Mitológiai családfa

Az évek során rengeteg mitológiai családfa született. Vannak akik az egyszerűségre törekedtek, míg mások a figyelemfelhívásra. Én is sokáig próbálkoztam, hogy egy egyedi, pontos és részletes családfát elkészítsek – sajnos kevés sikerrel. Ennek eredményeképp igyekszem feltüntetni olyan mások által elkészített családfákat, amelyek pontosak, és jól ábrázolják az egyes kapcsolatokat.

Az első családfánál Borr és Bestla gyermekeinél négy isten van megnevezve: Odin, Vili, Vé és Hoenir. A völva jövendölésében Hoenir és Vili ugyanazon személy, csak más névvel illetve. A három teremtő isten két változatban szokott előfordulni: az egyik Odin, Vili és Vé; a másik pedig Odin, Hoenir és Lodur. A kép legalján Odr nem más mint Odin. (Ez ismételten csak egy feltételezés, de több mint valószínű, hogy így van – a szerk.)

A második és a harmadik családfa egy kicsit letisztultabb és könnyebben áttekinthetőbb.

Forrás: Korwin Briggs