Alvísz-ének
Alvísz szólott:
1. “Lócát leteríteni
hadd jöjjön most haza
menyasszonyom mindjárt;
hites egyesülést is
hívságnak hisz az ember
házi nyugalom híján.”
Tór szólott:
2. “Miféle vagy, mondd?
Halvány, élettelen arcú:
holtakkal háltál az éjjel?
Óriásokat óvnék
öles termetedtől;
menyasszonyt mért ölelj, tuskó?”
Alvísz szólott:
3. “Alvísz a nevem,
alant lakom, nagy mélyben,
szikla szilárd menedékén.
Keresem én itt
a kocsihajtót;
szavát senki se szegje.”
Tór szólott:
4. “Én magam megtehetem,
mert a menyasszony felett
feltétlen a hatalmam;
hozzád igérkezett,
távollétem idején:
az istenek közül
mégis kezemben a sorsa.”
Alvísz szólott:
5. “Miféle vagy, mondd;
lelked parancsolhat-e
ily pompás leánynak?
Széllel szalasztott,
ki ismer, kérdem,
ki hagyott rád karpántot?”
Tór szólott:
6. “Vingtór vagyok,
bejártam birodalmakat,
az oldalszakállas szülötte;
szándékom ellenére
szeretnéd a lányt;
a menyasszonyról mondj le.”
Alvísz szólott:
7. “Számítok szavadra,
igened várom igencsak,
akarom, add
beleegyezésedet,
élni nem bírok én e
hószín hajadon nélkül.”
Tór szólott:
8. “Meg nem tagadhatom
tőled a lány vonzalmát,
bölcs vendég, legyen hát;
hanem te is mondd el
minden világról,
amit tudni vágyom.
9. Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják a helyet,
hol az emberi lények
lakoznak egy-egy világban?”
Alvísz szólott:
10. “Földi embernél föld,
ázoknál televény talaj,
vánoknál vándorút,
óriás-országban régi rög,
álfoknál ágyás,
isteneknél írtás.”
Tór szólott:
11. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják az eget,
a levegős levegőt,
valamennyi világon?”
Alvísz szólott:
12. “Emberek mennynek mondják,
ázok áldott békének,
vánok vonuló boltívnek,
óriások oldott világnak,
álfok teljes tetőnek,
törpék szeles-sziklásnak.”
Tór szólott:
13. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják a holdat,
mely magasan világít
minden világokban?”
Alvísz szólott:
14. “Emberek holdnak hívják,
istenek Elszállónak,
Hélben hűs keréknek,
óriások ódon körnek,
törpék Tündöklőnek,
álfok év-álmodónak.”
Tór szólott:
15. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
mi a nap neve,
a nagy égitesté,
mely minden világ felett ég?”
Alvísz szólott:
16. “Embereknél a neve nap,
isteneknél izzó fény,
törpéknél Dvalin-dermesztő,
óriásoknál ózontűz,
álfoknál Állandó,
ázoknál Áradó.”
Tór szólott:
17. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
mi a felhők neve,
fürge esővivőké
valamennyi világban?”
Alvísz szólott:
18. “Emberi nevük felleg,
isteni nevük igérő,
ván nevük vándorló,
óriásoknál ólmos,
álfoknál átkos,
Hélben sisak hordója.”
Tór szólott:
19. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják a szelet,
mely messze száguld
földek felett, fergetegesen?”
Alvísz szólott:
20. “Emberek szavával szél,
isteneknél iramló,
bűvöseknél bajhozó,
óriásoknál ordító,
álfoknál áramló,
Hélben huhogó.”
Tór szólott:
21. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
mi a szélcsend neve,
mely szikkasztja-szelidíti
valamennyi világot?”
Alvísz szólott:
22. “Embereknél a szél szunnyad,
ázoknál áll,
vánoknál véget ér,
óriásoknál eloldalog,
álfoknál álomba merül,
törpéknél tikkadtan tűnik.”
Tór szólott:
23. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják a tengert,
hol emberek eveznek
valamennyi világban?”
Alvísz szólott:
24. “Embereknél tágas víz,
isteneknél irdatlan,
vánoknál végtelen,
óriásoknál hal-ország,
álfoknál hab-árka,
törpéknél tömérdek csepp.”
Tór szólott:
25. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják a tüzet,
mely az emberek előtt ég
valamennyi világban?”
Alvísz szólott:
26. “Embereknél emésztő,
ázoknál lobogó láng,
vánoknál vad végzet,
óriásoknál olthatatlan,
törpéknél tikkasztó,
Hélben habzsoló.”
Tór szólott:
27. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják az erdőt,
mely az embereknél nő,
valamennyi világban?”
Alvísz szólott:
28. “Embereknél erősnek,
isteneknél ingónak,
hős-honban hegy-hínárnak,
óriásoknál gyújtósnak,
álfoknál gyöngédnek,
vánoknál vesszősnek.”
Tór szólott:
29. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják az éjszakát,
Aggasztó édes lányát
valamennyi világban?”
Alvísz szólott:
30. “Éjnek az embereknél,
isteneknél iszonynak,
kegyeseknél komornak,
óriásoknál odvasnak,
álfoknál álomgyökérnek,
törpéknél tapintónak.”
Tór szólott:
31. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
mi a vetőmag neve,
melyet az emberek vetnek
valamennyi világban?”
Alvísz szólott:
32. “Embereknél eledel,
isteneknél igaz szem,
vánoknál világ-gyöngy,
óriásoknál óvott kincs,
álfoknál árpa,
Hélben horgadó-fejű.”
Tór szólott:
33. “Elmondd, Alvísz,
minden embersors
tudója, te törpe:
hogy hívják a sört, amit
emberek isznak serényen
valamennyi világon?”
Alvísz szólott:
34. “Embereknél ez a sör,
ázoknál sűrű árpalé,
vánoknál varázsital,
óriásoknál szomj-oltó,
Hélben hűsítő,
Szuttung-fiaknál szilaj.”
Tór szólott:
35. “Ily rengeteg rúnát,
irdatlan ősi kincset
kinek keble is őriz?
Felfedem fondorlatom,
eszeden mégis túljártam:
véged van, törpe, napfényben,
s a terem, íme, tündököl.”