Regin-ének

Szigurd elment Hjálprek méneséhez, választott magának lovat, ennek neve azóta Grani. Hjálprekhez érkezett az idő tájt Hreidmár fia, Regin, aki ügyességben ugyan mindenkit felülmúlt, termetre mégis törpe maradt; okos volt, varázs-tudó. Regin vállalta, hogy felneveli Szigurdot, és igen meg is szerette. Elmondta Szigurdnak, hogy s mint élt korábban, és történeteket mesélt neki Ódinról, Hőnirről meg Lokiról, ahogy ezek az Andvari vízesésénél jártak volt.

Abban a vízesésben tömérdek hal hemzsegett. Ott élt már régóta, csuka alakjában, egy Andvari nevű törpe, ott szerzett eledelt magának. Volt egy bátyánk, Otrnak hívták – mondta Regin -, ő is gyakran járt a vízeséshez vidra képében. Fogott egyszer egy lazacot, leült a folyópartra, falatozni kezdett húnyt szemmel. Loki agyonverte egy kőhajítással. A pompás zsákmánynak az ázok nagyon megörvendtek, a vidra bőrét lenyúzták.

Még aznap este vendégségbe mentek Hreidmárhoz, megmutatták neki zsákmányukat. Akkor mi elfogtuk őket, és életük váltságdíjául megszabtuk: töltsék teli a vidra bőrét arannyal, kívülről is vörös fényű arannyal borítsák. Az ázok legott Lokit küldték el aranyat szerezni. Elment Loki Ránhoz, elkérte hálóját; fogta, és az Andvari vízeséséhez menvén, kivetette, épp a csuka elé, az meg csak belefutott a hálóba; Loki akkor szólott ekképp:

1. “Miféle hal fut
balgán a habokban,
nem félve bajtól?
Mihaszna fejed
megmenti Héltől,
ha lángot merítesz nekem!”

A csuka szólott:

2. “Andvarinak hívnak,
atyám Ódin volt,
sok vízesésben sürögtem;
bizony, a balsors nornája
kegyetlen sorra vetett:
vadászni konokul a vízben.”

Loki szólott:

3. “Andvari, szólj hát,
ha élni szeretnél
az élők világán:
miféle viszonzást
várhat a hitvány,
ki nem hű szavához?”

Andvari szólott:

4. “Borzalmas büntetést
várhat a vakmerő,
pörkös pokol-folyón
gázolhat a gonosz,
ki színlelt szóval
téveszti társát.”

Loki akkor Andvari minden aranyát szemügyre vette; Andvari,
ahogy az aranyat átadta, egyetlen gyűrűt visszatartott volna, ám
Loki azt is elvette tőle.

A törpe besurrant a sziklába, és szólott ekképp:

5. “Átkozott az arany,
mely egykor Guszté volt,
végzete lesz ez, halálos,
két hű fivérnek,
ödlingek örömére
sosem válhat,
viszályt hoz kincsem,
senki kedvére nem hajt.”

Az ázok előhozták Hreidmárnak a kincset, megtöltötték és lábra
állították a vidrabőrt. Akkor még kívül is aranyat kellett halmozniuk,
hogy beborítaná. Elkészültek ezzel, Hreidmár odament, észrevett mindjárt
egy csupaszon maradt szőrszálat. Kérte, takarnák el azt is. Ódin ekkor
előszedte az Andvaranantot, a gyűrűt, és befedte vele a szőrszálat.

Szólott akkor Loki ekképp:

6. “Tiéd hát az aranykincs,
tetemesen fizettünk
egy fejért néked;
fiadnak ne hozzon
örömet, csak halált,
halj te is, mint ő.”

Hreidmár felelte akkor:

7. “Adtál ajándékot,
sziszegve, nem szívből,
jajongva, nem jó szándékkal;
bizony végeztem volna
véletek, ádázak,
ha átkotok hamarább tudom.”

Loki szólott:

8. “Még veszedelmesebb,
mit látni vélek:
testvérek viszálya,
tusakodás egy nőért;
még nem is élnek a hősök,
kik majd így hadakoznak.”

Hreidmár szólott:

9. “Végleg enyém hát
a vörös arany,
velem lesz, amíg élek;
féktelen átkod
meg nem félemlíthet,
távozz tőlem, tűnj el.”

Fáfnir és Regin a jussát követelte Hreidmártól az Otrért kapott váltságdíjból.
Hreidmár ezt megtagadta. Akkor Fáfnir az alvó Hreidmárba mártotta kardját.

Hreidmár magához szólította leányait, beszélt hozzájuk ekképp:

10. “Lüngheid és Lofnheid,
én most meghalok,
munka marad reátok.”

Lüngheid szólott:

“Nehéz bár e veszteség,
nővérem véres bosszút
bajosan állhat bátyján.”

Hreidmár szólott:

11. “Leányt nevelj hát,
farkaslelkű nő,
ha már a fejedelemnek
fiút szülni nem bírtál!
Férjhez add a leányt,
férfira szüksége lesz!
Kettejük fiának kell
bánatodat bosszúlnia.”

Hreidmár akkor meghalt, Fáfnir pedig az összes aranyat elvette.
Regin apai örökségét kérte tőle, de Fáfnir megtagadta. Regin akkor
Lüngheidhez fordult, nővéréhez tanácsért,
miképp juthatna örökéhez;

A lány így szólt:

12. “Kérned kell bátyád
nyájas beszéddel,
nyugalmas szóval;
javaidhoz így juthatsz.
Fáfnirt fölkeresvén
kár karddal követelőznöd.”

Regin ezeket a dolgokat elmondta Szigurdnak. Egy nap, hogy
Szigurd megérkezett Regin házába, ez nagy örömmel fogadta.

Szólott Szigurdhoz ekképp:

13. “Megjött hát most
Szigmund szülötte,
házunkba a harcos,
halált megvető;
bizony, bátrabb
sok éltes embernél,
vakmerő farkas,
viadaltól nem fél.

14. Fel fogom nevelni
nagy Ingvi unokáját,
ki eljött hozzám,
halállal eljegyzett hős;
ő lesz a legkülönb
végzetes világon,
sorsának fonalát
a föld sorsába fonja.”

Szigurd ekkor Reginnél maradt, ki elmondta néki, hogy Fáfnir a
Gnita-mezőn hever kígyó képében. Fején szörnysisakot hord, mely
minden élőt elrémít. Regin Szigurdnak kardot kovácsolt, ezt hívták
Gramnak: oly éles volt e kard, hogy a Rajnába meríttetvén, a vízben
úszó gyapjúszálat csak mint a habfodrot hasította ketté.
Szigurd evvel a karddal kettészelte Regin üllőjét.

Akkor Regin felbujtotta Szigurdot, ölné meg Fáfnirt.
Szólott ekképp:

15. “Harsányan hahotáznának
Hunding gyermekei,
Eilími gyilkosai,
ha hírét vennék,
hogy a vörös kincs
kedvesebb a hősnek,
mint apja vesztéért
a véres válasz.”

Hjálprek király ellátta Szigurdot hajóhaddal és emberekkel,
hogy apját bosszulhassa. Roppant vihar tört rájuk, ahogy épp
egy kiugró hegyfok közelében jártak.

A hegyen férfi állt és szólott:

16. “Ki lovagol ott
Révil lovain,
rontó hullámú
háborgó vizen?
Vitorlás paripákról
sós veríték pereg,
a szilaj hátasok
hódolnak a szélnek.”

Regin felelt:

17. “Jöttünk Szigurddal,
jó szélben bízván,
vigye végzetünk
tomboló tenger.
Zuhatag zúdult,
mélyvizi ménünk
merülni kezdett –
ki az, ki kérdezel?”

Az ismeretlen szólott:

18. “Hníkarnak hivtak,
mikor hollók éhét
az ifjú Völszung,
veszvén, elvette;
nevezhetsz most engem
Hegyi Embernek is,
Feng vagyok, vagy Fjölnir –
vegyetek fel, kérlek.”

Ahogy kikötöttek, az ember felszállt hajójukra,
s akkor a viharos szél elcsitult.

Szigurd szólott:

19. “Hadd halljuk, Hníkar,
hiszen te tudod,
boldogulást mi hoz,
míly jelben bízhatsz,
ha vívsz, a kardot
– vért venni – hogyan kanyarítsd?”

Hníkar szólott:

20. “Jó jel akad sok,
csak értse a serény,
hasznára mint fordítsa;
fekete holló,
ha nyomodban jár,
javadra jó lesz.

21. Másikat mondok:
kilépsz a házból,
had-útra kelnél,
hirtelen ott látsz
két elszánt harcost,
hírnévre vágyót.

22. Harmadik jó jel,
ha farkast hallasz
kőrisfa-ág közt,
elsőül vedd észre,
ellenfeled vesztét
biztosra veheted így.

23. Ne harcoljon senki
sohasem a Hold
nővérét nézve;
közelebbre tekints,
magad körül tudd
a harcosok helyes rendjét.

24. Balsors, ha a harcos
harcba indulva botlik,
bizony, jobbról-balról
gonosz lények állnak,
ádázul lesik, mikor
látnák végre vérben.

25. Keljen korán a küzdő,
mosdjon, fésülködjön,
falatozzon méltón,
nem tudhatja előre,
mit hoz az este;
szeressük a jó szerencsét.”

Szigurd hatalmas csatát vívott Hunding fiával, Lüngvivel
s ennek fivéreivel. Lüngvi és két testvérbátyja holtan
maradt a küzdőtéren.

A harc után Regin szólott ekképp:

26. “A vércse szívet
Szigmund gyilkosának
testéből a vérontó,
vad kard, íme, kitépte.
Szigurdnál nincs kiválóbb
a fejedelmek közt,
kik e földet öntözték
vérrel, hollók örömére.”