Nyomtatás22. Szigurd-ének

<-- Vissza a tartalomjegyzékhez

 

 

1. Hajdanidőn, hogy Szigurd
Giúkihoz érkezett,
győztes ifjú Völszung,
végzetes küzdelemből,
hűséget fogadott
két hős fivérrel,
egymásnak esküt tettek
tetterősek ekképp.

2. Hajadont kínáltak néki,
hatalmas kincset,
Giúki lányának,
Gudrúnnak kezével;
ittak, szót váltottak
az ifjú vitézek,
Giúki fiai megvoltak
Szigurddal szépen.

3. Brünhildért kérőbe
készültek bátran,
Szigurd is köztük,
szilajul vágtattak;
az ifjú Völszung
ismerte az utat,
balsorsán múlt csak,
hogy nem lett az övé Brünhild.

4. A deli harcos
díszes markolatú,
meztelen kardját
tette közébük;
csókkal nem csábította,
ölelni sem ölelte
a kemény király
a szépséges szépet;
Giúki fiának őrizte
a gyönyörű hajadont híven.

5. Brünhild bánatot
még sosem ismert,
ifjú sorsa semmi
bajba nem sodorta,
az undok bűnre
napjai nem utaltak,
ám a vészthozó nornák
vesztére felvonultak már.

6. Ült egymagában
odakint este,
ajkáról odaadó
szavak olvadtak:
"Szigurdot kívánom,
karomba venném
az ifjú vezért,
vagy vesszen irgalmatlanul.

7. E szavakat szóltam,
bánom azóta is,
asszonya Gudrún lett,
a férjem Gunnar;
fertelmes nornák,
nagy fájdalmat fontatok."

8. A bánatos Brünhild
sokszor sétál künn,
keserves, néma jajjal
gleccseren, jégen,
mikor Gudrún
Szigurddal lepihen,
s lágyan letakarja
a hős hun vezér,
asszonyát védi,
szerelmetes szépét.

9. "Nincs mit kívánnom,
nincs férfi mellettem,
fájdalmas, meddő
lélekkel lelkesedem."

10. Gyilkosságra bujtott
gyötrelmében Gudrún:
"Tőlem most, Gunnar,
tartóztasd meg magad,
bennem többé
örömed nem lesz,
örökrészemről mondj le,
rólam is, mindörökre.

11. Haza hadd térjek,
ahonnét jöttem,
jó rokonaimhoz,
véreimnél rév vár;
ott éljek csöndben,
életem elapadjon,
hacsak te Szigurd
vérét nem veszed végül.

12. Apját követvén,
induljon az ifjú,
ne soká nevelgess
fiatal farkast;
nem fenyegeti a hőst
oly baljós bosszú,
ha a halott után
utód nem marad."

13. Bánkódott Gunnar,
fejét horgasztva búsult,
eszméi hánykódtak
egész álló nap;
nehezen tudta
tisztázni szívében,
szerencsét igérő
választás mi lenne;
Völszungokhoz kötötte
korábbi esküvése,
Szigurd halála is,
tudta, szörnyű hiány lesz.

14. Gondban gubbasztott
irdatlan ideig;
régi szokás szerint
fejedelmi házat
a hites feleség
sosem hagyott el.
Högnit hívta Gunnar,
titkos tanácsát kérte,
benne volt most már
minden bizodalma.

15. "Budli nemzetség
nagy leánya, Brünhild,
legelső a nők közt,
egyedül enyém;
elvetném inkább
enmagam életét
mint hogy e hölgy
kincsétől kelljen válnom.

16. Akarnád-e aranyért
e hős vérét venni?
Hidd el, a Rajna
remek kincseit
birtokolni kéj,
kit ne boldogítana
ilyen szerencse,
szívhez igen illő?"

17. Högni válasza
velős volt és hűvös:
"Nem méltó hozzánk
karddal megszegni
esküszó kötését,
hitszegő módon
megtörni a hűség
eleven elrendelését.

18. Éltek-e e földön
boldogabb férfiak,
mint mi négyen, bátrak,
nép vezetői?
Ó, a hun hős, hadd éljen,
harc-Baldr!
Nem lenne akkor
nemzetségünknél nagyobb,
s ha mind az öten
fiaknak örvendhetnénk,
erőnk messzesége
tovább terebélyesedne.

19. Jól tudom, testvér,
milyen utat járnánk,
gyűlölettel gyújtogat,
bujtogatva, Brünhild!"

Gunnar szólott:

20. "Guthormot vegyük rá
végezze a véres munkát,
kisebbik öcsénk
keveset ért ebből,
eskükötéskor ő
nem volt jelen,
jóhiszeműen cselekedhet,
nem lesz hűtlen, csalárd."

21. Nem volt nehéz
felbujtani a fiút:
Szigurd szívébe
verte vasát.

22. Fekvőhelyéről
a fejedelem még felkél,
borzasztó bosszuja
ellenségét eléri:
Guthorm felé lendül
a fényes Grani,
a kardok kardja
királyi kézből.

23. A gyilkos gyermeket
halállal hasítja:
feje, két karja
hull távolabbra tőle,
törzse alatt csak
lecsuklik lába.

24. Gondtalan aludt
Gudrún az ágyban,
szerelmes álomban
Szigurd mellett.
Megébred őrületre,
őrjöngve látja,
Frey védencének
vérében fekszik már.

25. Két kezét akkor
összecsapta keményen,
hogy a hős férfi
fölemelkedett még:
"Gudrún, keserves
könnyeket ne onts,
félned nem kell, arám,
amíg fivéreid élnek.

26. Igen ifjú most még
az én utódom,
ugyan nem szabadulhat,
szorongat ellenségünk;
elhamarkodva
hajtották végre a tervet,
végzetes tanács szerint,
szerencsétlen, vak merényt.

27. Legyen bár hét fiad,
egy sem lovagol, tudom,
Niflungok neveltjével,
fiammal a tingbe;
tisztán látok már,
minden bajunknak
Brünhild az oka,
a bosszúszomjas.

28. Szeretett engem
bomlott szerelemmel,
Gunnar becsületét
gonddal védtem;
tiszteltem a vért,
a tiszta esküt,
asszonyának titkos
ágyasa nem lettem."

29. Szigurd e szavakkal
lelkét kilehelte;
Gudrún ernyedten,
eszméletlen dőlt el;
felriadt, tapsolt,
táncolt minden serleg,
sikoltozni kezdtek kint
a legelésző ludak.

30. Akkor Brünhild,
Budli leánya
egyetlen egyszer
fagyosan felkacagott,
ahogy ágyáig
hallatszott Giúki
gyermekének heves,
sikoltó sírása.

Szólott akkor Gunnar:

31. "Bosszúszomjas nő,
nem azért nevetsz te,
mert szíved tiszta,
és vidít a vér;
mondd, mi lelt mégis,
hogy holtra sápadsz,
siralmas rád nézni,
mintha rontanának.

32. Azt érdemelnéd,
éktelen asszony,
hogy Attilát ott
előtted agyonüssük,
bátyád hadd látnád
borzalmas sebben,
sűrűdő vérben,
kötözhetnéd váltig."

Brünhild szólott:

33. "Gyakorta győztél,
hős híred teljes,
Attila tőled mégis
aligha fél, meghidd;
ő mindőtöknél
hosszabb életű lesz,
erősebb hatalom
az övé, örökkön.

34. Hadd halld hát, Gunnar
- gondolom, tudod -,
ti egykor gonosz bűnbe
bonyolódtatok mind;
nem voltam igen ifjú,
kellőképp kívánatos sem,
de bátyám házában
bőség honolt.

35. Férjet se akartam,
senki fejedelmet,
míg ti, Giúkungok
el nem jöttök hozzám,
lóháton három
nagy nemzetségfő;
bizony, bánom már
merész bolygástok.

36. Attila akkor
azt mondta nékem:
addig a jussom,
javaim ki nem adja,
aranyam, földem,
míg nem megyek férjhez;
semmit sem látok
a legendás kincsből,
mit még kislányként
kaptam tőle,
mit még tetézve
igért meg ott nékem.

37. Tartottam magammal
mindegyre tanácsot,
hősöket irdalni
induljak-e harcba,
bújjak-e láncingbe
bátyám ellenére.
Elmenne híre
messzi földön,
vitéz férfiakra
vinne veszedelmet.

38. Hagytam, hadd győzzön
egyezségünk szava;
kincset szerezni
jobban kívántam,
fénylő gyűrűket
Szigmund fiától,
más férfira soha
nem vágytam volna már.

39. Szavamat adtam
annak, ki színaranyban
ült Grani hátán;
nem hasonlított
tekintete a tiétekhez,
se vonásaiért
nem véteném össze véletek;
bár nagy nemzetségfőnek
mondjátok magatokat mind.

40. Szívem egy férfit
szeretett végig,
a nyakék-viselő
nem nyughatatlan;
Attila megtud mindent,
érti majd végre,
mihelyt hírét veszi
vándorutamnak Hélbe.

41. A könnyű vér
kivívja a vér haragját;
más mátkáját örökkön
senki sem ölelheti.
Bosszulva lészen még
minden bántódásom."

42. Felállt Gunnar,
harc fejedelme,
nyugtatni átfogta
asszonyának nyakát;
járultak akkor
- jó akarattal is párban -
a bosszút perlő
Brünhildhez, békítően.

43. Gunnar keze alól
kibújt az asszony,
hiába kérlelték,
ment, hajthatatlanul.

44. Hívta Gunnar Högnit
titkos tanácsra:
"Gyűlésbe gyűljön
valamennyi vitéz,
tőled és tőlem,
nagy szükség szorongat -
hadd csitítanánk nőm
borzalmas bosszúvágyát,
mielőtt a bajokra
még több bajt halmoz!"

45. Felelte Högni,
szólott fennszóval:
"Hagyjuk, hadd menjen
hosszú útjára,
újjászületés
ott nem vár többé.
Már e világra is
megrontva érkezett,
anyja öléből
örök gonosznak,
vajákos galádnak,
férfiak végzetének."

46. Gunnar haraggal
hagyta e beszédet,
aranyat bőséggel osztó
asszonya felé fordult.

47. Brünhild borongva
nézte számos kincsét,
szolgálók hadát,
háza népét mind;
pompás páncélingben,
szilaj tekintettel,
állt még mellébe szúrt
karddal kezében.

48. Lassan lehanyatlott,
vánkosán végigdőlt,
vére patakzott,
parancsoló szót szólt:

49. "Kerüljön közelébb,
aki kincset kíván,
adjatok mindenkinek,
ki engem követ,
vöröslő aranyat;
vehet akárki
ékes nyakéket,
színes szövetet."

50. Némán nézték,
szavára figyeltek,
így feleltek végül
kissé vonakodva:
"Elég a holtakból,
hadd éljünk,
szívesen szolgáljuk,
hasznára, e házat."

51. Válaszolt nekik
a vászonleplű nő,
oly sokat tapasztalt,
oly zsenge sorsú:
"Miattam senki
ne menjen halálba,
élhet tovább híven,
érdemes tettekkel.

52. De tündöklő ékszer,
tudom, nem ég majd
a másvilágra érve
egyikőtök lábán sem,
ha engem e földről
késve követtek.

53. Gunnar, jöjj ide hozzám,
Hadd szóljon véled
szőke arád még egyszer,
halála előtt:
Hajóitok még bolyonganak,
nem járnak biztos vizeken,
bár velem közben
kikötőt lel az élet.

54. Gudrúnt megbékíted majd,
hamarabb, mint hinnéd,
bár a bölcs asszony
szótlan szívvel
új királyához híven is
halott urát kíséri.

55. Szépséges leányt
szül e világra,
vakító fehéret,
a fényes napnál
nemesebb, teljesebb lesz
a tökéletes Szvanhild.

56. Hozzáadod Gudrúnt
egy hős fejedelemhez,
a férfira-vágyót,
sokak veszte lesz,
új szövetségét, úgy véli,
nem kíséri szerencse,
mert Attila kezessé
tenni kívánja,
az én testvérbátyám,
Budli bátor fia.

57. Gyakorta gyötört,
mint lett sivár sorsom,
galádul rászedtek,
erre gondoltam egyre,
egész életemet
álnokul elárulták.

58. Oddrúnt óhajtanád
nőül venni magad,
Attila mégsem
adja őt hozzád;
titokban találkoztok,
őrjöngő ölelésre,
testetek találkozik,
ahogy a miénk sosem,
mert a jó sors nékünk
nem járt javunkra.

59. Attila alkalmat vár,
véled hadd végezne,
kígyók vermére vettet,
kínok kínjára.

60. Kevés idő kell,
a sors Attilának
sem marad adósa:
ő maga életét veszti,
válnia kell e világtól
gyermekeivel együtt.
Ágyában gyilkolja meg
ádáz szívvel,
kegyetlen szablyával
a könyörtelen Gudrún.

61. Több tisztességgel
végezte volna Gudrún,
ha korábbi hitvesét
követte volna halálba,
bizony, ha a szíve
a jó szóra hallgat,
hasonlóan határoz,
mint mi magunk.

62. Halkul a hangom;
Gudrún nem gondol rá,
hogy életét eldobja,
mint én tettem most;
tajtékos hullámok
vigyék hajóját
Jónakrnak honába,
hánytorgók, hajtsák.

63. Jónakrnak fog majd
fiakat szülni;
Szvanhildot messze
távolba meneszti már,
Szigurd leányát,
a szelíd szépet.

64. Balsorsra sodorja
Bikki csalárdsága -
cseles bajkeverő,
jajhozó Jörmunrekk;
Szigurd nemzetsége
kihal egy szálig,
még keservesebb bánat
borul Gudrúnra.

65. Hadd kérjelek most,
még ez a kérésem
maradt e világon,
végső mindörökre:
rakass a mezőn
roppant máglyát,
mindkettőnknek egy-egy
hatalmas halmot
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . .

66. Pompázzon e máglya
pajzsokkal, sátrakkal,
súlyos díszleplekkel,
délceg sólymokkal.
Mellettem hamvadjon el
a máglyán a hun.

67. A hun máglyáján
hamvadjanak honi
szolgáim, szépséges
nyakékkel nyakukon,
kettőt a fejénél,
még két fürge héját,
kettőnk között ekképp
minden egyenlő légyen.

68. Kettőnk közé
ékes kard kerüljön,
éles, mint egykor,
hogy együtt hevertünk,
mikor ránk foghatták:
házas felekként
fekszünk egy ágyon.

69. Készen kövesse ezt
rögvest öt rabnő,
nyolc szolgalegény,
nemes születésű,
nagy, szép örökség,
amiről Budli
rendelkezett még;
máglyára rakják.

70. Sok, miről beszéltem,
bizony, többről tudnék,
ha bőkezűbben
mérték volna időmet;
így hangom megtörik,
sebem sajog csak,
igaz szavaim végzem,
vélük ér életem véget."

 

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár