Nyomtatás36. Hlödr-ének

<-- Vissza a tartalomjegyzékhez

 

 

1. Született Hlödr hajdan
széles hun földön,
szablyával és fokossal,
pompás páncélinggel,
körbe szegett sisakkal,
suhanó kardéllel,
szilaj, erős lóval
szent lombú erdőn.

Hlödr most megtudja, hogy apja meghalt és fivére, Angantír lett a
királyapjuk egész birodalma felett. Humli és Hlödr elhatározzák, hogy
 Hlödr kikéri jussát Angantírtől, előbb jó szóval, ahogyan itt áll:

2. Hlödr nyugatnak nyargalt,
Heidrek hagyatékáért,
felismerte a földet,
gótok birodalmát,
Árheimbe belovagolt,
jussának jogán;
ott tartotta Angantír
Heidrek halotti torát.

3. Meglátott egy harcost
a magas háznál,
hosszú út utasa,
így szólott hozzá mindjárt:
"Menj be a magas házba,
vitéz, itt várlak,
kérdezd Angantír királyt,
ügyemben üzenetet hozz."

A harcos bement a házba, a király elé járult és szólott:

4. "Utas jött, uram,
Heidrek utóda, Hlödr,
hites fivéred,
harcias forma;
még igen ifjú,
nyergében nyugtalan,
szót váltani, vezér,
véled szeretne."

A király e szavak hallatára kését az asztalra hajította, felállt az asztaltól és
páncélinget öltött magára, fehér pajzsát fogta, s vette kardját, Tirvinget.

Felmorajlott a terem, mint ahogy itt áll:

5. Hangos tolongás
támadt a házban,
mindenki hallotta volna,
mit mondott volt Hlödr,
mily válaszra méltatja
kérését a király.

Angantír szólott:

6. "Üdv néked, jó Hlödr,
Heidrek jeles fia,
kedves fivérem,
telepedj közénk a padra.
Jössz te pontban Heidrek
halotti torára,
nagy, nemes elődünk
emléke napján.
Kínállak, mit kedvelsz,
bort-é, sűrű sört-é?"

Hlödr szólott:

7. "Nem sört inni siettem
asztalodhoz, Angantír,
kupával se kedveskedj,
vezér, mást várok.

8. Heidrek vagyonát
felezd el vélem híven;
jószágát, javakat,
forgó malomköveket,
megannyi fegyvert,
pompát, aranypénzt,
rabszolgát, rabnőt,
pulyát, porontyot.

9. Felezd a sötéterdőt,
a sötét sűrűt,
a főút szélén
a szent síremléket,
a kevély kőszirtet,
s a Danpr folyásánál
a derék földvárakat;
Heidrek nekünk hagyta
nagy földet, népét,
fényes karpántjait."

Angantír szólott: "Nem országunk törvényét követeled rajtunk,
 jogtalan kérésed", majd ekképp folytatta:


10. "Előbb pattanjon szét,
bátyám, e biztos pajzs,
előbb hatoljon át
e láncingen hideg lándzsa,
hulljon sok hős harcos
holtan a fűbe;
tudd, én Tirvinget
ketté nem hasítom,
Humli-sarj, nem bírhatsz
e birtokból semmit.

11. Kínálok néked, lásd,
nagyszerű kelyheket,
kincset, barmot bőven,
eleget nem kérhetsz;
ezerkétszáz lándzsást,
ezerkétszáz lovat,
ezerkétszáz férfit
fegyveres kíséretül.

12. Adományt adok
minden emberrel,
eleget, még többet,
mint amit kívánhat;
asszonyt is kapnak,
meglesz a kedvük,
minden asszony kap
nyakába nyakéket.

13. Álltodban elleplek
állig ezüsttel,
arannyal borítlak,
bármerre fordulj;
fényes karpántjaid
szerte karikáznak,
Gótföld harmadán,
hős, gondos úr légy."

Gizur, a Gríting harcos, Heidrek király gyámja is ott volt Angantír királynál,
ugyancsak megöregedett már. Gizur is hallotta Angantír ajánlatát,
de sokallotta bőkezűségét, és imigyen szólott:


14. "Jussul ez jusson
rabnő fiának,
rabnő fiának,
bár királyi fattyú;
borongva borult
a sírra serényen,
míg az örökségen
Ödlingek osztoztak."

Hlödr nagy haragra gerjed, hallván, hogy királynak ekképp szólítják.
Humli megkérdte, mit beszéltek egymással, és haraggal hallotta, hogy
 leánya fiát cseléd fiának nevezték.

Szólott akkor:

15. "Tartsunk ki e télen
vidámságban végig,
igyunk s ítéljünk
jó sűrű sör mellett;
hadd tanulják a hunok
a fegyverkészítést,
harcban forgatott,
hű eszközeinkét.

16. Rontó hadsereget
kapsz tőlünk, kemény Hlödr,
hősöket toborzunk,
nagy hadi népet;
tizenkét telet
tapasztalt harcosok,
gyorsak, gyakorlottak
gyűlnek táborodba."

Azon a télen Humli és Hlödr nyugton készülődött. Tavaszra azután akkora
sereget gyűjtöttek, hogy Hunföld a csata után elnéptelenedett...

Amint ez a sereg összegyűlt, átlovagoltak a sötéterdőn, mely
Hunföldet Gótföldtől elválasztja. Hanem ahogy az erdőből kiértek,
 jókora településeket láttak, mezők terültek el előttük, és a síkon
szép vár állt. Ennek pedig Hervor, Angantír király nővére és annak
 gyámja, Orrmar volt a parancsnoka.

Ott várták be a hun sereget, hogy országuk védelmében
szembeszálljanak vele.Egy reggel napfelkelte előtt Hervor a várkapu
 feletti tornyok egyikében állt. Az erdőtől délre egyszerre hatalmas
 porfelleget pillantott meg, amely sokáig eltakarta a napot. Kisvártatva
 valami csillogóféle is átszűrődött a porfellegen, mintha pajzsok
 aranyverete, sisakok aranyos dísze, páncélingek fehér csillogása
 látszódott volna. Látta már Hervor, hogy ez a hatalmas hun sereg, és
lesietett, hogy azon nyomban odaintse magához kürtöslegényét, szóljon
hogy hívják össze embereit.

Majd így szólott hozzájuk:
"Fogjatok fegyvert és készüljetek a csatára a déli várkapu előtt."

Orrmar szólott akkor:

17. "Nyargalok nyomban,
pajzsot hordozva;
pompás gót hadaknak
harcot hirdetek."

Orrmar akkor lelovagolt a várból a sereg elé és odahívta a hunokat a várhoz:
"A déli kapu előtti mezőre hívunk csatára benneteket."

A gótok avval kilovagoltak a várból a hun sereg elé, és fergeteges
küzdelem kerekedett. A hunok serege túlerőben volt Hervorék
 csapataival szemben, Hervor kíséretéből sokan oda is vesztek,
 végül Hervor sem tudta tartani magát, elesett a körülötte
harcoló katonákkal együtt...

Orrmar éjt nappallá téve lovagolt, amíg Angantír király elé nem ért
Árheimbe. A hunok pedig pusztítottak, fosztogattak és
gyújtogattak szerte Gótföldön.


Angantír király elé érve Orrmar így szólott:

18. "Délről érkeztem,
hadak hírével:
felperzselték
a sötéterdőt,
Gótföld vértől vöröslik.

19. Heidrek leánya
a földre lehanyatlott,
húgod halott;
hunok kezétől
hullt el a kedves,
a hősök közül
még sokan mások.

20. Kérőket hagyván,
harcmezőn küzdött,
menyegző helyett
meghalt, had útján."

Amikor Angantír király ezt meghallotta,
megpödörte bajszát, kisvártatva szólott:


21. "Hűtelen bántak
veled, bátor húgom."

Majd végignézett a kíséreten, igencsak kevesen voltak.

Szólott akkor:


22. "Söriváskor sokkalta
többen voltunk még,
megfogyatkoztunk most,
bár másképp lenne!

23. Hol akad egyetlen
harcos is hadamban,
kit kérve kérek bár,
s karpánttal kínálok,
lovára pattanna,
pajzzsal lovagolna,
hunok seregével
megvívni sietne."

Szólott az agg Gizur akkor:

24. "Király, nem kérek
tőled karpántot,
csengő aranyat
se ajánlj nékem;
pattanok lóra,
lovagolok pajzzsal,
a hunok népét
harcra szólítom."

Gizur pompás harci díszt öltött, nyeregbe pattant.

Szólott akkor a királyhoz:

25. "Hol vívjunk meg hát
a hunokkal végül...?"

26. "Hívd hadukat Dilgiához,
a Dun-völgyhöz,
harcra hívd hadukat
a Kárpátok alá!
Gótok ott fegyvert
gyakran forgattak,
remek győzelmeket
vívtak ki vitézül."

Avval Gizur ellovagolt, megérkezett a hun sereghez. Nem ment
 túlságosan a közelükbe, csak kiáltás távolába.

Fölemelte hangját, szólott ekképp:

27. "Vésztől riadozzatok,
vezéretekre halál vár,
harci jel óva int fenn:
haragszik hadatokra Ódin.

28. Dilgiához siessetek,
a Dun-síkságra,
Kárpátok körén
hirdetek harcot;
rémület rettentse
nyomorult szíveteket,
Ódin küldi már nyilát,
úgy legyen, mint mondtam."

Hlödr, meghallván Gizur szavait, szólott ekképp:

29. "Elfogjátok Gizurt,
Angantír emberét;
Árheimből érkezett."

Humli király azonban szólott:

30. "Egyedül érkező ember
életét kímélni kell."

Gizur szólott:

31. "Hun had nem ijeszt minket,
sem szaru-íjak."

Gizur avval megsarkantyúzta lovát, és ellovagolt, hogy
 Angantírral találkozzék. Elébe érve szívesen köszöntötte.

A király megkérdezte akkor, hol lelt rá az ellenséges uralkodóra.
 Gizur szólott ekképp: "Beszéltem vele, és a Dingia-völgyi
Dun-síkság harcmezejére hívtam."

Angantír ekkor megkérdezte, mekkora volna a hun sereg.

Gizur szólott imígyen:

32. "Nem hatalmas a hun had.
Csapatainak száma,
úgy számoltam, csupán hat,
mindegyik csapatban
ötezer ember,
minden ezerben
ezerháromszáz,
minden százban
négyannyi nép."

Angantír szétküldte küldönceit, és minden fegyverviselő emberét
 magához kérette, avval serege élén a Dun-völgye felé tartott.
 A hunok serege már vonult elébe, kétszer akkora
 is lehetett, mint a gót sereg.

Másnap megkezdődött a csata. Folyt a küzdelem egész napon át
 estig, akkor a harci sátrakba vonultak a harcosok. Így ment
 ez nyolc teljes napon át. A vezérek közül még egy sem sebesült
 meg, de senki sem tudta, hány harcosa veszett oda. Angantír
 oldalánál most sem sorakozott kevesebb harcosa, mint a csata
 kezdetekor. A küzdelem még vadabbá vált, heves támadásba
 lendültek a hunok, tudták, hogy nincs menekülésük,
hacsak nem győznek.

A gótokat hiábavaló lenne békekötésre bírni. A gótok
 szülőföldjük és szabadságuk védelmében sarkallották
 egymást a hunok ellen. Alkonyatkor a gótok oly heves
 támadásba lendültek, hogy a hunok sorai meginogtak bele.
Angantír sem késlekedett, nyomban megindult és a támadók
élére állt, kardjával, Tirvinggel a kezében sújtott le harcosokra
és paripákra egyaránt.

Mégis megtört a hunok pajzsvára, csapásokkal védte magát a
két fivér is. Hlödr és Humli ott lelte halálát. A hunok közt vad
 menekülés tört ki, de a gótok tovább támadtak és annyi embert
 levágtak, hogy a folyókat eltorlaszolta a harcosok holtteste és
 kiléptek medrükből. A völgyeket pedig elborította a harci mének
és harcosok holtteste és vére. Angantír király elindult akkor,
hogy megtekintse a csatamezőt és rátalált fivére, Hlödr holttestére.


Így szólott akkor:

33. "Bátyám, kínáltalak
bőséggel a kincsből,
barmot, drágakövet,
bármit kívánhattál;
nyugtalan, nem nyertél
semmit fegyverrel,
se fénylő karpántot,
se kiterjedt földet.

34. Gyötrelmemre lettem lásd,
gyilkosod, fivérem;
nincs feledés, a nornák
igaztalan ítéltek."

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár