Idősebb Futhark

A rúnaleírásokról

Akik folyamatosan nyomon követik a honlappal kapcsolatos változásokat, azok már értesülhettek arról, hogy az idősebb futhark rúnáinak leírásai módosulni fognak. A látogatottsági és a felmérések statisztikájából világos számomra, hogy ez az egyik legtöbbet keresett és olvasott téma, mivel átfogó és részletes információval szolgál a rúnák iránt érdeklődőknek.

A mostani módosítást meglehet, hogy páran nem fogják annyira szívlelni mint mások, mivel összességében kevesebb információ kerül (első körben)* listázásra mint ami eredetileg volt. Ennek az az egyik oka, hogy a régi leírások nagyvonalakban egy fő forrása támaszkodtak, egy bizonyos szerző véleményére és értelmezésére (és ez a személy nem én voltam). Már több éves tapasztalattal a hátamon, úgy gondoltam itt az ideje annak, hogy mindazt amit megtanultam vagy megtapasztaltam a rúnákról azt leírjam, anélkül hogy (egy) más valaki szavaira vagy értelmezésére hagyatkoznék.

A másik oka annak, hogy a leírások teljesen módosításra kerülnek, az a konkretizálás elkerülése. Majdhogynem mindegyik rúnánál konkrétan megvolt nevezve egy-egy jelentés esetleg hogy más rúnával hogyan értelmezd. Az új változatban ezt én szeretném minimalizálni, hogy ha valaki munkálkodna velük, akkor többet hagyatkozzon a saját intuíciójára mint valaki más “szövegelésére”. Nagyon fontosnak tartom, hogy az itt szereplő leírás csak útmutató jelleg legyen, amely segít elindulni a rúnák megismerésének az irányába. **

Ezután a rövid bevezető után szeretnék néhány szót ejteni az érintett változásokról.

Általános információk

A régebbi látogatók észrevehették, hogy néhány általános információ (tarot, növény, fa) kikerült a leírások közül. Ennek hátterében a források változatossága áll. Még így is maradtak olyan felsorolások (pl. a szín) amelyek között megoszlik a vélemény, de igyekeztem ezeket valamilyen elismert szerzőnek a könyvével alátámasztani (lásd: forrás). A rúnikus összefüggéseken belül továbbra is meghagytam minden felsorolt információt (mivel az itt felsoroltak egy bizonyos és sokak által elismert irodalomból vannak).

Kulcsszavak

Ahelyett, hogy pozitív és negatív jelentéseket rendelnék a rúnákhoz, olyan kulcsszavakat soroltam fel, amelyek az adott rúnára jellemzőek. Persze ez a két pólus megmaradt, de nem szerettem volna olyan éles határt húzni közöttük, hiszen egy álló rúna is hordozhat “negatív” jelentést. Van ahol több, máshol pedig kevesebb olvasható, ám tapasztalataim alapján ezek a kulcsszavak jó alapot nyújtanak a rúnák jelentéseinek megértéséhez.

Mágikus alkalmazása

Mivel a rúnák igen komplexek, ezért nehéz minden olyan lehetséges mágikus alkalmazást felsorolni amelyre alkalmasak. A jelenlegi leírásoknak a forrásául sunnyway oldalán lévő írásait vettem alapul. Az itt lévő leírások több nagyobb szerző munkájából valóak. Ismét megjegyzem, hogy ez nem egy teljes lista.

Értelmezése

A kulcsszavak és az egyéb szubjektív ismereteim alapján részletezésre kerül az adott rúnának a jelentése. Ezeket lehet gondolatébresztéstől kezdve jóslásig bármire alkalmazni. A célja, hogy a kulcsszavakat mondatokba öltse, és segítsen eligazodni a jelentésükön.

*Első körben a globális módosítás a cél, hogy mindegyik leírás egy alapon legyen. Utána jó eséllyel fognak bővülni további megjegyzésekkel, tapasztalatokkal, összehasonlításokkal vagy példaolvasatokkal.

**Megjegyzendő, hogy például a rúnák neveinek a fordítását nem lehet nem konkretizálni. Többen jogosan állítják azt, hogy egy rúnának egy bizonyos jelentése vagy jelentésköre van, és attól eltérni tilos vagy már elhatárolódik a rúnák igazi értelmezésétől. Én azt vallom, hogy merjük körüljárni és rugalmasan kezelni a jelentésüket. A mai korban sok minden más mint ezer évvel ezelőtt. Már a legelső rúnából kiindulva, a Fehuhoz tartozó vagyon ma már nagyon ritkán tartozik a marhához. Mint azt az elején kiemeltem, biztosan lesznek olyanok akik emiatt kővel dobálnának meg, de nem győzőm elégszer hangoztatatni az érdeklődőknek, hogy ez csak egy leírás és vélekedés a rúnákról.