Hymir-ének

1. Harc istenei hajdan
vadászzsákmányt vettek,
lakomán vígadoztak,
míg jóllakott mind;
vérből jósoltak,
pálcákra véstek,
pompás készletet találtak
Égirnél, tömérdek kondért.

2. Ült a hegylakó
gyermeki gyönyörűséggel,
felettébb hasonlított
Ködvak fiára.
De Yggr fia daccal
szólt, szemébe nézve:
“Ázok lakomája, tudd,
általad lesz még sokszor.”

3. Komorult az óriás,
kész volt kifakadni,
balsorsot gondolt,
bosszút istenek ellen,
Szif férjének üzent,
szerezzen üstöt:
“Megfőzöm így serényen
mindnyájatoknak a sört.”

4. Ilyen öblös üstöt
se a nagy istenek,
se a nemes ázok
nem állíthattak;
hanem akkor Tyr
Hlórridinek tanácsot ad,
hadd örvendeztetné
a helyénvaló ötlet:

5. “Ott él keletre
az Élivágartól
az ég pereménél
a bölcs Hymir.
Van pompás üstje
nevelőapámnak,
nagy edény, mélye
egy egész mérföld.”

6. “Hiszed, hogy megkaphatjuk
az erős edényt?”
“Hogyne, hívem!
Csak csellel csináljuk!”

7. Útra keltek sietve,
utaztak serényen,
áradtak Ázgardból,
így tértek Égilhez;
Ő a kemény szarvú
kosokat karámba terelte;
egyenest a házba mentek,
Hymirt megtalálni.

8. Ott is találták Tyr
óriás öreganyját,
ott a kilencszer
százfejű szörnyet;
de jött az anya,
aranyosruhájú,
fehérszemöldökű,
fiát sörrel kínálta.

9. “Óriások rokonai!
Ti ravasz eszűek!
El kell rejtőznötök
az üst ürege alatt.
Talán tudjátok,
férjem, sajnos,
félelmetesen sújthat
váratlan vendégre.”

10. Késő éjszaka
érkezett haza akkor
a haragos Hymir,
vadászatból a vadult.
Belép a szobába,
szúrós jégcsapok
villognak a szakállán,
jöttében vált jéggé.

11. “Üdv neked, Hymir,
ne légy haragos,
házadba érkezett
e nagy napon
fiad, kit odatúlról
oly igen vártunk.
Halld, vele van
Hródr ellensége,
emberek nemes híve,
a neve Véor.

12. Látod, mint lapulnak
támasztó gerendák,
oszlopok oltalmazó
tövében?” Az óriás
tekintetétől az oszlop
megroppant, tört már
két kemény darabra,
széthullt a duc is.

13. Szétpattant kilenc katlan,
közülük csak egy
jól kikalapált edény
maradt épségben.
Előbújtak a vendégek,
ellenségeit az óriás
szigorú szemmel
méregette máris.

14. Komor az óriás,
kelletlenül látja,
hogyan lép elő
óriásnők szomorítója.
Szaporán hozzák
az ökröket, hármat
az óriás mindjárt
megfőzet közülük.

15. Valamennyit
lenyakazták, s vitték,
lobogott a tűz,
fínom falatok főttek.
Szif mátkája maga
két ökröt evett meg,
Hymir jószágaival
jóllakott, aludni tért.

16. Hrungnir vén barátja
Hlórridi lakomáját
lelkesen üdvözli,
üröm ebben nincsen.
“Majd holnap este
azt esszük már csak,
mit hármasban
magunknak halászunk.”

17. Hajlott rá Véor,
hogy vízre szálljon,
csak adjon csalétket
a hatalmas óriás.
“Eredj a nyájhoz,
ha mersz, nyughatatlan,
hegyek hajlítgatója,
csald ki csalétked!

18. Talán tudom is,
mire gondolsz már
fondorlatos örömmel;
ökör fejére.”
Eredt Tór nyomban,
az erdő felé tart,
ott előtte áll
egy fekete ökör.

19. Letörte róla legott,
óriások ellensége,
két roppant szarvának
rettentő székét.
“Hajó sebes hajtója,
ha így serénykedsz,
békés ültödnél
sokkalta borzasztóbb még.”

20. Kecskék királya kérte,
paskoló paripáját
tajtékon távolabbra
hajtaná a majom-utód;
hanem az óriás,
mint mondta, óvakodott,
hogy tovább evezne,
tétova evezőkkel.

21. Az erős Hymir akkor
horgával egymaga
kifogott két bálnát,
nem bánta, hol járnak;
a hajó farában
Ódin fia akkor,
agyafúrt Véor, zsineget
készített közeli fogáshoz.

22. Horogra felhúzta
keményen a kígyóölő
emberek örök őre,
az ökör fejét;
a földeket ölelő,
isteneket gyűlölő
gyalázatos kígyó
kapkodta már hevesen.

23. Hamar kihúzta akkor
tetterős Tór
a veszett férget,
fedélzetre vonta;
farkas fivérére
zuhant a kalapács,
zúdult a hüllőre,
halántékát zúzta.

24. Ordasok ordítottak,
dúlt sziklák dörögtek,
megremegett mind
az agg föld.
Akkor az óceánba
ez a hal aláhullt.

25. Haragudott az óriás
hazafelé evezve,
sokáig nem szólt
egyetlen szót sem;
csobbanó csónakjukat
kifelé kormányozta.

26. “Maradék munkán
megosztozni nem akarsz?
Vagy vond a partra
e vízár-kost,
vagy a bálnákat
borítsad udvaromra.”

27. Hlórridi akkor ott
a hajó orrát
benne a vízzel
vállára emelte;
egymaga vitte
az óriás udvaráig,
ólba a habdisznókat,
helyére az evezős edényt.

28. Vetélkedni vágyott
egyre az óriás,
erejét érezni,
Tórral vitázni:
“Evezni tudsz,
de erőd nincsen,
ha nem vagy képes
az én kelyhemet
kettéroppantani.”

29. Hlórridi akkor
kezébe kerít
egy kristálykelyhet,
azzal kettészel
ültében egy oszlopot;
a kelyhet Hymir
épen kapja vissza.

30. Az óriás szép
szeretője ekkor
jó tanácsot mond,
ezt tanácsolja:
“Koponyájához vágd!
Keményebb az,
a behemót óriáson,
mint bármi kehely.”

31. Kosok királya
kicsit megemelkedett,
ekképp minden erejét
összeszedte az áz;
ám az óriás sisaktartója
sértetlen maradt,
a kerek boroskupa
tört szét, a billikom.

32. “Most már megértem,
mit veszítettem,
vége a kehelynek,
örökre eltűnt”,
ekképp szólt az öreg:
“Sose mondhatom
immár a sörnek,
italom, megvagy!”

33. “Utolsó feltételem:
üstöt az udvarra
ügyesen kiviszel-e,
kevély próbáló?”
Kétszer is próbálta
Tyr, ügyeskedett:
tehetetlen, az üst
maradt mindvégig helyben.

34. Módi apja akkor
megfogta az üstöt,
üreget a szélénél,
átvitte a szobán,
fejére felemelte,
Szif férje a lépcsőn;
láncok verődtek véle
Tór lábához.

35. Nem lehetett távol
Ódinnak fia,
fordult hátra
még egyszer híven,
meglátta hirtelen,
miféle had közeleg
keletről Hymirrel,
sokfejű sereg
jön, útját járja.

36. Veszi le válláról,
lendíti az üstöt,
Mjölnirt meglóbálja,
a mohó ölelőt,
így ölte meg mind
a belföld bálnáit.

37. Már nem voltak messze,
mikor az úton Hlórridi
egyik bakkecskéje
félholtan bukott fel;
lábára lesántult
Tór bakkecskéje,
ez is a bajkeverő
Loki leleménye volt.

38. Megtudhattátok most –
ki tud különbül
szólni, íme,
az istenekről? -,
mi kárpótlást kapott
Tór a hegylakótól,
ki mindkét magzatát
túszul vele adta.

39. Ereje teljében ért el
istenek tanácsába,
vitte híven az üstöt,
melyet Hymirtől vett el;
a magasztosak már
minden nyár nyugtán
ihatják Égir termében
temérdek, sűrű sörüket.