Hnefatafl
Mi jut eszünkbe a „viking” szó hallatán, olvasatán? Marcona hajós emberek, akik a maguk idejében országokat rohantak le és fosztottak ki, többször is átrajzolták Európa térképét, számos ma is létező ország alapjait rakták le, és rendíthetetlen zsoldosokként váltak nem csupán bizánci uralkodók, de maga Szent István király testőreivé is. Medveruhás, fejszével hadakozó, különös vallású emberek, akik behajózták a világot, és még Észak-Amerikában is jártak, több száz évvel Kolumbusz előtt. Mindezt számos helyen olvashatjuk és hallhatjuk róluk. De vajon el tudunk-e képzelni két termetes északi harcost, amint egy tábla körül ülve apró figurákat tologatnak ide-oda?
A sakk előtt nagyjából bő egy évszázaddal, a Krisztus utáni 400-as években terjedt el a hnefatafl nevű játék, mely egészen a XII. századig élte fénykorát – a VI. század óta létező sakknak csak ekkor sikerült kiszorítania –, ám Skandináviában még ma is előszeretettel játszanak vele. Ezt a táblajátékot a sakkhoz vagy a dámához hasonlatosan egy négyzetrácsos pályán játsszák, ám a két játékos nem rendelkezik egyenlő számú bábuval: bár a hnefatafl többféle méretű pályán, illetve több kezdő felállásból indulva is játszható, a 2:1 arányban elosztott figurák a játék minden variációjára jellemzőek. Lássuk az egyik legegyszerűbb verziót!
Adott egy 11×11 mezőből álló pálya, melynek minden négyzete egyforma színű, kivéve a középsőt, mely a viking király trónja, és amelyre a többi bábu nem léphet. A viking játékos 12 bábuval és 1 királlyal rendelkezik, míg az ellenség összesen 24 bábuval játssza a játékot (a hnefatafl érdekessége, hogy a kevesebb figurával rendelkező játékos mindig viking, míg az ellenfél nincs konkrétan megnevezve: ő a vikingek épp aktuális ellenségét testesíti meg). A királyt a pálya kellős közepére, a „trónra” helyezzük el, köré minden oldalról 3-3 harcost állítunk jobbra, balra, fel és le. Az ellenség a játéktábla négy szélén helyezkedik el, 6-6 figurával. A játék célja, hogy a viking király, harcosai segítségével, kijusson valamelyik sarokra – azaz kitörjön az ellenség gyűrűjéből. Az ellenfél célja természetesen ennek megakadályozása.
A bábukkal bármely irányba léphetünk bármennyit, de csak horizontálisan vagy vertikálisan (átlós lépés nem lehetséges). Az ellenséges figura levétele nem leütéssel vagy átugrással történik: két oldalról közre kell fogni az adott bábut, hogy azt levehessük a pályáról – viszont ha az adott bábu lép be két ellenséges figura közé, akkor nem történik baja. A királlyal szintén széltében és hosszában közlekedhetünk, ő viszont egyszerre legfeljebb hármat léphet – és ahhoz, hogy őt legyőzzük, mind a négy oldalról közre kell fogni.
Persze további, ennél jóval bonyolultabb leosztások is léteznek, ahogy a pálya mérete, a mezők száma is változó. Egyetlen dolog állandó minden leosztásban: mindig a vikingeknek kell kitörni a gyűrűből, és mindig ők vannak kevesebben.
A hnefatafl közkedveltségéről mi sem árulkodik jobban, mint hogy több saga szövegében is találhatunk rá utalást. A játékhoz tartozó finn történet szerint a központi bábu a svéd király, avagy az orosz cár, a közrefogók pedig finn lázadók – ám a játékot már azelőtt is játszották, hogy Svédország vagy Oroszország önálló hatalomként létrejött volna.
A tippért köszönet jár svédországi olvasómnak és jó barátomnak, Nagy Richárdnak, aki pedig ki szeretné próbálni a hnefatafl legegyszerűbb verzióját, IDE KATTINTVA (alternatív, gép elleni játékhoz pedig IDE – a szerk.) játszhat vele.
Források:
Bíró Szabolcs – székirodalom (Letöltése ideje: 2016. 08. 17.)