A második Gudrún-ének

1. “Leányok közt legszebb,
asszonyházban éltem,
anyám ékessége,
bátyáimban bíztam;
akkor Giúki áldott
szépséges arannyal,
szépséges arannyal,
így adott Szigurdhoz.

2. Giúki fiai közt
Szigurd gyönyörű volt,
mint fehér liliom
alig lengő fűben,
mint a szálas szarvas
a vadállatok közt,
kényes, vörös arany,
ezüst közt eleven.

3. Bátyáim, bizony,
eztán nem kedveltek,
mert különb férjem volt
minden fivéremnél;
éjten éjt ébren,
nem tudtak tanácsot,
Szigurd életét
kellett kioltaniok.

4. Futott a tingből Grani,
fájón felnyerített,
maga Szigurd már
nem volt nyergében;
nyomorult verítékben
usztak a hátasok,
bár hozzászokott mind
a megerőltetéshez.

5. Sírva siettem
Granival beszélni,
könnyezve kérdeztem
tőle, mi történt;
fejét a fűbe
lehorgasztotta a ló,
gazdája pusztulását
a paripa tudta.

6. Sokáig tűnődtem,
soká tétováztam,
megkérdeztem végül
mind a vezéreket.

7. Gunnar feje horgadt,
Högni fájón szólt
Szigurd haláláról,
tőle tudtam meg, íme:
»A túlvilágra
küldték a férfit,
fekszik a Guthorm-ölő,
farkasok étke.

8. Délnek kell menned
Szigurdot keresve;
szívtelen károgást
hallasz majd, hollókét,
keselyűk sikolyát,
sasok kiáltását,
farkasok fennszavát,
férjed ott megismered még.«

9. Högni hogy szólhatsz
ily szörnyűségesen?
Gyalázatos gyönyörrel
miért gyötörsz, mondd?
Szívedet szaggassák
szét a hollók,
hordják szanaszéjjel,
elhagyott helyekre!

10. Válaszolt Högni,
választott szavakkal,
szilaj hangulatban,
hatalmas gondban:
»Gudrún, azt mondom,
majd még jobban szenvedsz,
ha szívem húsát
hollók tépik ki.«

11. Indultam innen,
sivár vitából,
sűrű vadonba,
farkasok nyomán végig,
nem sírtam, nyomorult,
más asszonyok módján,
kezem nem tördeltem,
keserves, nem tomboltam,
kínom bár szaggatott,
marcangolt Szigurd mellett.

12. Köröttem az éj
koromsötéten égett,
Szigurd közelében
ültem, szenvedő szívvel;
ordító ordasok
segíthettek volna,
ha silány életem,
így éreztem, kioltják,
vagy éghetek égve,
ropogós rőzselángon.

13-14. Öt áldott-átkos nap
hágék nagy hegyeket,
míg Hálf hatalmas
termét elértem.
Tóránál tanyáztam
hétszer fél évig,
Hákon leányánál,
dánok dús földjén;
javamra készített
jártas kezével
dán hattyús hímzést,
délebbi házakét.

15. Harci játékokat
jeleztünk a hímzésen,
királyok harcosait,
vörös pajzséleket,
hun vitézeket,
hadrakelt seregeket,
sisakok sűrűjét,
király kíséretét.

16. Szigmund hajói
szelték a habokat
a part közelében,
pompásan kifaragott
– hímzett – ormókkal;
harcok helye látszott így,
Szigaré, Sziggeiré:
dél felé Fjónnál.

17. Grímhild, a gót asszony
akkor meghallotta,
magam mihez kezdtem;
letette kezéből
kényes szövését,
fiaiért küldött,
daccal kitudni,
mely délceg kíván
netán a nővérnek
vérdíjat adni,
fia elvesztéért,
férjéért elégtételt.

18. Gunnar felkínálta:
arannyal fizet
azért, ami történt;
Högni is így tett.
Grímhild tudakolta,
útra kelni ki kíván,
pompás paripán,
kényes kocsin,
lobogó sörényű lovon,
ki küld sólymot,
ki lő ki nyílvesszőt
nyurga ébenfa íjról.

19. Jött Valdar, a dán is,
véle Jarizleif,
harmadiknak Eimod,
híve még, Jarizszkári;
megérkeztek mind,
fejedelmi hősök,
a Hosszúszakállú
kísérete rőt köpenyben,
rövid harci ingben,
homlokba húzott sisakkal,
súlyos kardokkal,
kondor-barna hajjal.

20. Mind nékem kínált
választott kincset,
választott kincset,
vigasztaló beszédet;
bánatom enyhíteni,
sebeim sajgását,
szinte hízelegtek,
szavuknak nem hittem.

21. Grímhild gazdagon
vendégelt itallal,
keserű hidege
hadd enyhítse keservem;
italba keverve
jégtüzű tengervíz,
varázsfű java,
vaddisznó vére.

22. Igencsak díszes volt
a derék ivókürt,
körben rejtelmes
rúnák ékesítették;
Haddingföld hosszú
férgei, fejthetetlen
állati figurák
borították a bárdot.

23. E sűrű sörbe
kártevést kevertek:
erdei gyökeret,
elégetett makkot,
konyhai kormot,
áldozati állat
beleit, bánat ellen
disznó dagadó máját.

24. Feledtem ekképp,
hogyan halt férjem,
fejedelmi sorsát
mely sivár vég sújtotta;
három nemzetségfő
hódolt nékem ott,
míg végre Grímhild
maga ily szavakat szólt:

25. »Gazdagon ajándékozlak,
Gudrún, arannyal,
kapsz kincset bőven,
barmot is apád után;
gyönyörű gyűrűket,
Hlödvértől termeket,
szép hálósátrakat,
mindet a halottól.

26. Hun leányok szőttest
kedvedre szőnek,
kiváltsággal élsz,
élvezed Budli
bűvös gazdagságát,
Gudrún, te leszel, íme,
igaz lelkeddel
Attila asszonya.«

27. Férjhez menni már
nem fogok többé,
társamul Brünhild
bátyját sem kívánom.
Fonák dolog lenne
Budli fiával
életem élveznem,
nemzetséget növelnem.”

Grímhild szólott:

28. “Hagyd e borongást,
hősök bosszulását,
magunk is megéltük
egykoron mindezt;
egyszerre mintha
éledne, úgy érzed,
Szigurd és Szigmund,
ha fiakat szülsz.”

29. “Grímhild, gondomat
el nem hessenti semmi,
hősnek már sosem
adhatok reményt;
amióta rontás
végzett Szigurddal,
szívének vérét falánk
farkasok, hollók itták.”

Grímhild szólott:

30. “Megleltem már néked
a fejedelmi férfit,
mindenkit felülmúl
magas származása;
szíved övé legyen,
érj így szép öregkort;
élj férfi híján örökkön,
ha ölelésétől fanyalogsz.”

31. “Hagyd ezt, Grímhild,
hiába is beszélsz,
hasztalan buzgólkodsz
a bajhozót ajánlva.
Attila okozza galádul
Gunnar vesztét,
Högni végzete ő lesz,
szívét hasítja.
Szilaj szándék űz majd,
hogy e konok kardot,
e vérengző kegyetlent
kiüssem a világból.”

32. Keserves könnyek közt,
gondtól görnyesztve
felelte Grímhild,
hallván, fiát mily
heves gyűlölet
jövendöli gyilkosnak:

33. “Kapsz még több földet,
fényes kíséreted lesz,
vár Vinborg, Valborg,
ha jól választasz,
legyen a tiéd mind,
te élvezd mindig, leányom!”

34. “Elfogadom ekképp
fejedelmet férjül,
rokoni rábeszélésre,
bíztató biztosításra;
boldoggá mégsem tesz
sohasem a férfi,
fiai nem kárpótolnak
kiirtott fivéreimért.”

35. Lóra szállt lendületesen
a szükséges kíséret,
kocsiba emelték
a velszi nőt a szolgák.
“Vágtattunk hét nap
hűvös tájakon,
további hétig
hullámokat hasítva,
harmadik héten végre
part volt pihenőnk.

36. Ott őrökkel őrzött
magas vár állt,
mielőtt belovagoltunk,
boltos kapuja kitárult.

37. Attila ébresztett aztán,
éreztem mégis,
mennyi konok keserűség
ront halott rokonaimért.”

Attila szólott:

38. “Nemrég a nornák
áldatlan álommal,
kísértetes formán
feleltek kérdésemre;
láttalak téged,
Giúki leánya,
gyilkod a szívemet
szúrta át, Gudrún.”

39. “Tűzvész tudója vagy,
ha vassal álmodsz,
áldatlan viszályt szít
a szívbéli harag;
hadd gyógyítom teljes
tűzzel gyarlóságod,
undorodva ugyan,
gyomlálom gyötrelmeidet.”

Attila szólott:

40. “Levágott virágokat
láttam kertemben,
bár kívánságom
virultuk lett volna;
vértől piroslón
hozták a padokhoz őket,
kiszakítva tövestül,
eledelemül kínálva.

41. Láttam rémálmomban:
kezemről sólymok röppennek,
vakmerőn sóvárogva
szállnak szörnyű vég felé;
mintha szívüket falnám
mézzel dagasztva,
vértől duzzadva,
iszonyodtam váltig.

42. Láttam lidércálmomban:
két ebem elszabadul,
veszettül csahol,
csalódottan vágtat;
láttam, húsukat akkor
már legyek lepik,
dögöt falni durva
kezek kényszerítettek.”

43. “Hallunk majd harcosokat
áldozatról szólni,
a fehér állat
fejevételéről;
a halálba-soroltak
sorsa betelik hamar,
hajnal előtt belőlük
fal a fejedelmi kíséret.”

Attila szólott:

44. “Ágyamon végigdőltem,
szememre nem jött álom,
szilajul henteregtem;
hogy ne emlékezném erre.”

Capitulum

Attila szolgálóleányát Herkjának hívták. Herkja Attila ágyasa volt.
Elmondta Attilának, hogy látta Tjódreket és Gudrúnt együtt.
Attila e hírre roppantul elkomorult.

Szólott akkor Gudrún ekképp:

A folytatásért lásd: 26. A harmadik Gudrún-ének