Grímnir-ének
Hraudung királynak két fia volt: a tízéves Agnár és a nyolcéves Geirrod. A fiúk egyszer csónakba szálltak és halászni mentek, de közben a széllel ismeretlen partra sodródtak. Az éji sötétben értek partot, akkor kiszálltak, paraszttanyára leltek, ott is maradtak télire. Az asszony viselte gondját Agnárnak, az ember Geirrodnak.
Tavaszra aztán szerzett nekik csónakot az ember. Ahogy az asszonnyal lekísérte a fiúkat a tengerpartra, még szót váltott Geirroddal. A fiúk jó szelet kaptak, vissza is érkeztek apjuk földjéhez. Geirrod, aki a csónak orrában állt, hamar partra szökkent, és így kiáltott: “Te csak menj, ahol a gonosz szellemé lehetsz!” A hajó kisodródott a tengerre. Geirrod viszont felment a házhoz, és mindenki nagy örömmel fogadta. Apja nemrégiben halt meg, így Geirrodot választották meg királynak, kiváló ember vált belőle.
Ódin és Frigg a Hlídszkjálfban ülvén szemlélte, mi történik szerte a világokban. Ódin szólott: “Látod-e nevelt fiadat, Agnárt, ahogy egy óriásnővel egy barlangban gyermeket nemz? Geirrod viszont, az én védencem király lett, és most ott él országában.” Frigg így felelt: “Geirrod meg nem ad eleget enni az embereinek, azzal kínozza őket, hogy szerinte túl sok a vendég a háznál.” Ódin erre azt válaszolta, hogy ez szemenszedett hazugság. Ekkor elhatározták, hogy fogadást kötnek.
Frigg pedig elküldte Futlát, szolgálólányát Geirrodhoz, figyelmeztetné a királyt, hogy óvakodjék attól a varázstudó embertől, ki országába érkezett, s akit arról lehet felismerni, hogy még a legharapósabb kutya sem ugrik neki. Micsoda hazugság tehát, hogy Geirrod nem bánik jól a vendégeivel; a király ekkor mégis elfogatta azt az embert, akit az ebek se akartak megmarni. Az idegen kék ruhát viselt, Grímnirnek nevezte magát, ám többet nem mondott, bárhogy faggatták volna. A király megpróbálta kínzással szóra bírni, két tűz közé ültette, otthagyták nyolc éjen át. Geirrod királynak volt egy nyolcéves fia, kit bátyja után Agnárnak hívtak. Agnár ment oda Grímnirhez, és megkínálta egy teli szaru itallal, mondván, rosszul tette a király, hogy vendégét ártatlanul bántotta. Grímnir ivott az italból. A tűz akkorra már Grímnir kabátját perzselte. Ő maga így szólt:
1. “Falánk vagy, lobogó tűz,
túl forrón lángolsz;
távolodj tőlem, lihegő!
Perzseled már a posztót,
ha nem menekülhetek,
köpenyem meggyullad, elég.
2. Nyolc nyomorult éjen át
ültem itt, üzekedő
lángok közt, ennem se adtak,
egyedül Agnár szánt meg,
Geirrod fia, ki egyszer majd
egész Gótföldön
egymaga uralkodik.
3. Üdv neked, Agnár,
a nagy Veratír nevez
boldog választottjának.
Különb jutalmad
egy korty italért,
lásd, nem lehetne.
4. Áldott a föld, melyet
ott látok ázok és álfok
lakának közelében;
ott lakozik majd,
Tett-honban, Tór,
míg eljő a hatalmak harca.
5. Ébenvölgy, ékes neve
a helynek, hol Ull
házát építtette;
Freynek Álf-hon
adatott hajdan
isteni ajándékul.
6. Harmadik az a ház,
hol a termet a hív hatalmak
ezüst tetővel vonták be;
nagy neve Válaszkjálf,
Ódin még ó-időkön
választotta így magának.
7. Zúgósház a negyedik,
hűs hullámok zúgása
keríti körül;
ott Ódin és Szága
szívbéli örömmel ürít
nap mint nap arany kupákat.
8. Örömhon az ötödik,
ahol az aranyfényü,
fenséges Valhalla áll;
Hropt választ itt hősöket,
nap mint nap, ők vesznek el
véres harcokon.
9. Aki Ódinhoz megy,
otthonát mindjárt
látásból megismeri;
a szarufák lándzsák,
pajzsok fedik a termet,
páncéling takarja a lócát.
10. Aki Ódinhoz megy,
otthonát mindjárt
látásból megismeri;
bejárattól balra
farkas lóg fenn,
fölötte sas függ.
11. Hatodik Hangos-hon,
Tjázi tanyája egykor,
szálfa erejű óriásé;
most mégis Szkádi lakja,
apja ősi lakát
fényes isten-ara.
12. Tekintet-háza a hetedik,
tágas termeit Baldr
boltoztatta magának;
nincs még egy hely a földön,
melyet kevesebb baj
bántana, mint e fészket.
13. Nyugalom-hona a nyolcadik,
Heimdall mennyei vára.
Őt mondják a hely urának;
tanyáján béke honol,
istenek serény őre ott
örvendve issza sörét.
14. Folkvang a kilencedik,
itt Freyja kegye határoz,
ki hol ül, ő mondja meg,
a hősi halottak felét
maga választja nap mint nap,
másik felét Ódin.
15. Tündöklés-hona a tizedik,
ezüst tetejét tartják
arany támoszlopok;
ott honol majdnem minden nap
a Vezérülnök, vitákat
simít el sorra.
16. Nóatún a tizenegyedik,
Njörd tiszta terme,
maga a tökéletesség;
magasra ácsolt
áldozati helyén hódolnak
a hibátlan nemzetségfőnek.
17. Falánk fű fut,
vad bozót burjánzik
Vídében, Vídar földjén;
lóhátról leszáll ott
a legény majdan,
atyja halálát megbosszulja.
18. Ügyes Verítékhomlok
üstjében, Zubogóban
főzi Vérmest, a vadkant,
nincs ennél finomabb hús;
hősök mily eledelt esznek,
nem sokan sejtik.
19. Fréki és Géri, két farkas,
falatot a Hadak
harcedzett Atyjától kap;
ám a fegyverdiszes Ódin
önmaga örökkön csak
boron él, élvezettel.
20. Elme és Emlékezet
nap mint nap felderíti
a földi tájakat;
aggódom, nem tér majd
vissza egyszer az Elme,
bár Emlékezetért
szívem még szorongóbb.
21. Dübörög a folyó, Duzzadt,
Tjódvitnir halai, tudjuk,
bukdosnak hevesen,
játék nekik a légi vízár,
mely a jó hősöknek
halálos végzet.
22. Halottkert hatalmas
térség a mezőn,
magasztos porta mögött;
a pompás kapu ódon,
titkát kevesen tudják,
hogyan is tárul.
23. A terme ötszáz,
s még négyszer tíz, úgy tetszik,
Valhallának, a várnak.
Nyolcszáz hős harcos
árad ki minden ajtaján,
Fenrir farkas ellen.
24. A terme ötszáz,
s még négyszer tíz, úgy tetszik,
ez a Villámló vára;
magam úgy érzem,
nincs magas épület, mely
felülmúlná a fiamét.
25. Heidrún, a kecske
a Had Atyjának kapujánál
legeli Lérad lombját,
megtölti a kancsót
világos méztejjel,
ízletes itala végtelen.
26. Háncshántó, a szarvas,
a Had Atyjának kapujánál
legeli Lérad lombját,
agancsáról hulldogál
Hvergelmir forrásvize,
megannyi folyam fut onnét.
27. Zajló és Zubogó,
Zúgó és Habzó,
Hűs és Háborgó,
Halk és Csobogó,
Csorgó és Csillogó,
Surranó és Sodró,
Pezsgő és Porzó,
kerítik a Teremtő termét,
Kígyózó és Kavargó,
Fénylő és Feketéllő,
Bősz és Békés.
28. Örvénylő az egyik,
ellene fut Öregvíz,
Forgó a társuk,
Tobzódó és Tiszta,
Nyálkás és Nyákos,
Kásás és Koloncos,
Mocskos és Márcos,
Iszamos és Iramló,
Álmos és Átkos,
átszelik Emberhont,
Hélt elérik.
29. Séden és Sáron,
két Gőzölgőn
gázol át konokul
a keményléptű Tór,
ha törvényt tenni indul
Yggdraszill kőriséhez,
mert izzik az ázok hídja,
lobog heves égi lánggal,
párák szállnak a szent vizekről.
30. Nyihogó és Nyerítő,
Ficánkoló és Fürge,
Fakó és Fényesszőrű,
Vágtás és Villám,
Könnyűlábú és Kényes,
ázok pompás paripái,
nyargalnak nyakra-főre,
ha törvényt tenni indulnak
Yggdraszill kőriséhez.
31. Három gyökér gyürkőzik
három irányba
Yggdraszill kőrise alól:
egyik Hél honára dől,
másik a déróriásokéra,
harmadik az emberfiakra.
32. Fentfogú, a mókus
fel-le futkos, iramlik
Yggdraszill kőrisfáján;
kihallja fentről
a sas kiáltozását,
közli Nídhögg-gel odalent.
33. Négy szorgos szarvas
nyújtott nyakkal
farügyeket fal:
Dám és Deli,
Délceg és Dalia.
34. A kőris tövében
több féreg tanyázik,
mint a tudatlan majmok hinnék:
Házrontó és Méreglob,
Lopó és Lihegő,
mind Lágyfattyas fiai,
Fujtató és Fertelmes,
egyre-másra emésztik
a fa eleven hajtásait.
35. Yggdraszill kőrisének
többet kell kiállnia,
mint tudatlan emberek hinnék:
levelét szarvas harapdálja,
gyönyörű kérge lerothad,
gyökerét Nídhögg kurtítja.
36. Söröskupámmal serénykedjen
Botor és Bárdos,
Taglózó és Tornyostörzs,
Harcos és Seregrontó,
Rikoltó és Dárdahajító,
Dúló és Pajzstörő,
Tomboló és Hősgyötrő,
Hatalomhagyományozó;
hozzák a sört sok hősnek.
37. Koránkelő és Készlábú
ébred, nagy útra kél,
éhesek, keltik a napot;
hordanak hónuk alatt
hűsítő vasat az ázok.
38. Enyhítő, ez a neve
a nap előtt álló
állhatatos pajzsnak;
halálra perzselődnének
hegyek és vizek,
ha védőjük hullana.
39. Szökkenő, ez a farkas,
kíséri a fényes istennőt
erős erdei menedékig;
a másik, Hati,
Hródvitnir fia, a fényes
égi ara előtt fut.
40. Ymir húsából
hasították a földet,
véréből vették a tengert,
hegyekké csontjait törték,
hajából csomóztak erdőt,
eget koponyája kerít.
41. Szempilláiból alkották
a szíves hatalmak
Emberhont az emberfiaknak;
háborgó felhőket
habartak agyvelejéből,
létével lettek mindenek.
42. Ull kegyeltje,
istenek kedvében jár,
ki elsőül elbánik a tűzzel;
tudjuk, az ázok előtt
megnyílik minden otthon,
ha ügyes kézbe kerül az üst.
43. Ívaldi ivadékai
idők ölén elindultak,
ők alkották Evezőst,
ácsolták a legjobb hajót,
fényes Frey hasznára,
Njörd fia hadd örvendjen.
44. Yggdraszill kőrisfa,
íme, fák közt az első,
hajók közt Evezős,
Ódin az ázok közt;
paripák közt Suhanó,
hidak közt Szivárványhíd,
skáldok közt Bragi első,
sólymok közt Karcsú,
kutyák közt Garm.
45. Ázok fiai előtt
arcom ezért felfödtem,
szabadulásom szítottam:
áz istenek iramlón
ide igyekeznek majd,
Égir ivóhelyéhez,
Égir italához.
46. Volt nevem Nagyszarvú,
vándoroltam mint Fáradt,
Seregek Ura, Sisakviselő,
Sóvárgott és Harmadik,
Szikár és Hullám,
Seregsújtó és Szálas.
47. Igaz és Alakoskodó,
Igazságkereső,
Kedvharcú, Küzdelmes,
Éjszemű, Szikraszemű,
Bajhozó és Bujkáló,
Álca és Álcás,
Álnok és Rontó.
48. Kalpagos, Komorszakáll,
Istenek Atyja,
Öldöklés Atyja,
Nyergesvész és Nyakazó,
neveim nyughatatlanok,
a nép közt nem hívom magam
kétszer se egy néven.
49. Geirrod házában
hívtak Grímnirnek,
Ászmundnál Átoknak,
szánt vonva Szökőnek,
tanácsban voltam Tapasztalt,
harc mezején Hadrontó,
Megsegítő és Fennszavú,
Egymagas, Ezüstszakállú,
Varázsvesszős, Védőpajzsos,
így jártam istenek körén.
50. Titoktudó és Vajákos,
ez voltam Szökkmímirnél,
az óvatlan agg óriásnál;
Midvitnir magzatának
gyilkosa lettem, Gyötrő,
derék életét dúltam.
51. Geirrod, mohó gigájú,
megártott neked a sör,
sok mindentől megfosztalak,
mert most magára hagy
minden választott vitéz,
nem óv már Ódin sem.
52. Eleget elmondtam,
mire emlékszel mégis?
Kijátszanak kegyeltjeid;
kardot látok magam,
barátom vérben
borul vasára.
53. Kardod nem irgalmaz,
Yggr kezére kerít,
életed nem ível tovább;
sorsod szövői nem szánnak.
Most majd meglátod Ódint,
keresd közelét, ha bírod!
54. Ódin, ez most nagy nevem,
voltam Yggr, az ijesztő,
voltam Tund, a tomboló,
Riadó és Rémítő,
Imbolygó, Elsőisten,
Alkotó és Ártó
és mindegyik, mondhatom,
valóm hű változata volt.”
Geirrod király ott ült félig kivont kardjával a térdén. Amidőn meghallotta, hogy Ódin a vendég jövevény, elindult, hogy a tűzből kimentse. Felálltában a kard kicsúszott kezéből, markolata volt alul. A király ekkor megbotlott és előrebukott, rá a nekiszegeződő kardra. Ez lett a halála. Ódin aztán eltűnt, Agnár pedig sokáig örvendhetett királyságának.