Az első Gudrún-ének

1. Hajdan, hogy Gudrún
a halálra gondolt,
bánatba borulva
ült Szigurd teteménél;
kezét nem tördelte,
keservesen nem sírt,
panaszos szót nem szólt,
mint más asszonyok tennék.

2. Járultak hozzá
jarlok, jóindulattal,
kemény kedvét
hadd enyhítenék meg;
hiába mentek,
Gudrún sírni nem sírt,
csak szíve a kíntól
szinte kettévált ott.

3. Mellette voltak
mind a jó jarlok
asszonyai rendre,
aranyos ruhában;
sorolták sorban
szívük szenvedését,
legfájóbb gyászukat,
gyötrő gyötrelmüket.

4. Szólt vigaszul Giavlaug,
szép Giúki nővére:
“Szerencsétlenebb nincs
nálam két fél földön,
örömem vesztettem,
öt férjem hullt harcon,
három leányom halt,
három nővérem tűnt,
nyolc fivérem nyugszik,
magamra maradtam.”

5. Gudrún sírni nem sírt,
csak szíve a kíntól
szinte kettévált ott;
keserűen fordult
halott férje felé,
virrasztott a vezérnél.

6. Szólt akkor Herborg,
hunföldi fejedelemnő:
“Keserűbb kínokról
kell, bizony, beszélnem,
déli földön halt
hét délceg fiam,
halálos harcban hullt
nyolc nyúlánk hitvesem.

7. Apámat, anyámat,
négy testvérbátyámat
nagy tengeri vihar
verte mélyes-mélyre,
megtörte kegyetlen
a hánytorgó hajót.

8. Magam emeltem ki
mind a tetemeket,
magam ékesítettem,
én temettem;
ez mind fél év alatt
szakadt árva fejemre,
szeretettel senki
nem csitította siralmam.

9. Még e félévben volt,
hogy fogságba estem,
elhurcoltak hitványul,
sanyarú sors várt;
vezér asszonyának
saruit kellett
serény kézzel
kötöznöm reggelenként.

10. Szegény fejemet
féltékenyen szapulta,
kemény ütleggel
munkára űzött;
még ilyen hajcsárt
sosem is hittem,
se gonosz úrnőt
ugyan galádabbat.”

11. Gudrún sírni nem sírt,
csak szíve a kíntól
szinte kettévált ott;
keserűen fordult
halott férje felé,
virrasztott a vezérnél.

12. Szólt akkor Gullrönd,
Giúki leánya:
“Bármilyen bölcs vagy,
a fiatalasszony
fájdalmát nem enyhíted,
bánatát nem űzöd.”
Maradt betakarva
a holt hős teste.

13. Gullrönd a kendőt
a királyról leemelte,
Gudrún térdére
terítette lágyan:
“Kedvesedet lásd!
Karoddal öleld,
ajkad ajkához vidd,
érintsd, mintha élne.”

14. Gudrún még egyszer
megnézte Szigurdot,
látta szakállas
arcán a veres vért;
a vezér fényes
szeme világa kihúnyt,
lelkét kard járta,
kebele beomlott.

15. Gudrún görnyedve
ráhajolt akkor
a holt Szigurdra,
haja kibomlott,
könnyének cseppje
csorgott égő arcán,
lábáig legördült.

16. Gyötrelmesen sírt
Giúki leánya,
látták keserves
könnyeit omolni;
künn az udvaron
lúdak futottak szét,
a fiatalasszony
méltóságos madarai.

17. Szólott akkor Gullrönd,
Giúki leánya:
“Szigurdot nálad jobban
senki se szerette,
jól tudom, javát
akartad csak e földön:
azt is láttam, kedved
se kint, se bent, másutt
nem lelted, szép húgom,
csak Szigurdnál, híven.”

Gudrún szólott:

18. “Giúki fiai közt,
mint fehér liliom,
Szigurdom úgy fénylett,
szép virág a fűben,
vagy mint villogó gyöngy
gyönyörű fonálon,
fiatal fejedelmek
deli körén drágakő.

19. Herian hölgyei közt
nemzetségünk nagyjai
engem tartottak
egykor a legtöbbre;
összezsugorodtam,
mint őszi falevél,
hóvihar forgat már,
hadvezérem halott.

20. Ágyamban, álmomban
hült helye gyötör;
Giúki fiai döntötték le
dicső fejedelmi székből;
Giúki fiai szerezték
nékem e szomorúságot,
nénjük miattuk ont
keserves könnyeket.

21. Rontva rontottatok
földre és népre,
nagy esküvéstek
ekképp szegtétek meg;
Gunnar, ékes aranyat
élvezni nem fogsz:
halálosan fonódnak
köréd a karperecek,
Szigurdnak tett esküd
gyötrelmes gyilkolód lesz.

22. Udvarunk vígassága
ugyan nagyobb volt,
midőn Szigurd Granit
nyergelte, s így nyargalt,
Brünhild kezét kérni
indult, irgalmatlan
némberét, vesztére
valamennyiünknek.”

23. Szólott akkor Brünhild,
Budli leánya:
“Férjért, gyermekért
hadd gyötrődjék fennszóval
e gonosz nő, mert rád
sírást hozott, Gudrún,
sújtott ma reggel
rúnavarázzsal.”

24. Legott szólt Gullrönd,
Giúki leánya:
“Hallgass, te hitvány,
ily szavakat ne szólj itt!
Vezérek veszedelme
mindegyre voltál,
keserű sorsát
mind néked köszöni,
gyötrelmes gyászát
hét nemzetségfőért,
nagy fájdalmát, néked
megannyi feleség.”

25. Szólott akkor Brünhild,
Budli leánya:
“Attila okozott
minden bajt, akaratlan,
Budlinak fia,
bátor fivérem.

26. Történt a hún nemzetség
termében egykor,
hogy egymásra néztünk,
tüzelt a fejedelem
kígyóágyának tüze,
kiolthatatlan arany fény,
fájón felidézem,
gyönyörrel gyötör emléke.”

27. Ott állt az oszlopnál,
kapaszkodott belé,
Budli királyi leánya,
Brünhild, lángot
lövellt a szeméből,
mérget szikrázott,
míg a halott Szigurd
sebeit hosszan nézte.