hamar:
földre hanyatlott
fiatal rokonuk.

16. Köpenyük fordították,
felszíjazták kardjuk
az isteni ifjak,
daliák harci diszben.

17. Várt reájuk válaszút,
végzetét választották,
nővérük fia függött
a holt-hideg farkasfán
halálra sebzetten,
távolabb a tanyáktól,
madarakat igézett;
maradásra nem jó hely.

18. Részeg harcosok lármája
lepte az ivótermet,
a lovak dobaját
csak egy dalia hallotta,
hamar a kürtjébe fújt,
fennszóval kürtölte szét.

19. Ekkor a jeles jarlok
elmondták Jörmunrekknek
ellenség jöttét,
vértes vitézekét:
"Tudunk-e tanácsot
veszélyes vendégségre?
Nagy nép leányát
tiprattad lovaiddal."

20. Jót nevetett Jörmunrekk,
szakállát szétzilálta,
hagyta, hadd csorranjon
rajta a bor bíbora,
sötét haját rázta,
hószín pajzsát mustrálta,
magához fordította
a fénylő kupát.

21. "Lelkem örvend majd,
ha itt láthatom
Hamdirt és Szörlit,
a két halálra szántat;
kötözném az ifjakat
íjam húrjával,
hadd húzhatnám bitóra
Giúki isteni gyermekeit."

22. Hródglöd hallotta ezt,
szobájánál így szólott,
intette az ifjakat,
vékony ujjú védőjük:
"Be kell látnotok,
lehetetlenre készültök,
ketten hogy tudnátok
tízszer száz góttal
a szigorú sáncok közt
emberül elbánni?"

23. Zaj hallott a házból,
kupa kopogása,
harcosok hevertek vérben,
görnyedeztek a gótok.

24. Szólt ekkor a hős Hamdir,
szavát hallatta ekképp:
"Jöttünk, Jörmunrekk,
kebledben kívántad,
egy-vér fivérekét
erődöd falai közé.
Lásd, íme, lábaid,
kövesd karjaid,
Jörmunrekk lobogó
lángok játékszere."

25. Felhördült erre
a fejedelmi férfi,
medve mellkasából
szakad ki ily kiáltás:
"Kövezzétek meg őket,
dárda nem fog rajtuk,
kardél e daliákon,
Jónakr fürge fiain."

26. Szólt erre a hős Hamdir,
szavát hallatta ekképp:
"Bátyám, bajhozó zsákod
rontásunkra oldottad,
rossz tanácsa támad,
vér bugyoghat beléből."

Szörli szólott:

27. "Elméd elborította
az eszeveszett gőg;
ha gondolkozol, gót,
nem vesznél most vérbe."

Hamdir szólott:

28. "Fejed se lenne már,
ha élne Erp fivérünk,
a vakmerő harcos,
hadak vitéze,
kit jövetelünkkor
én öltem meg jobbommal,
a díszek dúló,
torz tanácsára."

Szörli szólott:

29. "Nem sújtana ítéletével
a falánk farkas,
ha kíméljük egymást,
nornák mohó kutyái,
vad vidék neveltjei
nem vennék vérünket.

30. Keményen küzdöttünk,
állunk gót hullák halmán,
mint sas, ha ágon gubbaszt;
megtettük a magunkét,
hírnevünk nem halványul,
akár ma, akár más
napon halunk meg.
A nornák határozatát
túl nem éli halandó."

31. Szörli ott szédült földre
a ház orma mellett,
Hamdir lehanyatlott
a véres ház végén.

E költeményt nevezik Hamdirról szóló éneknek.

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár