Második ének Hundingölő Helgiről

Szigmund királynak, Völszung fiának a brálundi Borghild volt a felesége; fiukat Helginek nevezték, méghozzá a másik Helgi, Hjörvard fia után. Helgit Haga nevelte. Élt akkor egy hatalmas király, Hunding volt a neve, róla nevezték el Hundföldet. Viselt ő sok győztes hadat, és számos fia volt, ezek is harcolván kóboroltak szanaszéjjel. Hunding király és Szigmund király között békétlenség honolt, ellenségeskedés dúlt; irtották egymás rokonait rendre. Szigmund és övéi a Völszung – vagy Ilving – nevet viselték.

Helgi elindult, és álöltözetben Hunding király udvarát lakta, felderítőként; Heming, Hunding fia, otthon élt akkor. Ahogy Helgi hazaindult, találkozott egy pásztorfiúval és ekképpen szólott:

1. “Hírét vidd Hemingnek,
Helgi tud a vitézről,
akinek pompás páncélt
adtak a hősök:
szürke farkas lakozott
a szép láncingben,
nem Hamalt láttátok,
mint Hunding hitte.”

Haga egyik fiát Hamalnak hívták. Hunding király embereket küldött Hagához Helgi keresésére. Helgi csak szolgálólánynak öltözvemenekülhetett előlük. Így indult őrölni; és akik keresték, meglelni nem tudták Helgit.

Szólott akkor a bajkeverő Vak:

2. “Szigorú a szeme
Haga szolgálójának,
ki az őrlőt őrzi híven,
aligha akárki;
szikráznak a szilánkok,
recseg-ropog a rúd.

3. Hatalmas sorsot
róttak a hősre,
vad harchoz a rozst
maga a vezér zúzza.
Zúduló kard illik
az ilyen kézbe inkább,
nem a nyugalmas őrlő
nyelének nyekergetése.”

Haga felelt és így szólt:

4. “Ha a nyél nyöszörög,
ezen ne csodálkozz,
kemény kéz csikordítja,
királyi leányé;
légi magasokat járt,
ott mérkőzött fenn
a felhők felett,
vikinghez méltón,
végül így lett, harcon,
Helgi rableánya;
roppant nénje ő
a nagy Szigurdnak s Högninek,
Ilvingek szolgálója,
szeme vad villám így is.”

Helgi megmenekült és hadihajóra szállt. Megölte Hunding királyt, azóta nevezik Hundingölő Helginek. Seregével Helgi a Brunavágarban vesztegelt. Ott a tengerparton barmokat mészároltak, nyers húst ettek.

Volt egy király, Högninek hívták, a lányát Szigrúnnak.  Szigrún valkűr volt, belovagolta mind a levegőt és a tengert, maga volt az újjászületett Szváva.

Szigrún odavágtatott Helgi hajójához, s szólott ekképp:

5. “Ki az, ki hajóját
a porzó partig
kormányozza; hazátok,
harcosok, hol van?
Bolyongván Brunavágarig,
vajon mit vártok?
Mely ismeretlen
irány vonz benneteket?”

Helgi szólott:

6. “Hajóját Hamal húzza
a habbal porzó
partra; hazánk
Hlészey szigete.
Bolyongván Brunavágarig,
jó szelet várunk,
véle szeretnénk
keleti útra kelni.”

Szigrún szólott:

7. “Hol szítottál, mondd
szilaj harcot, hős?
Gunn húgainak garázda
hollóit hol etetted?
Harci mezed miért
vöröslik a vértől,
lucskos-nyers húst
miért habzsoltok, lándzsások?”

Helgi szólott:

8. “Halld hát, mit végzett
Ilvingek vére;
nagy víztől nyugatnak
vonultam nyugodtan,
így mészároltam
Bragalundban medvét,
boldog vasam lett
sasfiak veszte;

9. elmondtam ezzel,
hogy is ment sorunk,
sült húst a tengerek
tajtéka sosem hoz.”

Szigrún szólott:

10. “Hadat és halált
hirdetsz: királyi Hunding
Helgi előtt hullt
a harc mezejére;
viszály mérői,
vettetek vérbosszút,
csatakos kardokon
csurgott a kiontott vér.”

Helgi szólott:

11. “Sebes eszű lány,
honnét sejted, halljam,
hogy mi lettünk volna,
kik vérbosszút vettek?
Vannak még harcra vágyó
királyi sarjak, mások,
seregük a miénkkel
méltán mérkőzhet.”

Szigrún szólott:

12. “Nem voltam távol,
had vezére, tőled,
tegnap kora reggel,
a király halálakor.
Fortélyosnak mondom
Szigmund fejedelem fiát,
ki a harci rúnákból
végzet hírét veszi.

13. Láttalak hajód
lengő hegyében,
vértől vöröslött
általad ácsolata,
gerincén hűvös
hullámok görögtek;
kiléted előttem
titkolnád, király?
Tud rólad Högni lánya,
láthatod, ismeri Helgit.”

Volt egy hatalmas király, Granmarnak hívták, Szvarin-halmon élt. Sok fiúgyermeke volt, egyiküket Hödbroddnak hívták, a másikat Gudmundnak, harmadikat Sztarkadnak. Történt egyszer, hogy királygyűlés idején Hödbrodd eljegyezte magának Högni leányát,  Szigrúnt. Amint ennek Szigrún hírét vette, levegőben, víz felett Helgi keresésére indult, a valkűrök kísérték.

Helgi akkortájt éppen a Láng-hegynél vívott viadalt Hunding fiaival.  Ott végzett Álffal és Eyiólffal, Hjörvarddal és Hervarddal, majd a harcba belefáradva az Ara-kő tövében letelepedett. Ott üldögélt, így lelt rá
Szigrún, nyakába borult, és elmondta, mi járatban van, amiképpen ez a Völszungakvidában is áll:

14. Szigrún szélvészként
kereste a királyt,
rátalált Helgi
pihenőhelyére.
Megcsókolta mindjárt,
szólt hozzá szép szóval,
a lándzsás vezér
vágyott is már a leányra.

15. Elmondta ekkor
a szerelmes Szigrún:
Szigmund fiát mily
teljes szívből szerette,
mielőtt rátalált volna

16. “Eljegyzett engem
hadi táborodban Hödbrodd,
tudd, mégis mást
választottam magamnak.
Vezér, félek most
véreim haragjától,
hiszen apám akaratát
tettem tönkre ezzel.”

17. Högni leánya
nem leplezte vágyát,
vadúl sóvárgott szíve
Helgi szerelmére.

Helgi szólott:

18. “Félni sose félj
Högni haragjától,
baljós rokonaid
bosszúját se rettegd.
Szép hajadon, ha szíved
hozzám húz, ne szégyelld;
élj velem, életed védem,
ronthatatlan réved.”

Helgi akkor hatalmas hajóhadat gyűjtött és elhajózott a Fréki-kőhöz. A tengeren nagy viharba keveredtek. Villámok verték, hullámok hánytak a hajókat. A vikingek látták, mint vágtat kilenc valkűr, a levegő leányai között felismerték Szigrúnt.

A vihar később csillapodott, és a hajósok épségben partot értek.

Granmar fiai fenn jártak az egyik magaslaton, mikor a hajó kikötött. Gudmund lóra kapott, hogy a kikötőhelyhez közeli fennsíkról hírt hozzon. A völszungok épp akkor vonták le vitorláikat, ahogyan a Helgi-énekben is áll:

Kinek fia a vezér,
hajóhad vezetője,
ki vezérli partra
pompás sarjak seregét?

Szinfjötli, Szigmund fia, miként az szinten írva áll, felelt.

Gudmund hazalovagolt a had hírével, és Granmar fiai sereget gyűjtöttek. Érkezett oda számos király: Högni, Szigrún apja, vele fiai, Bragi és Dagr. Iszonyú ütközetet vívtak, ebben Granmar valamennyi fia elesett, csakígy a baráti fejedelmek; életben csak Dagrot, Högni fiát hagyták, ő azonban
kénytelen volt hűséget esküdni a völszungoknak. Szigrún a csatatérre
sietett, ott találta halálos sebben Hödbroddot. Szólott Szigrún ekképpen:

25. “Szevafjölli Szigrún
karodba sosem fog
simulni, kedvesként,
fejedelmi Hödbrodd;
hulltak Granmar
fiai: a gonosz torkú
farkasoknak tálal
gazdájuk gazdag lakomát.”

Szigrún akkor felkereste Helgit, és nagyon örült, hogy láthatja.

A fejedelem azonban így szólott:

26. “Hősnő, nem mindenben volt
vak híved a szerencse,
így intézték ezt
az irígy nornák:
Helgi kezétől
hullt ma Fréki-kőnél
hadrontó Högni,
bátor Bragi.

27. Hlébjörgön Hrollang
fiai feküsznek,
Sztirkleivar mellett
a király Sztarkad;
még sosem láttam
ily derék daliákat:
törzsük tovább küzdött,
bár fejük a földön.

28. A halál hatalma, lásd,
leverte a porba
a sok pompás hőst,
megannyi hívedet;
mit nyertél e csatával?
Ámított csak a sors,
királyi sarjak ezért
élezték kardjukat érted!”

Szigrún sírt, ám Helgi szólott:

29. “Ne könnyezz gyarlón, ara,
ki győzelmem adtad;
a sorstól a hős nem hátrál;
a holtakat híven
visszahívnám: éljenek,
ha veled élhetnék úgy is.”

Szólott Granmar fia Gudmund:

19. “Kinek fia a vezér,
hajóhad vezetője,
ki a pompás harcosokat
a partra hozza?
Békésnek aligha
bizonyul az alku;
égő északi fény
vöröslik a vikingek felett.”

Szinfjötli szólott:

20. “Itt ismeri meg majd
Hödbrodd Helgit,
a hőst, ki sosem hátrál,
a sereg sűrűjében harcol;
ő hajtotta hatalmába
nemzetséged birtokait:
bizony, a Fjörszung-örökség
övé már örökre.”

Gudmund szólott:

21. “Fel hát, induljunk
a Fréki-kőhöz, ítélni;
tartsunk ott tanácsot,
harcnak hivei:
bátrak, hadd álljunk
bosszút Hödbroddért,
romlásunkra elégszer
huztuk már a rövidebbet.”

Szinfjötli szólott:

22. “Lódulj, Gudmund,
kecskét legeltess,
sziklákba kapaszkodj
szirtes hegyélen:
hajlékony mogyoróvessző
való a kezedbe,
inkább, mint ívelt kard
munkált markolata.”

Helgi szólott:

23. “Szinfjötli, szívleld meg,
mit mondok: inkább
indulj hős harcba
sasok kedvére,
semhogy így kérkedj
üres beszéddel;
bősz haragjuk hadban
mérjék meg az ellenfelek.

24. Miért magasztalhatnám
Granmar ivadékait?
Gúny se illesse őket;
a vezér szóljon
igaz szót. Vitézül
verekedtek mindannyian
Móinsheim mezején,
megmutatták, a kard
fennen forog kezükben,
hősök hősei voltak ott.”

Helgi nőül vette Szigrúnt, fiuk született számos. Helgin nem fogott az öregség. Dagr, Högni fia, áldozatot mutatott be Ódinnak, ekképp követelt bosszút apja halála miatt. Ódin Dagrnak kölcsönadta dárdáját. Dagr egy Fjöturlund nevű helyen lelt rá Helgire. Dárdájával átdöfte, Helgi a földre roskadt, Dagr pedig fellovagolt a
Széva-hegyre, megvinni Szigrúnnak a történtek hírét.

30. “Néném, szomorú hírt,
bánatot hozok néked,
alig is akarnálak
ily rútul ríkatni;
Fjöturlund mellett ma reggel
fejedelem hullt le,
földre rogyott a legkülönb
király, ki e világ
valamennyi vezérén
túltett, tudom jól.”

Szigrún szólott:

31. “Rontás rontson,
esküszegő szív!
Hűtlenül esküdtél
Helginek egykor
Loft lankadatlan
fényű vizére,
Unnr örök-hidegű,
hűs sziklaszirtjére.

32. Hajó ne hasítsa
veled a habokat,
hulljon vitorlád,
bár szíves szél feszíti;
ló ne nyargaljon,
ha téged visz nyergében,
ellenséged elől
el ne menekülhess;

33. kardod csorbuljon,
kerülje el csapása
a kívánt nyakat,
csak magadat nyakazhasd.
Helgi haláláért
sújtson borzalmas bosszúm;
lennél bár farkas,
fák vadonán lopakvó,
gyönyöröd vesszen,
gyötrelem legyen életed,
étket ne lelj soha,
dúlt dögevő, sorvadj.”

Dagr szólott:

34. “Elméd elborult,
néném, nem kétség;
bomlottan kívánsz
bátyádnak romlást.
Rettegd csak Ódint,
ő óv és sújt a sorssal,
baj rúnáit ő rótta
rokonaidra, lásd be.

35. Arany gyűrűket
ajánl néked bátyád,
birodalmad legyen
Vandilszvé és Vígdal;
fele országomon
fenséggel országolj:
vígasz az ontott vérért,
fiadnak is felejtés.”

Szigrún szólott:

36. “Nem öröm már nekem
ott élni Széva-halmon,
nincs éj, nincs hajnal
életem vígságára,
valamíg a király
kényes lova nem vágtat
arannyal kantározva,
szikrákat szórva,
hozzám nem hozza őt,
vissza nem jön vele Vígblér.”

37. Helgi hatalmát
úgy rettegte valamennyi
ellenség, vélük
az egész rokonság,
ahogy farkasoktól félnek
s futnak a riadó
kecskék a hegyen,
kegyetlen haláluk elől.

38. Helgi a vetekedő
vezérek közt úgy állt,
mint a nemes kőris,
mely a tüskebozót fölé nő,
vagy mint a fölséges testű,
harmatlepte szarvas,
mely szinte lebben,
lehagy minden vadat,
villog agancsa az ég alatt,
felhőkig felérve.

Helgi halála után halmot emeltek emlékére. Amikor pedig a hős a Valhallába érkezett, Ódin megkérte: osztaná meg azontúl tanácsát mindenben ővele.

Helgi szólott:

39. “Hallod-e, Hunding,
te fogsz a hősöknek
lábfürdőt adni,
tüzet csiholni,
csahos kutyákat megkötni,
lovakat ellátni,
mielőtt lefekszel,
disznóknak moslékot adni.”

Szigrún szolgálója estefelé Helgi írhalmánál járt, így hallotta, hogy Helgi nagy csapattal lovagol a sírhoz.

A szolgálóleány szólott:

40. “Szemem káprázik-e
szédülő képekkel,
vagy a világ vége jön,
halott lovasokkal?
Sörények lobognak,
sarkantyúk vagdosnak:
végleg hazatérhetnek
végre a hű vitézek?”

Helgi szólott:

41. “Nem szemed káprázik
szédülő képekkel,
nem a világ vége jön
holtak jöttével.
Sörények lobogása,
sarkantyúk vagdosása
nem hozza haza végleg
a hű vitézeket.”

A szolgálóleány hazasietett, és Szigrúnhoz szólott ekképp:

42. “Szaladj, Szigrún,
hagyd Széva-halmát,
ha védelmezőnket
viszontlátni kívánod.
Sírja kitárva,
sereggel tért meg
tátongó sebű Helgi.
Sebének harmatát,
a király így kér,
kezed kitapogassa.”

Belépett Szigrún a sír-dombba, és Helgihez szólott ekképp:

43. “Találkozásunk
öröme tiszta,
Ódin örök dögevői
bárhogy dúskálnak, dúlnak,
csapdosván csatamezőkön,
szemezvén szilajul
harmatszín hősöket,
míg hajnal hasad rájuk.

44. Holt hősömet
hadd csókolom hát,
vértől csatakos inged
csak aztán vesd le.
Hajad is vöröslik,
Helgi, holt vezér,
testedre tapad már
sűrű síri harmat;
Högni sógorának
két keze fagyos.
Felelj, mindezekért
mint kérsz borzalmas bosszút?”

Helgi szólott:

45. “Szigorú Széva-halmi,
megtudd, miattad
hullott Helgire
halálos harmat;
fenséges asszony,
déli nap fénye,
ha pihenni dőlsz,
könnyed keserű permete
csordul, cseppre csepp
királyod keblére,
fagyomat vájkálva,
véremet forralva.

46. Pompás poharakból
iszunk mi még italt,
bár oda az ország,
s a vígságnak vége:
siratni senki
ne sirasson engem,
bár mellem borzalmas
sebek borítják, íme,
itt van istennőm,
bátrak bátorítója,
vigaszul velem lesz,
holt hívével a sírban.”

Szigrún fekhelyet készített magának a sírban, és szólott ekképp:

47. “Vethettem végre
fekhelyet, Helgi,
hős fejedelem,
Ilvingek fia.
Ölellek örömmel,
vezér, s elalszom,
valamint egykor,
míg éltünk, élők.”

Helgi szólott:

48. “Mi lenne lehetetlen,
azt mondom én most,
éjten vagy nappal,
nagy Széva-halmán,
ahogy egy halott
ölel örömmel, íme,
fekszel fehéren,
Högni lánya, a sírban,
holott keserves, égő
könnyek közt élsz, királynő.

49. Ideje indulni,
pirkadat útján,
holtsápadt paripáin
hadd szelje az eget,
elindulok nyugatnak,
nyargalok égi hídon,
mielőtt a hősöket
Szalgofnir kakas kelti.”

Helgi és vitézei lóra kaptak. Az asszonyok visszatértek a tanyára. Másnap este Szigrún elküldte a szolgálót, őrködne a halomnál.

Napszálltakor Szigrún is odament a sírhoz, és szólott ekképp:

50. “Eljött volna,
ha el akarna jönni
Szigmund fejedelmi fia
Ódinnak csarnokából;
csekély a remény
robajló paripákra:
pihennek a saskeselyűk is
sűrű kőrisek ágán,
álomgyűlésbe vonul
valamennyi harcos.”

A szolgáló szólott:

51. “Elvakult ne légy,
ne lépkedj hát egyedül,
Högni leánya,
a Halál Háza felé;
hazajáró holtak
hatalma a sötétben
sokkal borzalmasabb,
mint bánatodé a fény világán.”

Szigrún nem volt hosszú életű; elemésztette a keserűség és a bánat. Hajdanidőkön az a hit járta, hogy az emberek újjászületnek; ma az ilyesmit babonaságnak mondják. Helgiről és Szigrúnról azt beszélik, hogy újjászülettek:

Helgi mint Hundingölő és Szigrún mint Kári, Hálfdan leánya; amiképpen erről a Károljód is beszámol. Szigrún ott is valkűr lett.