ÓĐINN
a tudás és tapasztalat útjain

Ebben az írásomban kicsit az isteni ismeretszerzésről szeretnék pár szót ejteni. Ahogy a Próza- és Verses-Edda is jól bizonyítja, isteneink ugyanúgy szomjazzák a tudást és a tapasztalatot, mint mi. Legtöbbjüknek aztán akaratuk és kalandozásaik segítségével sikerül is elsajátítaniuk ezt a hatalmat. Ámbár – természetesen - az akarat megléte és a tapasztalat mivolta istenfüggő is, Freyát és þórt nem feltétlenül mérhetetlen bölcsességük miatt tiszteljük ennyire.

Mikor azon gondolkodtam, hogy vajon kinek a példáján keresztül lenne a leghelyesebb ezt a tudásszomjat bemutatni, azonnal a Mindenek Atyja jutott eszembe. Úgyhogy az ő példáját fogom most megismertetni veletek.

Tudás és Tapasztalat

Az emberiség már évezredek óta áhítozik az efajta hatalom iránt. Azért tanulunk, azért írunk könyveket, hogy gyarapíthassuk tudástárunkat, és növeljük szellemi fölényünket. Így lesz csak minden kiejtett szavunknak és elkövetett tettünknek biztos, és rendíthetetlen háttere. Ahogy mi is, úgy az Istenek Atyja is egész életében ezeknek a megszerzésére törekedett, és képes volt a legnagyobb áldozatokat is meghozni, hogy kiérdemelhesse azt a mérhetetlen nagy tájékozottságot, amit most is birtokol, és amivel méltán megérdemli azokat a neveket és címeket, amikkel illetni szoktuk. Ő elsősorban nem a háborúzásnak, a szerelemnek vagy a természetnek szentelte életét, hanem tudásszomjának kielégítésére törekedett, amióta csak világ a világ. Nem véletlen, hogy az emberek között is ekkora kultusza lett, és ezért is szokták mérhetetlen dicsőségében, trónon ülve (esetleg koronával) ábrázolni.

A mi szempontunkból is fontos ez a lelkület, hiszen enélkül alkotói munkája is silányabb lenne, és akkor mi se élhetnénk ebben a gyönyörű világban – lehet, hogy nélküle se Miđgarđ, se az emberi faj nem létezne.

Hosszú utat járt be (és talán még most is járja), hogy eljusson arra a szintre, ahol most tart és ami lehetővé tette az előbb említett tetteit is. Erről az útról lesz most bővebben szó.

Tudás

Ahogy az az Eddákban is meg van írva, a nagytudású istenség több útját is az a cél vezérelte, hogy elérje az igazi magját ennek a hatalomnak. Ezekről leginkább az Óđinnak tulajdonított Hávamálban (A fenséges szava) találhatunk rá, mely a Verses-Edda részeként leginkább tanító és elmélkedős jellege miatt tűnik ki a többi ének közül.

Fontos megjegyeznem, még itt az elején, hogy tisztában vagyok azzal, hogy végtére is a tapasztalat is tudássá konvertálódik, így annak egy alcsoportját is képezhetné. Viszont én itt a megszerzés módja alapján szedtem szét a szöveget. Az első részben leírtakra inkább az instant tájékozottság jellemző, de jobb, ha inkább példák útján mutatom meg, hogy mire gondolok.

Az egyik legfontosabb történet, mely leírja Óđinn tudásszomját, a Mímir forrásnál tett zarándoklatáról szól. Ahogyan a völva meséli (Edda-Versek; 28.versszak):

”Varázsban virrasztott, mikor a vén jött, szörnyképű Ász.
Mit kérdel tőlem? Miért sürgetsz, Óđin? Jól tudom, ott rejlik félszemed Mímirnek híres mézsör-forrásában. Minden reggel abból iszogat Mímir,
hol zálogod lappang- Eleget tudtok már ?! ”

Tehát Ódin feláldozta a szemét azért, hogy ihasson a Tudás Forrásából. Ezt a történetet még a Próza-Edda Gylfi Káprázata című része (azonbelül is a 15.fejezet) is megemlíti. Nem véletlenül, hisz a Minden Atyjának ezen tette nagyban meghatározta jövőjét (kapcsolata Mímirrel viszonylag hosszúra sikeredett).

Amit ki szeretnék emelni, az az, hogy ez a módszer koránt sem idegen a mi világunkban sem. Persze, mi nem szószerint áldozzuk fel testrészeinket, de valóban áldozatot hozunk azért, hogy elérjük ezt az instant tudást. Gondoljunk csak a mai oktatási rendszerre (iskola, gimnázium, egyetem, stb.). Ezek tökéletes példái ennek is: időnket és energiánkat (esetleg pénzünket is) áldozzuk fel , hogy hozzájussunk ehhez a mérhetetlenül nagy tudástárhoz, hogy meg tudjunk felelni a társadalomnak és annak építő tagjai legyünk. Ismerős nem?

Úgyhogy amikor szüleim legközelebb is azzal nyaggatnak, hogy tanuljak még egy fél órát vagy erősítsek rá egy tantárgyra, akkor a Félszemű Bölcs példája fog előttem lebegni.

Ugyanerre az áldozatkészségre találunk példát a szöveg elején már említett Hávamálban is (Edda-Versek; 138.strófától kezdődően) , ami elmeséli, hogy a Hadúr hogyan fedezte föl a rúnákat:

”Függtem, emlékszem, szélfútta ágon Kilenc napon keresztül, átdöfve lándzsával, Áldozva Óđinnak, ennen magamnak,
Azon a fán, amelyről titok tudni, Gyökere honnan gyarapszik.
Se kenyérrel, se sörrel senki nem kínált. Kémleltem lefelé – és rúnákra leltem,
Rikkantva olvastam – s földre estem a fáról. (...)”

Itt arról kaphatunk tanúságot, hogy hogyan fedezte fel az Istenek Atyja az ősi rúnákat, vagy ha úgy nézzük, magát az írást. Ezzel az újabb próbatétellel megint csak növelte tudásbeli hatalmát, de fontos megjegyezni: Odin rálelt a rúnákra, nem ő találta ki őket. Vagyis a legfelsőbb tudás, a leglogikusabb válaszok már mind benne szunnyadnak a természetben évezredek, sőt évmilliók óta. Csak rajtunk múlik, hogy sikerül-e nyitott szemmel járnunk, és elsajátítanunk azt a felettébb hasznos hatalmat, amit a Mindenek Atyja is.

Ámbár kicsit már más történet, de ide sorolnám a költészet italának megszerzését is, ahol Óđinn a furfangját, a ”józan paraszti eszét” használja fel, hogy hozzájusson a költészet eme forrásához, de ez már átfedésben van a tapasztalatszerzéssel is (erről a történetről bővebben később lesz szó).

Tapasztalat

A tájékozottság ennek a fajtájáról semmiképp se szabad megfeledkeznünk, ahogy Odin se feledkezett meg róla (nem véletlenül). Fontos, hogy a világszemléletünk teljes legyen: ahogy az iskolapadban megszerzünk egyfajta tudást, úgy azt meg kell erősítenünk tapasztalat útján is. Bizony sokat tanulhatsz a könyvekből, de igazán csak akkor érted meg a világot, ha jársz is benne, ha találkozol más kultúrákkal és emberekkel. Ez fontos üzenet, mert még ma is sokan vannak, akik a négy fal közül ítélkeznek, de hirtelen szavaik csak előítéleteket szülnek, nem pedig bölcsességeket. Ezt a Hávamál is alátámasztja (Verses-Edda; 26.; 35.versszak):

”Az oktalan véli, hogy váltig mindent tud Otthon okoskodva, de kerüljön csak Kutyaszorítóba, mentem megnémul.
(...)
Csak az tudja, ki nagy utakon járt, És élt kint sok nép közt,
Milyen élccel élhet az ember, Hogy még észnél maradjon.”

Így hát nem véletlen, hogy sok isten választotta ezt a módját az ismeretszerzésnek, hisz ez valamivel könnyedebb formája a tanulásnak (is). Maguk a vallási iratok (mint például a Verses- és Próza-Edda) tele vannak az istenek kalandjaival, hogy ezzel is példát mutassanak nekünk: így tanulni tudunk hibáikból és érdemeikből. Magáról Óđinról is megannyi forrás maradt fenn, sőt ő maga is leírja, hogy hogyan rótta ifjúkorában úttalan útjait (Verses-Edda; Hávamál; 2.strófa) :

”Ifjúkoromban
magamban róttam
úttalan útjaim.
Gyarapodni mégis
másokra lelve kezdtem,
ember embernek öröme.”

Egyszóval a tapasztalatszerzés (és egyáltalán a tanulás) fontos mérföldköve az, hogy meghallgassunk másokat is, és képesek legyünk tanulni a környezetünktől. Közösen könnyebb tudásban gyarapodni, mintha egyedül keressük az igazság útjait.

Hírszerzés

Kiegészítésképp szeretnék megemlíteni még egy fontos dolgot, ami hozzásegíthet jellemünk fejlődéséhez, és a tájékozottságunk növeléséhez.

Ha képesek vagyunk rá, hogy naprakészek legyünk, azzal aktualizálni is tudjuk tudásunkat. Igaz, a mai világban már sokkal nehezebb úgy nyomon követni a híreket, hogy ki tudjuk belőlük szűrni a teljes igazságot, de ha már megpróbáljuk, az is sokat segíthet ítélőképességünkön. Ráadásul nem is tudjuk teljesen kizárni a világ történéseit az életünkből, akármennyire is szeretnénk, de nem is szabad (véleményem szerint).

Óđinnak ezen a téren könnyű dolga van, hála naprakész hollóinak, Huginnak és Muginnak (Próza-Edda; Gylfi Káprázata; 38.fejezet):

”(...)Két holló ül Ódin vállán, és suttogja fülébe mindazt az újságot, amit láttak-hallottak. Az ő nevük Hugin és Munin. Hajnalban kiröpteti őket, hogy repüljék körbe a világot, és térjenek vissza ebédidőre. Általuk értesül számtalan újdonságról. Ezért hívják Óđinnt Hollóistennek is, ahogy a vers mondja
[Edda-Versek; Álcás-ének; 20.strófa] :,

„Hugin és Munin
naponta kiszáll
szerte a világba.
Félek, hogy Hugin,
még inkább, hogy Munin
egyszer nem tér vissza.(...)”

Így tud mindenről Ódin, és így figyeli a mi tetteinket is. Tájékozottságát segíti még a Valaskjálf nevű csarnokában található Hlidskjálf trón is. Erről így írnak az Eddákban (Gylfi Káprázata; 17.fejezet):

”(...) És egy még nagyobb vár is, Valaskjálf, Ódin tulajdona, amelyet az istenek építettek, a tetőzetét merő ezüstből. Ebből a várból emelkedik ki a Hlidskjálf torony, annak trónszékéből kipillantva Mindenek Atyja az egész világot szemügyre veszi.(...)”

Ez a torony többször is megjelenik a történetekben, nagy hasznára válik az isteneknek. Többek között például Lokit is így fogják el, illetve Frey szíve itt lobban a szerelem lángjára.

Végszó

Talán jobb, ha a végére levonom a következtetést. Mert amikor végignézünk mindazon, amit a Mindenek Atyja elért, és látjuk mindazt, amit feláldozott érte, felmerül bennünk a kérdés: Miért? Mi értelme volt mindennek?

Óđinn nemcsak azért a vezérek legnagyobbika, mert ekkora hatalomra és tudásra tett szert, hanem legfőképp azért is, mert képes volt azt megosztani a népével. Képes volt ezt a mérhetetlen nagy erőt arra felhasználni, hogy ezáltal jobbá tegye a világot és fenn tudja tartani azt a harmóniát, ami békességet ad népeinek. Ámbár ő se mondhat ellen a völva jövendölésének és nem állíthatja meg a Ragnarököt, de addig is ő őrzi azt a rendet, ami az évezredes isten-birodalom fényét jelenti.

Szerencsénkre rólunk, emberekről se feledkezett meg. Nélküle sose jött volna létre Miđgarđ, de egyáltalán nem is formálódott volna hússá és vérré az első emberpár, Askr és Embla (ahogy azt már említettem is). De azok a szövegek (pl.: Völuspá, Hávamál) se jutottak volna el hozzánk, melyek figyelmeztetnek minket a Végső Napra és megjelenítik előttünk a világ valódi arcát.

Erre jó példa a ”A mézsör megszerzése” nevű történet, amiről már említettem pár szót. A Próza-Eddában (A költészetről; 5.fejezet) a keletkezése mellett ezt is olvashatjuk róla:

”(...) Ekkor sas-álcát öltött magára [mármint Odin], és amilyen gyorsan csak tudott, elröpült. (...) Az ászok viszont, mikor meglátták, hogy Óđinn repül hazafelé, kirakták dézsáikat az udvarra, és ahogy Óđin berepült Ásgarđba, ezekbe a dézsákba beleköpte a mézsert. (...) Óđin azután a mézsert az ászoknak adta, és azoknak, akikben költői tehetség van. Ezért hívjük a költészetet Óđin zsákmányának vagy leleményének vagy italának vagy ajándékának vagy az ászok italának.”

Ezúton is hálával tartozunk a Mindenek Atyjának ezért az ajándékért, és azért a mérhetetlen nagy jóságért, amivel eláraszt minket. Dicsősége beragyogja a földet és az eget, mind a kilenc birodalomban.

Források

1. Verses-Edda
2. Próza-Edda
3. (en.wikipedia.org) (segítségnyújtás, hogy melyik részlet hol van az Eddákban.)