A harmadik Gudrún-ének
1. “Mi bánt, Attila,
Budli fia, felelj!
Mi fáj néked?
Már nem is nevetsz.
Jobban tennéd,
úgy tartják a jarlok,
ha szót váltanál velük,
s tőlem sem vonakodnál.”
Attila szólott:
2. “Giúki leánya,
Gudrún, lehangolt
a hír, mit Herkja hozott:
hogy ti a teremben
Tjódrek királlyal
közös takaró alatt
kedvesen háltatok,
gyöngéd gyönyörben.”
Gudrún szólott:
3. “Néked, nagy fejedelem,
megesküszöm mindenre,
a fehér kőre,
a felszentelt kőre:
köztünk Tjódmár fiával
semmi sem történt,
amit férfi a nővel,
a nő a férfival tehet.
4. Bízz bennem, mit mondok:
a hős harcos nyakába,
a nagy király keblére
egyszer borultam csak;
egészen másról
beszéltünk mi ketten,
keserveinkről,
borongó bánatunkról.
5. Tjódrek eljött ide
háromszor tíz emberrel,
harcosa egy sem él már,
mind a harminc meghalt;
megraboltál engem
legjobb rokonaimtól,
romlásuk miattad volt,
vértes véreimé.
6. Hivasd a délvidékről
a délceg fejedelmet:
a forró üst szentségét
Szakszi ismeri igencsak.”
7. Hétszáz harcos
tódult a terembe;
ott a fejedelemnő
a forró üstbe nyúlt.
Gudrún szólott:
8. “Högnit hívom, hiába,
Gunnar híján görnyedek,
hol vagytok, hű bátyáim,
bizony, végetek immár.
Bosszút állna Högni
karddal e gyalázatért;
gyötrelmesnek, nekem kell
magam megvédenem.”
9. Föld felé, tűz felé
hajolt fehér karjával,
így vette ki az üstből
a villogó köveket:
“Vitézek, ez bizonyság,
becsületem sértetlen,
íme, sustorog az üst,
szilajul, szent próbán.”
10. Attila szíve akkor,
Gudrún szép keze láttán
gondjait felejtette,
fölnevetett örömmel:
“Menjen most az üsthöz
Herkja, ki e ház
hölgyét házasságtöréssel
vádolta vakmerően.”
11. Nyomorúságos látványt
nyújtott a lány,
fertelmesre forrázta
kezét a forró víz;
Herkját vitték akkor
veszni a mocsárra –
Gudrún igaza meglett,
bosszút állt balsorsáért.