A völva jövendölése
1. Híven halljatok,
hős törzsökök,
Heimdall sarjai,
hatalmasok s csekélyek.
Öldöklés Atyja,
sorjázzam-e sorsát
hajdan élteknek
emlékek ős öléről.
2. Emlékszem ősidők
óriás eleire:
engem elfogadtak,
étekkel tápláltak;
látok kilenc világot,
lent kilenc ágát
fenséges mérv-fának,
föld vak mélyén.
3. Rege-időn rég,
Ymir élt akkor,
nem volt homok, se tenger,
se hideg habok,
föld nem terült,
se fölöttünk ég,
nyílt varázsnyiladékban
fű nem feslett.
4. Majd Bur fiai
földet fakasztottak,
megformálták híven
a híres Midgardot;
délről nap verte
a külszín kövét,
zsendült mélyről
növények zöldje.
5. Délről a nap,
hold hév társa,
vetette jobbját
az ég ívére;
nap nem látta,
hol lelhetné házát,
csillag nem tudott
helyére találni,
hold nem tudta
helyes hatalmát.
6. Akkor a hatalmasok
helyet foglaltak,
ítélő istenek szent,
sérthetetlen tanácsa:
éj és hajnal
ott nevet kapott,
reggelt s delet
illettek névvel,
délutánt és estét,
idők mérésére.
7. Akkor az Idamezőn
összejöttek az ázok,
ők, kik oltárt ácsoltak
s szentélyt,
kovácsműhelyt,
kincs készítésére
formáltak szerszámot,
fogókat szerkesztettek.
8. Udvaron, ostáblán
versengtek vígan,
nem vélték híját
arany holmiknak,
míg nem jött hozzájuk
három óriáslány,
irdatlan erővel
óriások birodalmából.
9. Akkor a hatalmasok
helyet foglaltak,
ítélő istenek szent
sérthetetlen tanácsa:
életre ki keltse
közülük a törpéket
Brímir véréből,
Bláin tagjaiból.
10. Mester ott közöttük
Mótszognir lett,
a többi törpe őt
s Durint követte,
ember-alakot
formáltak ők
földből, a törpék,
Durin tudta így.
11. Felbukkanó, Tovatűnő
Északi és Déli,
Keleti és Nyugati,
Késleltető, Tolvajló
Sípoló, Surrogó,
Susogó, Sötétítő,
Mélyvizi, Öregvizi,
Mézfarkas, Öregapó,
12. Vízbúvó, Varázsbotos,
Felszél-Fia, Fenyegető,
Kötekedő és Kiáltós,
Tudor, Fürgeagy, Tűnékeny,
Sírlakó, Fényhozó
sorra a törpéket
– Hatalmast s Tanácstudót –
híven felszámláltam.
13. Leplező, Titkolózó,
Találó és Leleményes,
Heves és Körültekintő,
Kész-kezű, Határozott,
Dolgos és Kürtfaragó,
Dalia-ész, Öböl-lakó,
Lápföldi, Föld-laki,
Tölgypajzsos – törpék.
14. Dolgunk már a törpéket,
Dvalin ténfergőit,
emberek értésére
Kérkedőig előszámlálni:
kik sziklaházuk hagyva
lakhelyre leltek
mocsár tájain,
földnek tágas mezőin.
15. Ott sürgött Sarjasztó,
igyekezett Írhozó,
ott járt Termetes, Szálas,
Tündöklő, Szertelen,
Gondűző, Gondozó
. . . . . . . . . . ., Apácska.
16. Álf és Ingvi,
társuk, Tölgypajzsos,
Hegyi és Hűshozó,
Bájoló és Bűvölő:
él az emlékezetben,
míg világ a világ,
e kérkedő sarjak
sora konokul.
17. Mindaddig, míg hárman
közeledtek a kíséretből,
jóságos, erős ázok
jöttek a házhoz;
találtak a tenger partján
két kezdete-fát,
egy kőrist, egy szilt,
szabad sorsú sarjakat.
18. Lelkük nem lélegzett,
szavuk nem szólalt,
maguk nem moccantak,
ép színük elapadt.
Lett lélegzetük Ódintól,
szavuk szólalt Hőnirtől,
Lódurtól meglódultak
s ép színük éledt.
19. Tudok egy kőrist,
neve Yggdraszill,
szép szál fehér fa,
nedvesség fürdeti.
Harmatot hullat
völgy-ölekbe:
örökzölden Urd
forrása felett áll.
20. Onnét e lányok,
titkok tudói,
hárman a tóból,
a fa tövéből.
Egyik neve Urd,
másiké Verdandi
– rúnákat róttak -,
Szkuld a harmadik,
tettek törvényt,
életre, halálra:
emberfiának
sorsot mondtak.
21. Emlékszem e világ
első harcára:
Gullveig aranyasszonyt
lándzsákkal leszúrták,
és elégették
Ódin oltárán.
Háromszor hamvadott,
háromszor kelt holtából,
sorjában sokszor –
ma mégis él.
22. Heid, így hívta
minden háznép
a jártas völvát,
varázsvesszős jósnőt;
elméket bűvölt
bűvös kötéssel,
csalárd nők öröme
volt ő örökkön.
23. Akkor a hatalmasok
helyet foglaltak,
ítélő istenek szent,
sérthetetlen tanácsa,
dönteni, sarcot
csak az ázok adjanak,
vagy a vérváltság
minden istent illessen.
24. Ódin odavágta
lándzsáját, hol a harc dúlt
– a népek első
evilági csatája -,
az ázok várfala
már le is omolt,
a teret a harcias
vánok tiporták.
25. Akkor a hatalmasok
helyet foglaltak,
ítélő istenek szent,
sérthetetlen tanácsa:
ki mérgezte meg
a levegőeget,
s ki adta óriásoknak
Ódin asszonyát.
26. Csak Tór dúlt-fúlt
vak dühében
– ritkán türelmes,
ha ily hírt hall.
Esküt szegtek meg,
szent egyezséget,
nemrég köttetett
ünnepélyesen.
27. Tudja, Heimdall
hangja hol rejlik,
fényt kereső
dicső fa tövén.
Lát vízesést növekedni,
zajlik nagy árral:
Öldöklés Atyjának
zálogából. – Mit tudtok még?
28. Egymaga ült kinn,
hogy az öreg jött,
Yggr sarja,
ránézett s szólt így:
Mért engem kérdeztek?
Mért tesztek próbára?
Mindent tudok, ó, Ódin,
szemed hol rejted:
Mímir fenséges
forrásának mélyén!
Mímir minden reggel
így merít mézsört
Öldöklés Atyjának
zálogából. – Mit tudtok még?
29. A Hadúrtól gyűrűt
s nyakperecet kapott:
jártas jövendölésért,
vessző varázsáért,
túljáért világoknak,
mit tudva vallat.
30. Látott valkűröket,
messziről lovagoltak,
készen akár
a gótok földjéig;
Szkuld pajzzsal jött,
követte Szkögul,
Gunn, Hild, Göndül
és Geirszkögül.
Sorban, ím, hölgyei
a Seregek Urának,
föld felett lovagolni
kész valkűrlányok.
31. Láttam Baldrnak,
véres istennek,
Ódin vérének
kimért sorsát.
Földeknek fölébe
növekedve állt,
finom s gyönyörűszép
fagyöngy.
32. Ennek hajtása
– volt bármi zsenge –
veszélyes nyíl lett,
Hödr röpítette.
Baldr fivére,
hamar születvén,
Ódin egy-éjt élt fia,
harcba szökkent.
33. Keze mosatlan,
feje fésületlen,
míg máglyán nem látta
Baldr ellenségét;
csak Frigg siratta
Fen csarnokában
Valhalla végzetét. – Mit tudtok még?
34. Látott völgykatlan ligetén
megkötözött, csalárd
alakot: ott hevert,
Loki hasonmása.
35. Ott ül Szigün,
süpped bánatba,
bánkódik férje miatt.
– Mit tudtok még?
36. Folyó fakad keletről,
méreg-völgyeken át,
kaszával-karddal,
Vad, ez a neve.
37. Állt északnak,
holdsötét földeken,
Szindri törzsének
arany csarnoka.
Egy másik ott állt
Nem-Hűlő-Hegyen,
sörcsarnok, Brímir
nevű óriásé.
38. Látott termet
naptól távolt,
Tetemek Partján
északi-ajtóst.
Méreg hullt ott
a tető hasadékán,
teli a fal körben
kígyógerinc-fonadékkal.
39. Vergődni látott,
sebes sodrásban,
hamis esküvőket,
elvetemült ölőket,
mások asszonyát
megrontókat.
Ott szívta a holtak
tagjait Nídhögg,
farkas-szaggatta
férfiakét. – Mit tudtok még?
40. Ült keleten az öreg,
a Vaserdőben,
táppal táplálta
Fenrir fiait.
Közülük fog majd
kiválni egykor
a nap tolvaja,
trollbőrbe bújik.
41. Elhunytak húsa-vére
eltelít engem,
vér vöröse szinez
isten-székhelyet.
Nap fénye feketül
nagy nyarak során,
viharok vérszomja támad.
– Mit tudtok még?
42. Ült a sír halmán,
hárfa húrját verve
az óriásnőt őrző
víg Eggdér.
Feje fölött, bitófák
erdejében vad,
vörös kakas
kiabált, Fjalar.
43. Az ázokra kárált
Aranytaraj,
ő keltegeti, a Hadúrhoz
küldi a hősöket.
Rikoltoz még egy,
a föld rögei közt,
feketés-vörös kakas
Hél hodályain.
44. Vonít Garm veszettül
a Gnipa-barlangnál,
törik a bilincs,
s fut Fréki tüstént.
Látom messzibb jövőben
– ős tudások tudó ő –
hatalmasok hulltát,
győzelemistenek gyászát.
45. Fivér fivérrel vív,
vért ont s öl,
romlik rokonok
békés barátsága.
Világ vad kora jön,
házasságtörőké,
bárd-kor, kard-kor,
pattanó pajzsoké,
orkánok s ordasok kora,
felőrlődik a föld,
iszony-emberekkel
elvész e világ.
46. Mímir fiai futnak,
kimért sors közelít
a viadalos-sereges
Visszhang Kürtjéhez.
Fújja harsányan Heimdall,
fennen a kürt leng,
Ódin akkor
Mímir fejével szól.
47. Megremeg Yggdraszill,
a magas kőris,
jajdul agg törzs s ág,
szabadul az óriás.
Hél útjára rettegve
hágnak a hősök,
míg Szurt lángja
mindent elnyel, felemészt.
49. Vonít most Garm veszettül
a Gnipa-barlangnál,
törik a bilincs,
s fut Fréki tüstént.
Látom messzibb jövőben
– ős tudások tudó ő –
hatalmasok hulltát,
hadistenek gyászát.
50. Keletről Hrím jön,
kezén harc pajzsa,
Jörmungand gyűrűzik
őrjöngő gyűlölettel.
Hullámot hány a kígyó,
sas rikolt, tép rontva,
éjsápadt tetemeket,
körömhajót.
51. Keletről hajó jön,
hozza majd Muszpel népét,
közelít velük a vízen
a kormányos Ioki.
A szörny fia mind,
Óriásfarkas nyomán.
Ott van velük Bileiszt
nagy testvérbátyja.
48. Ázok közt mi készül?
Álfok közt mi készül?
Óriás-ország zajong,
zúdul tanácsba,
törpék tépelődnek
kő kapuk előtt
– sziklafal ismerői.
– Mit tudtok még?
52. Délről Szurt jön,
ágak dúlásával,
kardján öldöklő
Istenek tündöklése.
Sziklák omlanak,
óriásnők tűnnek,
hősöktől Hél útján
a menny meghasad.
53. Akkor beteljesül
Hlín második bánata,
és indul Ódin
farkassal víni,
és Beli gyilkosa
a deli Szurtra ront.
És Frigg szerelme
e harcon hull el.
55. Jön fia akkor
a Győzelem Atyjának,
Vídar, s tör az öldöklő
szörny szörnyű vesztére.
Kardját szalasztja
Hvedrung fiának
torkába, szívig:
bosszulja szülőjét.
56. Jön sarja akkor
a hős Hlódünnek,
Ódin fia ordas
farkasra halált hoz.
Ölni őrjöngve
Midgard őrzőjét,
– minden hős elhagyja
lakhelyét majdan; –
lép kilenc lépést,
Fjörgun fia, sebben,
vissza a szörnytől,
mely állja az átkot.
57. Feketül a nap fénye,
a föld tengerbe tünik,
fogynak az égről
az égő csillagok,
tombolnak párák
tüzek poklaként,
forróság fojtja
fönn a magasságot.
58. Vonít most Garm veszettül
a Gnipa-barlangnál,
törik a bilincs,
s tüstént fut Fréki.
Látom messzibb jövőben
– ős tudások tudó ő –
hatalmasok hulltát,
hadistenek gyászát.
59. Látja, másodjára
emelkedik föl
tenger teljéből
föld örök zöldje.
Vízesések zuhognak,
fenn sas surrog,
vájt kövű hegyről
halra vadászik.
60. Összegyűlnek az ázok
az Idamezőn,
s a roppant földövről
beszélnek egyre,
emlékezvén
nagy eseményekről,
Fimbultír egykori
rúnáit felidézik.
61. Ott a fűben
újra fellelik
a tündöklő
arany táblákat,
csodálhatják elmúlt
idők csodáit.
62. Vetetlen földek
fordulnak termőre,
a rossz jóra válik,
Baldr visszatér.
Hödr és Baldr lakja majd
Hropt győzelmi lakát,
gyilkolás-istene szentélyét.
– Mit tudtok még?
63. Húz akkor Hőnir
végre sors-vesszőt,
két fivér fiai
lakuk felépítik,
széles szél-földön.
– Mit tudtok még?
64. Lát csarnokot állni,
napnál csodásabb,
teteje arany,
így áll Gimlében.
Ez lesz lakhelye
hív harcosoknak,
derekas mind, míg él,
dicső öröm övezze.
65. És akkor eljön
az a Hatalmas,
aki mindenek ura
és ítélője lészen.
66. Eljön a sötét
sárkány, közelít
a csillám kígyó,
holdsötét csúcsokról,
szárnyán hordja
mezőkön áthaladván
a holtakat Nídhögg –
és most ő elmerül.