Vaftrúdnir-ének
Ódin szólott:
1. “Felelj tanáccsal, Frigg:
kedvem támadott
Vaftrúdnirt felkeresni;
kiváncsi volnék, mit tud,
velem megmérkőzve,
régi rúnákról az az óriás.”
Frigg szólott:
2. “Tartóztatlak inkább,
itt, isteni honodban,
Hősöknek Atyja:
hiszen Vaftrúdnirral,
úgy vélem, nem vetekedhet
más óriás, óvlak.”
Ódin szólott:
3. “Jártam ugyan sok úton,
jeles tapasztalással,
tudok elég erőről;
most azt tudnám meg,
milyen is otthon az okos
Vaftrúdnir óriás.”
Frigg szólott:
4. “Úgy hát szerencsés utat,
térj vissza szerencsével,
jó szerencse járjon veled!
Elméd ne szikkadjon,
Istenek Atyja, szavad
ne apadjon, mérve az óriást!”
5. Ódin ezzel elindult,
óriást látogatni elment,
szellemét szóval latolni;
érvén, íme, terméhez
Imr atyjának, ijesztő
Yggr belépett bátran.
Ódin szólott:
6. “Béke veled, Vaftrúdnir,
jöttem házadba híven,
látásodra, latolásodra;
legelőször ezt tudnám:
mindentudó vagy-e, mondd,
okos vagy-e, óriás.”
Vaftrúdnir szólott:
7. “Miféle szerzet
merészel házamban
ily szavakkal hajigálózni?
Ki nem kerülsz élve
az én hajlékomból,
hacsak nem vagy nálam bölcsebb.”
Ódin szólott:
8. “Szófő a nevem,
nagy útról házadba
éhen-szomjan érkezem;
hadd legyek vendéged,
lakoma várjon végre
otthonodban, derék óriás.”
Vaftrúdnir szólott:
9. “Miért állva mondod
e szavakat, Szófő?
Tessék, telepedj le,
kiderül, ki tud többet,
a tanácstudó tulr
vagy a vendég.”
Ódin szólott:
10. “Gondolja meg a szegény,
ha gazdaghoz szállna,
mit mondjon bölcsen;
a bőbeszédűség,
bizony, hasztalan,
ha a fogadtatás fagyos.”
Vaftrúdnir szólott:
11. “Szólj akkor, Szófő,
ha nem kerülsz beljebb,
csak a küszöbben bízol:
a ló nevét mondd,
mely mindennap a nappalt
húzza elébe a had népének!”
Ódin szólott:
12. “Fénysörény a neve,
ő hozza a fényes nappalt
hajnalonta e föld népének;
legjobb lónak gondolják
mind a lovas gótok,
sörénye folyton fénylik.”
Vaftrúdnir szólott:
13. “Szólj hát, Szófő,
ha nem kerülsz beljebb,
csak a küszöbben bízol:
a mén nevét mondd,
mely a komor éjt keletről
igázza a nemes isteneknek!”
Ódin szólott:
14. “Dérsörény a neve,
a nemes isteneknek
ő igázza az éjt diadallal;
dúlt szájából hab szakad
minden reggel, harmat
hull a völgyi világra.”
Vaftrúdnir szólott:
15. “Szólj hát, Szófő,
ha nem kerülsz beljebb,
csak a küszöbben bízol:
hogy hívják a folyót,
mely az istenek földjét
óriás-országtól elválasztja?”
Ódin szólott:
16. “A folyó neve Íving,
az istenek földjétől
óriás-országot ez választja;
fagy nem veri vizét,
folyik az folyton-folyvást,
láb át nem lábol rajta.”
Vaftrúdnir szólott:
17. “Szólj hát, Szófő,
ha nem kerülsz beljebb,
csak a küszöbben bízol:
a mező nevét mondd,
melyen bátor Szurt megvív
a boldog istenekkel!”
Ódin szólott:
18. “Vigríd a mező,
ott vív majd a bátor
Szurt a boldog istenekkel;
száz mérföld széles
minden irányban,
keményen kimérték.”
Vaftrúdnir szólott:
19. “Ügyes eszű vagy, vendég,
ülj le végre, padom vár,
az legyen vívó porondunk,
folytassuk, a fej a tét,
hadd lássa házam terme,
melyikünk rátermettebb!”
Ódin szólott:
20. “Mondd meg, elsőül,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
honnét van a föld
meg a felső boltozat,
felelj, bölcs óriás!”
Vaftrúdnir szólott:
21. “Formálták a földet
Ymir húsából,
hegyeket csontjából;
Dérhideg óriás
koponyája komor éj lett,
vérveritéke a tenger.”
Ódin szólott:
22. “Mondd meg, másodikul,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
honnét van a hold,
mely felettünk fénylik,
kinek műve a nagy nap?”
Vaftrúdnir szólott:
23. “A hideg hold atyja,
miként a nagy napé:
maga Mundilfari;
kitartóan jönnek ők,
jártukban követik egymást,
embernek időt mérnek.”
Ódin szólott:
24. “Mondd meg, harmadikul,
elméd tán elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
honnét van a nappal,
az örök éber, s nővére,
az éj, az éledő holddal?”
Vaftrúdnir szólott:
25. “Dellingnek nevezik
a Nappal deli apját,
Nörvi szülötte az Éj:
a fogyó-felnövő hold
istenek intézménye,
ember-évet igazgat.”
Ódin szólott:
26. “Mondd meg, negyedikül,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
a telet, hozzá
a teljes nyarat is,
honnét nyerték a hatalmak?”
Vaftrúdnir szólott:
27. “Jeges Szél, a jajongó,
Ő a tél szülőapja.
a nyáré Nyájas.”
Ódin szólott:
28. “Mondd meg, ötödikül,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
ki volt a világon az első,
áz-e, vagy Ymir
leszármazottja?”
Vaftrúdnir szólott:
29. “Temérdek téllel
e formált föld előtt,
eljött bömbölő Bergelmir;
tomboló Trúdgelmir
volt az óriás atyja,
ajzott Aurgelmir az őse.”
Ódin szólott:
30. “Mondd meg, hatodikul,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
Aurgelmir hogyan került
óriások fiai közé,
felelj erre, bölcs beszédű!”
Vaftrúdnir szólott:
31. “Élivágor méregcseppjei
együtt cseperedtek,
növekedtek óriássá;
ebből a nemzetségből
eredünk valamennyien,
ezért vagyunk vérmesek.”
Ódin szólott:
32. “Mondd meg, hetedikül,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
mint nemzett utódot
a mogorva óriás,
óriásnőt nem ismervén?”
Vaftrúdnir szólott:
33. “Halljuk, a déróriás
hóna alatt dudor nőtt:
fia lett és leánya;
az okos óriás
két lába nemzett híven
hatfejű fiút.”
Ódin szólott:
34. “Mondd meg, nyolcadikul,
ha elméd elegendő,
Vaftrúdnir, halljam:
mi maradt meg elsőnek,
óvatlan, emlékezetedben,
mindentudó óriás?”
Vaftrúdnir szólott:
35. “Temérdek téllel
e formált föld előtt
eljött bömbölő Bergelmir;
ahogy a bölcs óriást
lisztes ládába tették:
ez elmém első emléke.”
Ódin szólott:
36. “Mondd meg, kilencedikül,
ha elméd engedi,
Vaftrúdnir, halljam:
honnét a szél, mely
hullámok felett száguld,
emberfia nem látta soha!”
Vaftrúdnir szólott:
37. “Hullafalónak hívják;
sas-hámban, az óriás
kiül az égi szegélyre,
szárnyától kavarodik,
halljuk, a szél,
emberek egét hasítván.”
Ódin szólott:
38. “Mondd meg, tizedikül,
hiszen az istenek végzetét,
Vaftrúdnir, híven ismered:
Njörd hogyan került
az ázok közé;
oltára és szentélye
honnét ily nagy számban,
ha nem is nevelkedett ázként?”
Vaftrúdnir szólott:
39. “Vánok világában
nevelték nemes erők,
elküldték túsznak az ázokhoz;
tudjuk, visszajön
világok végén,
megtér vánokhoz megint.”
Ódin szólott:
40. “Mondd meg, tizenegyedikül,
Ódin harcosai közül
kik kelnek nap mint nap hadra?”
Vaftrúdnir szólott:
41. “Ódin udvarában
minden hős nap mint nap
hadra kél könyörtelenül;
holtáig harcol mind,
majd a harcteret odahagyván
Ódinnál megbékélve vigad.”
Ódin szólott:
42. “Mondd meg, tizenkettedikül,
istenek végzetét, mindét,
miből ismered így, Vaftrúdnir?
Óriások régi rúnáiból,
istenek igaz rúnáiból?
óhatatlan csak a valót
mondod, csupaész óriás!”
Vaftrúdnir szólott:
43. “Óriások régi rúnáit,
istenek igaz rúnáit,
vallatom a valóért;
minden világot megjártam,
kilenc világ körét,
alászálltam az alvilágba,
holtak alvóhelyére.”
Ódin szólott:
44. “Sok utat megjártam,
sokat megéltem,
sok istent próbáltam;
pusztulni ki nem fog,
ha tombol majd a halandók közt
a hármastél hatalma?”
Vaftrúdnir szólott:
45. “Élet és Életvágy
védetten lapul,
Hoddmímir fájáról
hajnali harmat
lészen eledelük,
emberek erednek létükből.”
Ódin szólott:
46. “Sok utat megjártam,
sokat megéltem,
sok istent próbáltam;
a puszta égre
honnét hág nagy nap,
ha Fenrir felfalja?”
Vaftrúdnir szólott:
47. “Az áldozatos Álfsugár
leánynak ád életet,
mielőtt Fenrir felfalja;
a hajadon vágtat majd
anyja hajdani útján végig,
ha vesznek már a hatalmak.”
Ódin szólott:
48. “Sok utat megjártam,
sokat megéltem,
sok erőt megmértem;
miféle leányok
lovagolnak a tenger
égi terén, éles eszűek?”
Vaftrúdnir szólott:
49. “Hármasával szállnak le
halandók szállásaira
Mögtraszir leányai,
mind életet élesztő
jó szellem, emberek javát
óhajtja, bár óriás-szülött.”
Ódin szólott:
50. “Sok utat megjártam,
sokat megéltem,
sok erőt mértem;
mondd, mely áz istenek
lakoznak majd Ázgárdban,
ha Szurt szent lángja lohad?”
Vaftrúdnir szólott:
51. “Vídar és Váli vonul
az isteni szentélybe,
ha Szurt szent lángja lohad;
Módi és Magni kapja
Mjölnirt, ha Tór kezéből
tehetetlen kihull.”
Ódin szólott:
52. “Sok utat megjártam,
sokat megéltem,
sok erőt mértem;
mondd, mi okozza majd,
mi hozza Ódin halálát,
ha a hatalmak harca jő?”
Vaftrúdnir szólott:
53. “Farkas falja fel
Mindenek Atyját,
de megbosszulja Vídar;
a veszett torkát
telibe hasítja,
mikor még tombol a harc.”
Ódin szólott:
54. “Sok utat megjártam,
sokat megéltem,
sok erőt mértem;
mit sugott Ódin
fiának fülébe,
mielőtt máglyára emelte őt?”
Vaftrúdnir szólott:
55. “Hogy te hajdankorokon
fiad fülébe mit súgtál,
senki se tudja;
halálra szánt szájjal
hirdettem ősi tudásom,
hatalmasok hulltáról.
Végezetül hát Ódinnal
bírkóztak szavaim; a bölcsesség
szavát te őrzöd örökkön.”