Őrölő

1. Került hamarvást,
jött a királyi házhoz
két jövőlátó,
Fenja és Menja;
rabnő lett mindkét
roppant erejű lány
Fridleif fiánál,
Fródi királynál.

2. Malomkövet kellett
körbe hajtaniok,
hadd járna a szürke kő,
király szigorú parancsa,
pihenőjük sincsen,
serénységük hangját
ugyancsak hallgatná
az úr s udvara.

3. Zengették zajjal
a kereket körbe:
“Hagynánk már a nyelet,
hadd nyugodna kerék!”
Királyi parancs szavát
pihenvén nem szeghetik.

4. Dalolva dobrokoltak
forgó szürkeséggel;
Fródi szolgái már
majdnem mind aludtak,
megszólalt Menja akkor,
e szavakat ejtette:

5. “Színaranyat őrlünk,
szerencsét őrlünk,
szerencse-keréken,
barmot bőséggel!
Kincsén Fródi fekhessen,
párnáin pihenjen,
élvezetre ébredjen!
Híven húztunk akkor.”

Fródi szólott:

6. “Rontás ne legyen
itt senki rovásán,
társát ne gyötörje,
ne törje, gyilkolja;
testvére gyilkosára
találjon bár, kötözve,
kardja ne moccanjon,
békén maradjon.”

7. Egyéb szót nem ejtett
eddig a szája:
“Parancsom halljátok,
pihenéstek legyen csak
kakukk-kiáltásnyi,
dal, dalolásnyi.”

8. “Beszédes Fródi,
bizony, nem figyeltél,
javadra szolgál-e,
ha szolgálóid vannak;
erőt választottál,
külsőt kerestél,
eredetünk titkával
nem törődtél eleget.

9. Hős volt Hrungnir,
akár az apja,
Tjázi rajtuk is
túltett merőben.
Robajos, Törekvő:
hegyóriás fivérek,
fenséges rokonaink,
rendünk formálói.

10. Sziklaőrlő Grotti
szürke kőben görnyedne,
kemény szikla rejtené,
roppant rétegek,
ha mi, hegyóriás lányok
nem tudnánk, mi lapul
a tömbök rejtekén,
malom mélyén mi rejlik.

11. Kilenc télen keresztül,
társak, játszottunk,
felnőttünk, növekedtünk
nagy földmélyben,
magunk mozdítottuk ki
helyéből a hegyet,
derék dolog lányoknak,
nem lustálkodtunk.

12. Görgeteg kövekkel
keményen gurigáztunk,
az óriás udvara
ugyancsak rengett;
jártunk jelezték
szilajult sziklák,
rézsüket rontó,
taroló tömbök.

13. Sereggel érkeztünk
Svédföldre, csatázni,
csapatunk élén,
lányok, lovagoltunk;
páncélt hasogattunk,
pajzsokat horpasztottunk,
szürke vértekkel
vadul szálltunk szembe.

14. Egyik királyt kegyeltük,
másikat megöltük,
gondja ne sokasodnék,
Guthormot segítettük;
küzdöttünk egyre,
míg Knúi el nem esett.

15. Félév-félévre
így fordult velünk,
ismerték a vitézek,
harcok hősei, lándzsánk,
a vagdalkozó lányok
kardjának vasát:
patakokban folyt
feketülő, piros vér.

16. Megérkeztünk most
királyi házhoz,
kegyetlen rontás
rabnővé tett minket;
testünk fagy martaléka,
lábunk kövek törik fel,
lankadatlan őrlünk,
őrünk irgalmat nem ismer.

17. Kezek a nyélen,
nyugodjatok kevéskét,
elég most ebből,
szívesen így szólnék;
kezem nem pihenhet
maga kedvére,
míg Fródi a munka
alól fel nem menti.

18. Kezek, kard markolata
illetne meg inkább!
Harci harmatos fegyver!
Fródi, felébredj!
Fródi, felébredj,
hadd halld dalunkat
daliás időkről,
kemény, igaz korról.

19. Tűz lobog, látom,
a teremtől keletre,
tűz jele kiált,
harcra hív jajongva;
sereg jő sietve,
közelít kíméletlen,
a Budlung király
várát vörös fény borítja.

20. Hleidr székhelyét
hamar elveszíted,
arany kincsed elapad,
malmod köve mállik.
Fogjuk, feszítsük
nyelét nyughatatlan,
hadd hulljon ránk harc
rózsaharmata.

21. Atyám leánya
lankadatlan őröl,
látja ő, harcosok véres
veszte közelít, hadakon,
vaskos szilánkok
szakadnak a fa vázról,
félelmes vasmarkok
őrjítő öleléséből.

22. Őröljünk, őröljünk!
Irsza fia Fródin
bosszút áll hamarosan
Hálfdan haláláért;
majdan megnevezi
magát bizonysággal,
mint báty és mint fiú,
mindketten tudva tudjuk.”

23. Őröltek a lányok
lankadatlan erővel:
dacos dühük hegyóriás
haraggal dúlt;
tengely repedett,
tartó roskadott,
a hatalmas kerék
kétfelé hasadt.

24. Szólott az óriás-ara
még ily szavakat:
“Felőröltük, Fródi,
mit kedvünk merészelt,
kitartó rabnőid,
reményed rontói.”