Ének Helgi Hjörvardszonról

Élt egy király, Hjörvardnak hívták. Volt négy felesége. Hívták az egyiket Álfhildnek, fiukat Hédinnek; a másik feleségtől, Széreidtől is volt fiúgyermeke a királynak, Humlung; a harmadiktól, Szinrjódtól Himling. Hjörvard megfogadta, hogy nőül veszi azt az asszonyt, aki a legszebb. Hírét hallotta, hogy Szváfnir királynak volna egy csodaszép leánya, Szigrlin. Hjörvard egyik nemesét Idmundnak hívták, fia volt Atli, ő indult, hogy Szigrlin kezét a királynak megkérje.

A télen át ottmaradt Szváfnir királynál. Szigrlin nevelőatyja Fránmar volt, ennek leánya Álof. Ajarl úgy döntött, hogy leánya kezét megtagadja; így lovagolt haza Atli. Jarl fia, Atli megállt egy nap egy ligetben, feje fölött a lomok közt madár ült, és hallotta, amint az emberek Hjörvard király feleségeinek szépségét dicsérik. Megszólalt a madár, és Atli figyelt rá, mit mond; a madár ezt mondta:

1. “Láttad-e Szigrlint,
Szváfnir leányát,
őt, ki a legszebb
e széles honban?
Azt hallom mégis,
Hjörvard hitveseit
magasztalják itt
méltó legények
Glair ligetében.”

Atli szólott:

2. “Idmund fiával,
Atlival akarsz-e,
bölcs szárnyas, ennél
bővebben szólni?”

A madár szólott:

“Bizony, ha a Budlung
nékem áldozatot ád,
ha a királyi kertből
kedvemre választhatok.”

Atli szólott:

3. “Hagyd Hjörvardot,
fiára se figyelmezz,
ne válaszd a vezér
aranyszép aráit,
kérlek, ne kívánd
a Budlung asszonyait,
alkudjunk becsülettel,
barátok módjára.”

A madár szólott:

4. “Szentélyt szeretnék,
számos áldozóhelyet,
aranyszarvú tehenet,
sokat, a tehetőstől,
ha királyi karjában
ott hál már Szigrlin,
szabad akaratából,
ha a vezéré lesz végleg.”

Ez történt, mielőtt Atli továbbindult volna.
Ahogy hazaérkezett, s a király tudakolta, mit végeztek, Atli így válaszolt:

5. “Keserves volt utunk
ugyan kevés, amit végeztünk.
Hátasainkat megtörték
a magas hegyek,
át kellett kelnünk
a sziszegő Szémornon,
hogy láthassuk végre
Szváfnir leányát,
a veresgyűrűset,
kit nőül vennél.”

A király azt akarta, hogy még egyszer vágjanak neki.
Maga is velük tartott. Ahogy a hegy hátára értek, látta, micsoda
pusztító tűz tombolhatott Szvávaföldön. A király lelovagolt a hegyről,
át a földeken, akkor egy folyó partján találtak táborhelyet. Atli őrködött, és
átment a folyó túlpartjára, ahol egy házat látott. A háztetőn hatalmas madár ült,
őrködöt, de elaludt.

Atli dárdájával megölte a madarat, bement a házba, és ott találta
Szigrlin királylányt s Álofot, a jarl leányát, és mindkettőt magával vitte.
Fránmar jarl a sashámban a sereg előtt járt, varázs tudója.

Volt egy király, Hródmárnak hívták, ő is kérője volt Szigrlinnek.
A szvávai királyt ő ölte meg, s az országban pusztított és gyújtogatott.
Hjörvard király így megkapta Szigrlint, Atli pedig Álofot.

Hjörvard és Szigrlin fia szép szál férfi volt, de néma, és névvel se nevezték.
Egy dombon ülvén kilenc valkűrt látott nyargalni, egyikük kiváltképp nyájas
volt vele.

A valkűr ekképp szólt:

6. “Későn kaptad
a gyűrűket, Helgi,
és a Vöröslő-völgyet,
harc hős fia!
Reggel rikolt a sas –
néma vagy bár, nem kétlem,
kebeledben bátor szív
dobog bizonnyal.”

Helgi szólott:

7. “Nagyszerű nevet adtál,
mellé mit adsz még,
szépséges hölgy,
Helgit miként hívod?
Tudd tehát, mielőtt
kimondod a szót:
nékem nálad nélkül
nem kell a név sem!”

A valkűr szólott:

8. “Szigar-szigeten
rejtek őriz kardokat,
számra szinte ötvenet,
négy csak a híja;
akad egy, amely
az összes többinél több,
kemény kardokat ront,
remek aranydíszes.

9. Hüvelyében a hírnév,
markolatán merészség,
hegyén halál táncol,
aki vele jár, védve;
pompás pengéjén
kígyó villog, mint vér,
lapján ott lapul
serény sárkányfaló.”

Helgi szólott:

10. “Bizony, Hjörvard király,
bölcsességed kevés,
bár első vezérként
magasztal méltán a világ;
mért perzseled parázzsal
nemzetségfőid házait,
noha nem vétettek
néked soha semmit?”

Volt egy Eilími nevű király. Lányát hívták Szvávának.
Valkűr volt a Szváva, és a víz felett nyargalt a légben.
Ő adta Helginek a nevét, és attól fogva gyakran megvédte a harcban.

Helgi szólott:

11. “Hagytad, Hródmaré legyen
mind a gyönyörű gyűrű,
sok remekmívű, hajdani
rokonaink hagyománya.
Pompás préda, lám,
ez a vad vezérnek,
örül, mert azt hiszi,
halottak az örökösök mind.”

Hjörvard azt felelte: Helgi megkaphatja a seregét, ha bosszúra
készül anyai nagyatyja miatt. Akkor meg is kereste a kardot,
melyről Szváva beszélt. Így kelt útra Atlival, legyőzték Hródmart,
és sok hőstettet vittek véghez. Helgi megölte Hati óriást, az egyik
hegy urát. Helgi és Atli akkor a Hati-fjordba hajózott.

Az éjszaka első felében Atli őrködött.

Szólt Hrímgerd, Hati leánya ekképp:

12. “Halljam, kik e hősök
itt Hati-fjordban?
Páratlan pajzsok
borítják hajóikat;
bizony, merészek vagytok,
de hát mi vezérel,
mondd, ki a vezéretek?”

Atli szólott:

13. “Helgi a neve,
hozzá nem érsz fel,
fejedelmi lényét
vas vért védi,
bizony, hajója bátor,
nem hat rá bűbáj,
varázs nem fog a vakmerőn.”

Hrímgerd szólott:

14. “Nemes vitéz, mondd,
vitézlő neved mi lenne?
Hogy neveznek a nők?
Vezéred vakon bízik
benned, így hagyja,
hogy hajóit őrizd.”

Atli szólott:

15. “Atli az én nevem,
átok ez neked, érzem.
Boszorkányok gyötrője,
bűbáj gyűlölője vagyok,
vizes hajópalánkról
hajtottam e hadat gyakorta.

16. Halljam most, neked
mi a neved, hullaleső,
s halljam apádét, alattomos!
Kilenc mérfölddel
mélyebben lehetnél,
fa lombosodna fölébed!”

Hrímgerd szólott:

17. “Nevem Hrímgerd, nemes
Hati volt atyám,
a leghatalmasabb óriás;
sok hajadont
rabolt el hazulról, míg
Helgi nem végzett vele.”

Atli szólott:

18. “Veszett vajákos,
hős hajói alá
feküdtél a fjordba,
a hadvezér hadát
Ránnak adtad volna, rontó,
ha nem döf le dárda.”

Hrímgerd szólott:

19. “Tévedsz, Atli,
aligha vagy ébren,
avagy álmodsz, amikor
ébernek kellene lenned.
Anyám volt a hajóorrban,
kezemtől Hjörvard fiai
fúltak a habokba.

20. Nyihognál már rég, Atli,
nyerítenél, ha nem lennél
herélt, látván, Hrímgerd
mint tüzel, tehetetlen!
Atli, hol a te szíved,
szilajságot színlelsz,
csődöt mondasz, mint csődör!”

Atli szólott:

21. “Csak várj, a csődör
még megfizet neked,
szálljak partra, pimasz,
szilajságomat megismered,
majd futamodsz akkor,
lihegésed lohad.”

Hrímgerd szólott:

22. “Atli, most szállj partra,
parádés paripa, várlak,
Varinsviknél vívjunk meg,
hadd ropogtassalak, meglásd:
csontjaid csattognak rontó
rohamom nyomán, nyomorult.”

Atli szólott:

23. “Aludjanak az alvók,
ébredjenek: elébb
nem mehetek, a királyra
vigyáznom kell, nehogy
varázzsal elérd, gonosz
tengeri tündér!”

Hrímgerd szólott:

24. “Helgi, ébredj! Hrímgerd
atyjának éltét vetted,
adj vérdíjat érte!
Alhatok-e egy éjt csak
a királynál? Avval
kiengesztelődnék!”

Helgi szólott:

25. “Bújj a Borzashoz,
embernek elviselhetetlen,
Tolley óriásához illesz,
igen ravasz és rút,
garázda hegylakó,
hozzá térülj, gonosz.”

Hrímgerd szólott:

26. “Lám, azt a lányt akarod
Helgi, inkább, az aranyos
öltözetűt, ki az öldöklés
éjjelén harcosaid óvta:
kiszállt tegnap a tengerből,
keményen, erősen,
hajnalig hajóidat védte,
vele nem bírtam,
a Budlungok emberei
ezért élnek ma is mind.”

Helgi szólott:

27. “Hallgass rám, Hrímgerd!
Vérdíjat kapsz a királytól,
ha kérdésemre válaszolsz:
egyedül jött-e éjszaka
az erős lány, védelmezőnk,
vagy többen is voltak vele?”

Hrímgerd szólott:

28. “Harmincnál hárommal kevesebben,
elől egy lány lovagolt,
sisakja sugárzott;
sörényük rázták a lovak,
roppant mély völgyekbe
harmat hullott, villogó,
magas erdőkbe jajongó jég,
növények ettől nőnek.”

Atli szólott:

29. “Hrímgerd, keletnek nézz!
Helgi keze véste néked
Hél rúnáit, vedd!
Szilajul, szabadítva repül
a vezér flottája a vízen,
vele fürge kíséret.”

Helgi szólott:

30. “Hrímgerd, hajnalodik!
Atli addig tartóztat itt,
míg életed is tart;
légy halott jelzőkő,
így hagyunk, jajra,
kegyetlen kacajra.”

Helgi király hatalmas hadvezér volt. Eilími királyhoz elment,
megkérte lánya, Szváva kezét. Helgi és Szváva esküdött egymásnak,
roppant szerelemben égve. Szváva odahaza élt atyjával, míg Helgi
hadakban járt. Hjörvard király másik fia, Hédin atyjánál lakott odahaza;
egyszer a téli napforduló napján egyedül járt az erdőn, és varázslónővel
találkozott. Ez farkason lovagolt, kígyókantárt tartott, és társaságát ajánlotta
Hédinnek. Ez szabadkozott, mire a varázslónő azt mondta:
megbánja ezt még, amikor a kelyhet kiissza és fogadalmat tesz.

Este tartották az ünnepélyes fogadalmakat. Az áldozati vadkan vérét vették,
a teli kehelynél fogadalmat tettek. Hédin Szvávára, Eilími leányára, Helgi
szeretőjére tette a fogadalmát, és nyomban annyira meg is bánta,
hogy Helgi után indult megkeresni.

Helgi szólott:

31. “Üdv néked, Hédin,
halljam, mi újságot
hozol norvég földről?
Miért hagytad el
nagyszerű hajlékodat,
mi buzdított, felelj,
hogy felkeress bennünket?”

Hédin szólott:

32. “Borzasztó bűnt
követtem el ellened,
kehely mellett esküdtem
a király leányára, tudd,
tested-lelked arájára,
arra, hogy megszerzem magamnak.”

Helgi szólott:

33. “Ne vádold magad vérrel!
Hédin, ne bánkódj:
sör-beszéded, sajnos,
jelnek bizonyulhat.
Engem egy vad vitéz
párharcra kihívott,
mához harmadik éjre
oda kelt mennem vívni,
lehet, nem térek vissza,
történhet velem bármi;
balsorsú esküd ekképp
jóra fordulhat, fájón.”

Hédin szólott:

34. “Helgi, Hédint te egykor
méltónak mondtad
jeles adományra,
jóságod jelére;
jobban illik a vashoz,
ha vér veresíti,
mint ha ellenfeleddel
elnéző vagy!”

Helgi azért beszélt így, mert sejtette titkon, hogy halála közeleg,
s hogy az ő kísérő szellemei keresték meg Hédint, amikor
a farkason lovagló nőt látta.

Volt egy király, Álfnak hívták, Hródmar fia volt, ő hívta ki párharcra
Helgit, a Szigar-mezőre.

Helgi akkor így szólott:

35. “Feltűnt Hédinnek
egy farkast lovagló alak,
nem átallotta néki
felkínálni társaságát;
tudta jól, halál vár
a Szigar-mezőn
Szigrlin fiára,
földi erő nem menti.”

Hatalmas viadalban Helgi halálos sebet kap végül.

36. Helgi szalasztotta
Szigart lóháton,
Eilími egyetlen lányát
keresse meg akárhol;
azt kérje tőle,
készüljön, hamar,
ha még élve akarja
látni a hőst.

Szigar szólott:

37. “Helgi küldött,
lóhalálban,
hogy lányoddal
beszéljek, Eilími. –
Szváva, egyet kér
tőled a király még,
mennél el hozzá,
mielőtt lelkét
kileheli, lássad.”

Szváva szólott:

38. “Mi történt Helgivel,
Hjörvard fiával?
Ó, felelj, ne titkold!
Borzasztó bánat
nehezedik reám.
Ha kard rontotta,
ha tenger ölné,
gyilkosa gyötrelmes
bosszúmra számíthat bizton.”

Szigar szólott:

39. “Hajnali harcban
a Fréki-foknál
bukott el a Budlung,
ki mindeneket felülmúlt.
Álf kerekedik felül,
kiváló bajvívó,
bár sújtotta volna
ezúttal a balsors!”

Helgi szólott:

40. “Üdv neked, Szváva!
Üzentem érted,
fájdalmad szüntesd,
élek még, látod.
Halálom látogat meg,
holtan fekszem mindjárt,
mert szívemhez közel
sebzett a sebes kard.

41. Szváva, kedves arám,
szüntesd, azt kérem,
keserű könnyeidet,
fogadd meg beszédem.
Bátyámnak, Hédinnek,
nyoszolyát készíts híven,
szép, ifjú királyként
hadd élvezze szerelmedet.”

Szváva szólott:

42. “A honi házban,
mikor Helgitől
gyönyörű gyűrűket
kaptam, igazat igértem:
a vezér halála után
senkit sem veszek
karomba többé,
idegen ismeretlent.”

Hédin szólott:

43. “Csókolj meg, Szváva.
Itt, Csatahonban
vitézek Vörös-hegyénél
bizony, nem látsz már,
míg meg nem bosszúltam
a legkülönb Budlungnak,
Hjörvard fiának,
Helginek halálát.”

Helgiről és Szváváról azt tartják, hogy újjászülettek.